Elítélték a fixis gázolót

2017.09.18. 15:22

18 havi, fiatalkorúak nevelőintézetében történő elzárásra ítéltek egy londoni férfit, aki tavaly februárban – még 18 évesen – fixijével halálra gázolt egy 44 éves nőt a brit fővárosban.

Charlie Allistont a bíróság nem találta bűnösnek gyilkosság elkövetésében – mellyel az ügyész vádolta -, de „könnyelmű vagy vad vezetés” vétségében igen. A bíró megállapította, hogy Alliston esetében csak idő kérdése volt, mikor okoz balesetet, hiszen nagy sebességgel cikázott a gyalogosok között, akiket leüvöltött az útjából. Fixijén nem volt kiegészítő fék, azaz az örökhajtós kerékpárok elve szerint csak a pedál hátratekerésével tudott volna valamelyest lassítani.  

Kim Briggs épp ebédszünetéből tért vissza a munkahelyére, amikor Alliston elütötte őt, a kétgyerekes anya komoly fejsérüléseket szenvedett, és két héttel később a kórházban fekve életét vesztette.

Alliston azzal védekezett, hogy kétszer is rákiáltott Briggsre, hogy álljon félre, mielőtt fejjel egymásba ütköztek volna. A férfi korábban meghökkentő posztokkal váltott ki megrökönyödést, melyekben olyanokat írt, hogy

Nem az én hibám, hogy az vannak emberek, akik vagy azt gondolják, hogy sebezhetetlenek, vagy pedig nem tisztelik a biciklistákat.

A tettes védője a tárgyaláson azt emelte ki, hogy védence a baleset után elvesztette az állását, barátnőjét, és súlyos depresszióba esett.

Az áldozat özvegye nyilatkozatában a joghézag betömését követelte, mivel szerinte a tragédia megmutatta, hogy nincs megfelelő büntetőjogi előírás a biciklisták által okozott balesetekre.

(BBC)