Mennyibe kerül egy használható hegyi bringa?

Baddog Swissy 8.2 teszt

2017.07.04. 08:49

A hegyi bringázás kaland, és nem is kell drága gép az élvezetéhez. Ha elhagyjuk a szilárd talajt, két okból lehet szükség komolyabb kerékpárra: az egyik a terep eldurvulása, a másik a távolság és a tempó növelése.

Egy igazán jó és tartós cross country vagy enduro bicikli ritkán áll meg egymillió forint alatt,

 de kezdőként pazarlás ilyet beszerezni. Foglalkoztunk már kezdőknek szánt, általános hegyi bringával, de az az elképzelhető legkevesebb pénzért nyújtotta a minimumot.  Most viszont egy olyan bringát kértük a Baddogtól, ami már magasabb kategóriában játszik.

Masszív váz, csörgő lánc, kattogó villa

A Swissy 8.2 124.700 forintba kerül, vagyis a skála másik vége, a korábbi Baddog tesztbringához viszonyítva. A látvány bizalomgerjesztő, ennyi pénzért masszívnak látszó könnyűfém vázat, az utóbbi pár évben elterjedt 27,5 colos átmérőjű kerekeket, rugós villát és mechanikus tárcsafékeket adnak. Pusztán ezek alapján minden stimmel, ilyennek kell lennie egy általános hegyi bringának. A gép tömege 15 kiló, ami nem kevés, de mint általában, a könnyű–erős–olcsó hármasból most is csak kettőt lehet választani. Saját Canyon enduro biciklim, elöl-hátul 16 centis rugóúttal, mindössze 13,5, kiló, vagyis itt az alkatrészek inkább a megbízhatóság felé tolódnak, nem a grammhuszároknak kedveznek.

Azt, hogy mennyire érezzük jól magunkat a bringán, leginkább az összerakottságérzet határozza meg. Hasonló ez, mint az autókban: amikor menet közben remegnek a beltéri elemek, és gyanús hangok jönnek a futóműből, az olyan benyomást kelt, mintha a műszakilag amúgy stabil gép szét akarna hullani. Ugyanez a hatás bringán is működik, a Swissy első villája például kattog. Hangosan és keményen, minden lassításánál vagy akadálynál fémesen koppan. A suntour XCT DS nem teleszkóp, hiszen nincs csillapítása, csak mezei tekercsrugó nyeli az akadályokat. Némi csillapítást a kimozduláskor keletkező vákuum ad, de ez elég esetleges, és a perselyek kopásával pedig el is fog tűnni. Ettől függetlenül

egy új villának nem lenne szabad úgy viselkednie, mintha már három éve hajtanák.

A probléma az, hogy nem csak hallani a fémes kopogást, de mivel a kormány a villanyakra rögzül, érezni is, ami eléggé rontja az amúgy nem rosszul összerakott bringa összképét. Valószínűleg elég nagy a szórás a gyártási minőségben, mert már más bringában is próbáltam ilyen villát, amíg új volt, nem volt gond.

Hasonló a lánc csörgése a lánc- és támvillán. Csodák nincsenek, kemény terepen még a legjobb váltókkal szerelt bringákon is csörög a lánc. Hogy mennyire, azt a váltókanál előfeszítése befolyásolja.

A Swissy szerény, Shimano Acera váltója belépő darab, nem feszít túl erősen, viszont ettől függetlenül rátehettek volna a váz csöveire egy-egy tépőzáras szivacsot. Természetesen ennek utólag sincs akadálya, de a gyártónak legfeljebb 1-200 forintos költség bringánként, viszont a minőségérzetet drámaian javítja. A jelenleg fent lévő vékony laminált réteg legfeljebb a fényezést védi, azt sem sokáig.

Egész jó fék és váltó

A tiszta használati érték viszont más kérdés, a fék például egész jó volt. Eleinte nem lelkesedtem érte, de miután belekerült az első 60 kilométer, már egész jól fogott. Messze nem olyan, mint egy egyujjas, hidraulikus rendszer, de annyira azért fogott, mint egy gyengébb felnifék. Mindez felveti a kérdést, hogy minek tárcsafék? Egyrészt finomabban adagolható,

keményebb kínzásra sem csökken drámaian a fékhatása, amit a Csillaghegyi úton többször kipróbáltam.

 A tárcsa ugyan a szivárvány minden színében játszott a végére a hőterheléstől, de a lassulással nem volt gond, viszont így is minimum két ujjal kell húzni. Ez sznobságnak tűnhet, pedig terepen egyáltalán nem mindegy, hogy négy, vagy három ujjal markoljuk a kormányt.

A gumik is azt sugallják, hogy nem igazán lehet a Swissyvel vadulni az erdőben. Az apró, sűrű mintázatú Rubena Ocelot nem fogja eléggé a talajt a durva kanyarokhoz, ellenben sima aszfalton csendes, nem fogja vissza a gurulást a gördülési ellenállása. El lehet vele gurulni terepen is, de inkább döngölt ösvény, mint laza erdőtalaj való alá.

A váltók is jól működnek, bár nem tudtam eleget használni ahhoz, hogy kiderüljön, hosszútávon marad-e a viszonylag finom, pontos váltás. Az a baj, hogy az ilyen, olcsóbb váltók jól beállítva tudnak ugyan jól működni, de amint a rázkódástól kikopnak a váltó csapjai, és elállítódnak, célozgatni kell a karra, hogy rátaláljon a lánckerékre. A rendszer 24 sebességes, a szokásos 3x8-as kiosztással, átlagos erőnléttel leküzdhető vele minden akadály.

A pedállal viszont sehogy sem tudtam kibékülni. Ezen egy műanyag középrészre csavarozták a recés szélű lemez keretet. Szárazon még csak-csak fogja a talpat, de még így is jobb nála egy teljesen műanyagtestű darab. Nedvesen viszont nagyjából csak arra jó, hogy amikor a láb lecsúszik róla, a vádlit remekül felszántja.

Ez lenne az első alkatrész, amit lecserélnék a Swissyn,

ennél a lemezes megoldásnál szinte bármi jobb. A kormánnyal és a kormányszárral nem volt gondom, de maga a cső lehetne szélesebb, stabilabban lehetne vele hajtani terepen, de a nyereg például tökéletes volt, hosszabb utakon sem éreztem kellemetlennek.

Vegyes tehát a kép, a legnagyobb probléma - mint a legtöbb olcsó hegyi bringánál általában – és a villa, a kattogásával sokat elvesz az élményből. Ez a konkrét darab valószínűleg gyári hibás is volt, viszont az eddigi tapasztalatokból kiindulva, idővel ilyenné válik a legtöbb olcsó villával szerelt kerékpár eleje. A Swissy 8.2 legtöbb alkatrésze olyan, mint amit a kategóriában ezért az árért elvárhatunk. Nem csoda, hiszen minden gyártó ugyanazoktól a beszállítóktól vásárol. Ha nem kell feltétlenül új bringa, én ebből a pénzből egy kicsit jobban felszerelt, használtat vennék.

Még több bringatesztet olvasnál? Kövesd a Kerékagyat a Facebookon!