Ha a Tesla rollert gyártana

Örök vesszőparipám a kiegészítő városi közlekedési eszköz. Ezek azok a gépek, amelyeket a parkolónál kikapunk az autó csomagtartójából, majd elhajtunk velük 1,5-2 kilométert a munkahelyünkig, ahol az íróasztal alatt pihen délután négyig. Az autót persze tetszőlegesen behelyettesíthetik az 1-es villamossal, a 3-as metróval, vagy ami tetszik, a lényeg, hogy guruljunk könnyen, gyorsan, kényelmesen.

Volt már a kezem közt néhány ígéretes darab. Például a  Bird One Wheel , amely hiába bírt 8 kilométert, és hiába küzdött derekasan az úthibákkal, az egy szem keréken gurulás igényel némi gyakorlatot, így nem mindenkinek ajánlom. Vagy a  Hoverboard : mindennél szórakoztatóbb kreténség, de inkább játék, mint valódi közlekedési eszköz, hiszen a kis hasmagasság és az apró kerekek miatt csak komoly kompromisszumok árán használható. A  Futurer Urban Booster  viszont újat hozott.

A legtöbb ilyen eszköz ott bukik el, hogy ha jó vele menni, akkor nem praktikus, vagy ha könnyedén hordozható, akkor nem jó használni. A Booster nevű villanyroller trükkje viszont abban áll, hogy kellően erős és kompakt akku-motor párost építettek alá, így méretei ellenére szinte felszedi az utat, ha odacsavarunk neki.

Az első kerékbe épített kefe nélküli kerékagymotor 500 wattot ad le, és egy 280 wattórás lítium-polimer akku látja el árammal. 

Néhányszor még poénnak is jó a frászt hozni magunkra, de összességében szerintem felesleges. A probléma az adagolhatósággal van: a kormányon lévő gázkar hasonlít a jetskiken használtra, csak nem vízszintesen, hanem függőlegesen mozgatjuk, és nem működik finoman.

Valamilyen furcsa megfontolásból, mágneses elven működik a kis kar, vagyis a forgó karima és a szenzor közt mechanikai kapcsolat nincs, csak mágneses. Ezt esetleg az indokolná, hogy a műszeregység vízálló, de még csak nem is az. Viszont a mágneses kar darabosan mozog, ellenben a motor olyan erős, hogy ezt a darabos mozgást leköveti. Nehéz vele finoman gyorsítani, hiszen a kar szinte úgy ugrik, ahogy egy békebeli hegyibringa pozícióváltója, mi meg empatikusan lengedezünk a taposón, mint a műszerfalra szerelt Elvis bábú.

Pár nap használat után inkább rászoktam arra, hogy nem az ujjammal nyomom, hanem rámarkolva, motor-szerűen csavarom a karimát, így nem mozdul el. És annak ellenére, hogy darabosan mozog, túl könnyen is jár a kar, vagyis akárhányszor megdöccenünk egy úthibán, mozdítunk rajta, további rángatásra kárhoztatva magunkat.

A sebességtartó kapcsoló persze menthetné a helyzetet, de ahhoz, hogy az bekapcsoljon, öt másodpercig tartani kell egy fix tempót, viszont ahhoz képest egy Jedi-trükk már csak sétagalopp. Mindez csak a villanyrollerezés elején bosszantott egy kicsit, nagyjából tíz kilométer után sikerült megszokni a jelenséget.  

A Booster másik gyengéje is az erejéből adódik, mert a geometriájából adódóan nem képes kezelni a nagy sebességet. Az első villának nincs utánfutása, vagyis a kerék tengelyének középvonala a nyakcső középvonalával esik egybe (tehát szinte függőlegesen áll), és ezt megérezni az egyenesfutáson. Egy irodai próbán, Zomborácz Iván motoros szakíró kolléga majdnem kivitte a szomszédos rovat térelválasztóját, úgy beszitált alatta gyorsítás közben. Igaz, ő akkor ment vele először.

Viszont ezen a két dolgon túl nem tudok felhozni a Booster ellen. Talán ez az első olyan elektromos zsebjármű, amely valóban tudja a gyártó által ígért értékeket. Harminc kilométer per óra feletti végsebesség? Igen! Harminc kilométer hatótáv egy töltéssel? Simán!

Ürömről be tudtam vele jönni a Flórián térre úgy, hogy egyszer sem ment húsz alá a tempóm, és az akku mégis mindössze húsz százaléknyit merült 10,5 kilométeren. A gyártó azt állítja, hogy síkon, 75 kilós emberrel, 20 kilométeres tempóval megy el harminc kilométert. A rekordom 26, de úgy, hogy természetesen minden szembejövő ismerősnek nyélgázon kellett kipróbálnia, és én sem finomkodtam, a hidegre való tekintettel sokszor jobban siettem haza. Ha valaki kibírja, hogy a hajtott első kerék kipörgetése nélkül indul vele, akkor könnyedén megvan a beígért harminc kilométer, mielőtt töltést kér a rendszer.

