Megszüntetik a Bartók Béla úti Tarlós-szorost

2017.10.04. 17:33
Győzött az ésszerűség, megszűnik a Tarlós-szoros: a használhatatlan közúti sávból kerékpáros sáv lesz a Bartók Béla úton. A kivitelező felvázolta már a sávot az aszfaltra, a felfestés csütörtökön kezdődik.

A köznyelvben csak Tarlós-szorosként emlegetett útszűkület tavaly nyáron alakult ki, a fonódó villamos-projekt miatt ugyanis szélesíteni kellett a Bartók Béla úton a villamosperonokat - értelemszerűen a kétszer kétsávos közút terhére. A Gellért térnél tulajdonképpen másfél sávnyi szélesség maradt az autóknak, ezért a BKK eredetileg egy közúti sávot és egy kerékpársávot tervezett ide, egészen a Móricz Zsigmond körtérig, járdaszélesítéssel, egyéb finomságokkal.

Csakhogy közbejött Tarlós István elhíresült beszéde a „szélsőségesen tömegközlekedés-orientált” fővárosról, ami után felülvizsgálták a terveket, és a helyi vállalkozók, kerékpárosok tiltakozása ellenére maradt kétszer két sávos végig a Bartók Béla út a szűkületekig. 

Mivel a Tarlós-szoroson nem fért át csak egy forgalmi sáv, az autók feltorlódtak, a dugók megmaradtak, ezért a BKK, majd utódja a Budapest Közút (BK) folyamatosan azt vizsgálta, hogy lehetne megoldani a helyzetet. Ennek lett a végállomása az, hogy végül majdnem az eredeti terv válik valóra - persze szélesebb járdák, egyéb finomságok nélkül.

Információink szerint az új forgalmi rendben a Bartók Béla úton a Ménesi út és a Szent Gellért tér között mindkét irányban kerékpársávot festenek fel. Megszűnő autós forgalmi sávban mindkét irányban jó széles (1,25 – 1,8 m közötti) kerékpársáv lesz, ami több szakaszon biztosítja a lassabb kerékpárosok kerékpársávon belül történő előzését is.

A Szent Gellért tér felé vezető oldalon a Móricz Zsigmond körtértől érkező 2 forgalmi sáv közül a jobb oldali (a Lágymányosi utcai kereszteződés előtt) olyan jobbra kanyarodó sávvá alakul, melyből egyenesen csak a kereszteződés után kezdődő kerékpársávon lehet tovább menni.

 A Kosztolányi Dezső tér felé vezető oldalon a Móricz Zsigmond körtéren, ahol a Ménesi út irányából a jobb oldali forgalmi sáv a Villányi út felé vezet, illetve ebből a sávból lesz elérhető rövid közös autóbusz- és kerékpársávon keresztül a Móricz Zsigmond körtéri autóbuszmegálló. A módosítást követően a belső sávból sávváltás nélkül lehet a Kosztolányi Dezső tér felé továbbhaladni.

 A kivitelezés előkészítési munkái szerdán megkezdődtek, a kivitelezés, festés a tervek szerint október 6-ig befejeződik.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Vitézy Dávid: A MOHU-tól származó pénzből veszi meg Rákosrendezőt a főváros

Vitézy Dávid: A MOHU-tól származó pénzből veszi meg Rákosrendezőt a főváros

Az első két részletre van keret, a harmadik részletet meg úgyis csak 2039-ig kell befizetnie Budapestnek.

február 8., 08:02

  • Külföld
Újabb túszokat engedett szabadon a Hamász

Újabb túszokat engedett szabadon a Hamász

A fogolycsere a két fél közötti tűzszüneti megállapodásnak köszönhetően jött létre.

február 8., 10:08

  • Kultúr
Húscafatok lógnak a falon, áprilisig mindenki a csodájára járhat

Húscafatok lógnak a falon, áprilisig mindenki a csodájára járhat

A MODEM-ben az áldozás is középpontba került.

február 8., 09:40

  • FOMO
Taylor Swiftnél is kihúzta a gyufát Blake Lively, mert felhasználná Justin Baldoni ellen

Taylor Swiftnél is kihúzta a gyufát Blake Lively, mert felhasználná Justin Baldoni ellen

Az énekesnő csalódott a barátnőjében, aki szerinte kihasználná.

február 8., 09:59

  • Kultúr
Bereczki Zoltán: Ha valakire rásütik, hogy musicales, az sehova sem fog tartozni

Bereczki Zoltán: Ha valakire rásütik, hogy musicales, az sehova sem fog tartozni

Az énekessel slágerekről, bélyegekről, dalszerzésről és csalódásokról is beszélgettünk.

február 8., 09:32

  • Külföld
Borsot törtek Joe Biden orra alá, fontos információkról marad le ezentúl

Borsot törtek Joe Biden orra alá, fontos információkról marad le ezentúl

Korábban még a volt elnök otthonában is minősített, hivatalos iratokat találtak.

február 8., 08:06

  • Tech-Tudomány
Az Apple-felhasználók titkosított adataihoz követel hozzáférést az Egyesült Királyság

Az Apple-felhasználók titkosított adataihoz követel hozzáférést az Egyesült Királyság

Az úgynevezett „hátsó ajtót” csak nemzetbiztonsági kockázat esetén használnák.

február 8., 07:24

  • Futball
Magyar orgánumok is bedőltek a sporttörténelem legvaskosabb kamu hírének

Magyar orgánumok is bedőltek a sporttörténelem legvaskosabb kamu hírének

Messi fia 11 gólt rúgott, Ronaldóé 10-et? Fake news a javából!

február 8., 06:03

  • FOMO
Még a színjátszással is felhagyott, úgy összetört

Még a színjátszással is felhagyott, úgy összetört

100 éve született Jack Lemmon, Hollywood fénykorának egyik nagy nevettetője, aki a komoly szerepekben is csillogott.

február 8., 06:02

  • Külföld
Oroszország és Belarusz örül a USAID leépítésének

Oroszország és Belarusz örül a USAID leépítésének

Orbán Viktor szintén.

február 8., 10:23

  • Kultúr
Átlépte a 600 ezres nézőszámot a Hogyan tudnék élni nélküled?

