Utolsó CM: kritikus forgalmi dugó szombaton

2013.04.17. 13:52
68 hozzászólás

Szombaton délután vonul végig Budapest belvárosán az utolsó Critical Mass. Várható, hogy a frissen kitört tavaszban több tízezer kerékpáros vesz majd részt a rendezvényen.

A biciklis felvonulás 15.55-kor indul XIII. kerületből, a Szent István park alatti alsó rakpartról és kora este a klasszikus városligeti bringaemeléssel ér véget. A teljes táv 16 kilométer, amit pesti alsó rakpart - Petőfi híd - budai alsó rakpart - Halász utca - Fő utca - Alagút - Attila út - Lánchíd utca - Lánchíd - József Attila utca - Andrássy út - Olof Palme sétány – Városliget útvonalon lehet teljes hosszában vagy akár részenként abszolválni.

terkep

Az autóforgalom torlódása várható a körúton, a kiskörúton, a Bajcsy Zsilinszky úton és a Dózsa György úton, valamint hidakon.

A CM története 9 éve kezdődött. A szervezők szerint a felvonulások forradalmasították a város közlekedését, hiszen az eddigi 15 akción több százezer bringás vett részt.

A biciklis közlekedők száma ebben az időszakban megtízszereződött, az egy bringásra jutó baleseti kockázat tizedére esett, ami Európában egyedülálló ütem. Csak a Gellért téren már napi húszezer biciklista halad át egy-egy melegebb napon.

A városi biciklizés kinőtte magát a futárok szubkultúrájából, a kerékpár a főváros közlekedésének mindennapos és fontos elemévé vált. A szervezők ezért abban reménykednek, hogy már nincs szükség demonstratív felvonulásokra, a biciklizés terjedése önerősítő folyamattá vált.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!