Pusztán egy jó akku nem lenne elég a kiváló hatótávhoz, a tervezők számításba vették, hogy a városi használatnál jellemző a gyakori elindulás-megállás, ahol gyorsításkor rengeteg amper ég el feleslegesen. Éppen ezért a Booster visszatermeli a lassításnál a felszabaduló energiát, ami érezhetően megdobja az akku élettartamát.

Kíváncsiságból gurultam vele két kilométert egy lejtőn, gázadás nélkül és ekkor 70%-ról 80%-ra pumpálta fel az akkut. A fék is megszokás kérdése, ugyanis ha rollereknél szokásos megoldást, a sárvédő hátsókerékre taposását nem számoljuk, akkor nincs hagyományos értelemben vett fék ezen a villanyrolleren. A kormányon lévő fékkar lenyomása először a visszatermelés keltette ellenállással lassít, de ha nagy fékerőre van szükségünk, akkor megfordítja az elektromos rendszer polaritását és ilyenkor szinte beleállunk a földbe.

Ez is megszokást igényel, de többen kritizálták, hogy a rollerral elérhető sebességhez képest gyenge a fék, és ebben van valami. Vészfékezni nem lehet vele, bár ennél nagyobb fékerő már valószínűleg orra buktatná. Ennek ellenére is örülnék, ha erősebb lenne, hiszen már csak a tudat is megnyugtató, hogy lehet blokkolni a kereket.  

Menni tehát megy, de a praktikum is fontos szempont. A Booster váza alumíniumból készült, így viszonylag könnyű, valamivel 10,5 kiló alatt marad a súlya. Ez nem kevés, viszont, a legtöbb hasonló eszköznél könnyebb, ráadásul másodpercek alatt összecsukható, ilyenkor elég csak az elejét felemelni, és a hátsó kereke a földön marad, vagyis úgy húzzuk magunk után, mint egy gurulós bőröndöt. Egy dologra figyeljenek: az első rögzítő stift rendesen üljön be a helyére, mert ha épp csak elakad, a roller ugyanúgy használható, viszont pár méteren belül összecsuklik a rázkódástól. Nekem egyszer hússzal sikerült, nem kellemes érzés.

Okosan oldották meg a kijelzőt is, amely a legfontosabb adatokat jeleníti meg, mint a töltöttség, a megtett táv, a sebesség, és a hőmérséklet. Az akkufeszültség kijelzője a hagyományos, sávos grafikájú, mint egy régi mobiltelefonon. A baj viszont az vele, hogy kizárólag álló helyzetben mutat valós értéket, vagyis például kemény gyorsításnál leszalad hetvenről húsz százalékra, és csak megállás után mutat újra pontosan.

Nem életbevágó probléma, de hasonlóan nyomasztó, mint a benzin-elektromos hajtású Toyota Prius csészelevél-terrorja: az ember csak figyeli a kijelzőn, hogy ne essen jobban a feszültség – és valójában nem is esik – de közben azt veszi észre, hogy gyalogosok előzgetik, mert akkukímélés címén alig vánszorog.

El kell felejteni a kijelző bámulását, és menni, hiszen a napi ingázást garantáltan kibírja a feltöltött Booster, sőt, előfordult, hogy három napig nem nyúltam a töltőhöz. Ez amúgy két óra alatt feltölti a rollert, és akkora, mint egy régebbi laptop töltője. Ami még érdekes lehet az a futómű, amely elég felemásra sikerült: elől a villanyakba építették a becsúszószárat, amely nyolcszög-keresztmetszetű, és 1,5-2 centit mozog. Elméletileg, a gyakorlatban ugyanis olyan, mintha nem is csinálna semmit, nem úgy a hátsó. Ott rendes, szilentblokkos lengőkarunk van, amely tényleg simít valamit az úthibákból, viszont csillapítása ennek sincs.

Hibái ellenére mégis úgy érzem, hogy a Booster egy nagyon jól használható kiegészítő közlekedési eszköz, hiányozni fog a mindennapjaimból. Például, amikor a Flórián térről mentem az Árpád híd metróállomásához, nem kellett villamosra szállnom, és még így is hamarabb átértem, és soha nem kellett azon aggódnom, hogy lemerül. A roller igazából többet is kínál, mint pótszert, hiszen ha a napi ingázásunk tíz kilométer körül alakul, és bicikliúton, vagy kis forgalmú út padkáján meg tudjuk oldani, akkor hibátlan. Persze járdán is kavarhatunk, de nehéz önmérsékletet gyakorolni, amikor ennyire könnyedén ér el viszonylag nagy tempót. Ha az ember bír magával, a belváros széles járdáin is kiválthatjuk vele tömegközlekedést.

Fájó pont persze itt is van, mi más, mint az ár: a Futurer Urban Booster 288 ezer forintba kerül, ami sok. Demagóg azzal példálózni, hogy a Totalcar csapata 30 ezer forintból vásárolt egy olyan használt robogót, amely gond nélkül kibírta a 24 órás robogóverseny kínzását, de sajnos így van, és a maradék 250 ezer forintból tankolhatunk is kedvünkre. Viszont az nem fér be a csomagtartóba, és a villamosra sem vihetjük fel, vagyis sokan lehetnek, akiknek egyszerűen jobban megfelel a villanyroller, a már emlegetett ideális méretei miatt.

Hajlok rá, hogy megéri.