Igazi Critical Mass szeptemberben
Az Európai Autómentes Napon, szeptember 22-én ismét lesz Critical Mass, de most másként. Idén nem lezárt utak és rendőri biztosítás várja majd a bringásokat, hanem mindenki szabadon, de a létszám miatt valószínűleg csoportosan fog biciklizni Budapesten, olvasható a Critical Mass blogján.
A tervek szerint a város három különböző pontján tartanak demonstrációkat különböző szervezetek a bringabarát fővárosért és konkrét közlekedési intézkedések megvalósításáért. Emellett, ahogy minden évben, le lesz zárva az Andrássy út is.
„Szeretnénk ha sokkal több ember láthatná aznap a bringásokat, és mi is felnőnénk a feladathoz, felelősséghez amit a tömeges közlekedésünk jelent. Ezzel a formával mi magunk kezdeményezzük a kerékpárosok és a más közlekedési eszközt használók közt felmerülő mindennapos problémák kibeszélését” – fogalmazzák meg az esemény célját.
„Nem szeretnénk még az autómentes nap alkalmából sem valami felsőrendű bringasoviniszta megközelítésből lefolytatni ezt a párbeszédet, sőt az autóhasználat vagy a budapesti autóvezetési szokások kritizálása mellett hamar kibökjük majd, hogy bunkó és jófej közlekedő között nem a bringahasználat a különbség.”
Rovataink a Facebookon