Átlépte a 600 ezres nézőszámot a Hogyan tudnék élni nélküled?

Újabb rekordot döntött a zenés romantikus vígjáték.

február 8., 07:33

  • Kultúr
Embertelen másfél éven vannak túl, de hamarosan érkezik Udvaros Dorottya

Embertelen másfél éven vannak túl, de hamarosan érkezik Udvaros Dorottya

Harmincéves mozijegyek hullottak ki a falból.

február 8., 06:09

  • Külföld
Megtalálták az Alaszkában eltűnt kisrepülő roncsait

Megtalálták az Alaszkában eltűnt kisrepülő roncsait

Mind a tíz utas meghalt.

február 8., 10:14

  • FOMO
Börtönbe kerülhet a nő, aki várandósságát, majd vetélését is megjátszotta a párjának

Börtönbe kerülhet a nő, aki várandósságát, majd vetélését is megjátszotta a párjának

Egy másik csecsemő halálát is megjátszotta.

február 8., 10:20

  • Futball
Ellopták a show-t Ronaldo elől, aki pedig életében először csinált ilyet

Ellopták a show-t Ronaldo elől, aki pedig életében először csinált ilyet

Az új sztár neve Jhon Duran.

február 8., 07:35

  • Belföld
Sokan építették a woke-kultúrát, de egy ember ölte meg: Donald Trump

Sokan építették a woke-kultúrát, de egy ember ölte meg: Donald Trump

A woke-ról beszéltek a Terror Házában: kommunizmus 2.0, protestáns pestis, evolúciós zsákutca.

február 8., 10:19

  • 120 yard
Bosszúért kiált minden idők egyik legvitatottabb bajnoki végjátéka

Bosszúért kiált minden idők egyik legvitatottabb bajnoki végjátéka

Nagyon úgy fest, hogy egy fecske is csinálhat nyarat.

február 8., 06:21

  • Belföld
Törölték David Pressman nyilatkozatait a budapesti amerikai nagykövetség honlapjáról

Törölték David Pressman nyilatkozatait a budapesti amerikai nagykövetség honlapjáról

Azt is megindokolták, miért döntöttek így.

február 8., 07:03

  • FOMO
Kanye West is kampányol Donald Trumpnál P. Diddy kegyelmi ügyében

Kanye West is kampányol Donald Trumpnál P. Diddy kegyelmi ügyében

Több tucatnyi szexuális visszaélés miatt életfogytiglan várhat a rapperre.

február 8., 06:30

  • Futball
Akkora lesgóllal győzött a Manchester United, hogy még az edzőjük is elismerte!

Akkora lesgóllal győzött a Manchester United, hogy még az edzőjük is elismerte!

Hihetetlen, nincs VAR az FA-kupa ezen szakaszában.

február 8., 07:03

  • Külföld
Asztalra került Ukrajna térképe, Zelenszkij alkut ajánlott Donald Trumpnak

Asztalra került Ukrajna térképe, Zelenszkij alkut ajánlott Donald Trumpnak

Az ukrán államfő kijelentette, az orosz–ukrán háborún az amerikaiaknak kell a legtöbbet keresni.

február 8., 07:10

  • Belföld
Zimankós reggel után száraz idővel nyitja ránk az ajtót a szombat

Zimankós reggel után száraz idővel nyitja ránk az ajtót a szombat

Napközben 3 és 9 fok közti idő valószínű.

február 8., 06:13

  • Külföld
Mint egy bűzös, véres patak, úgy hömpölygött egy szennyezett folyó Buenos Airesben

Mint egy bűzös, véres patak, úgy hömpölygött egy szennyezett folyó Buenos Airesben

Egy szabálytalanul működő cserzőüzem szennyezésére gyanakodnak a lakosok.

február 8., 06:15

  • Futball
Világsztár van születőben? A Barcelona új csodagyereke döbbenetes tempóban termeli a gólokat

Világsztár van születőben? A Barcelona új csodagyereke döbbenetes tempóban termeli a gólokat

Lamine Yamal után újabb őstehetség kerülhet ki a híres La Masiáról.

február 8., 06:22

  • Belföld
Újfajta csalásra hívja fel a figyelmet a rendőrség, még a háziállatok is érintettek benne

Újfajta csalásra hívja fel a figyelmet a rendőrség, még a háziállatok is érintettek benne

A hatóságok egy videót is közzétettek az új módszerről.

február 8., 09:34

  • Belföld
Hónapok óta zaklatta támadója a XVIII. kerületben megkéselt nő, mégsem kapott segítséget

Hónapok óta zaklatta támadója a XVIII. kerületben megkéselt nő, mégsem kapott segítséget

Feljelentést is tett a rendőrségen, ám az ügyével nem foglalkoztak érdemben.

9 perce

  • Külföld
Újabb nitrogéngázas kivégzést hajtottak végre az Egyesült Államokban

Újabb nitrogéngázas kivégzést hajtottak végre az Egyesült Államokban

Ez volt idén a negyedik az országban.

február 8., 06:45