Magyarország szégyene a legújabb csodabicikliút

Eltévedni nagyon rossz érzés, és pláne az, ha az ember száz kilométernyi bringázás után, a nap vége felé veszíti el az utat, amin lennie kéne, hogy ne is tudja, hogyan fog egyáltalán visszakeveredni oda, ahová kell. Ezzel együtt is volt egy pont a Fertőd – Keszthely kerékpárúton, amikor azt kívántam, bárcsak eltévedtünk volna, mert még az is jobb, mint ha tényleg ez a hivatalosan kijelölt út a bringásoknak.

És persze tényleg ez az. Amikor már hosszú ideje küzdünk a kereket elnyelő, mély sárral a kezeletlen erdőszéli földúton, végül meglátjuk a táblát, amely jelzi, hogy jó irányba jövünk. Pedig ez minden, csak nem a jó irány.

A píárfogás szerint „Kastélytól kastélyig” – a fertődi Esterházy-kastélytól a keszthelyi Festeticsig – tartó bringaútnak nevezett, 

arra nem jó, hogy az ember végigtekerjen rajta, arra viszont igen, hogy pontról pontra végigvegyen mindent, ami rossz a magyar kerékpáros közlekedésről alkotott koncepcióban. Ez az útvonal nem bringaút, hanem egy rémségek kicsiny boltja-jellegű kiállítás a bringások rémálmaiból.

De mi a gond pontosan?

1. Nincs mögötte semmilyen koncepció

A Balatont és a Fertő tavat megkerülő bicikliutak nem csak azért olyan népszerűek, mert amúgy a Balaton vagy a Fertő tó is népszerű turistacélpontok. Hanem azért is, mert önmagában is nagyon jó program mellettük bringázni, mert szép a táj, van valami különleges a környezetben, és mert szinte akárhol áll meg az ember, biztosan tud mit csinálni: fürdeni a tóban, helyi bort kóstolni, megnézni valamilyen nevezetességet. Ugyanezért vannak az utazási irodák kínálatában is egy hétig tartó bringatúrák festői osztrák tájakon, és ugyanezért épül bringaút a Garda tó körül is.

Mert egy turisztikai célból – és nem a városi közlekedést tehermentesítendő – átadott bringaútnak nem arról kéne szólnia, hogy eljuthassunk rajta A-ból B-be, és közben ha nem muszáj, ne menjen át rajtunk három kamion és egy sötétített ablakú Audi. De a Fertőd – Keszthely bicikliút pontosan ennyit tud: összeköt két népszerű bringás turistacélpontot, kijelöl pár olyan útvonalat, ahol aránylag kényelmesen ki tudnak kerülni az autók, és kész. 

Az jó, hogy nagyjából félútnál van az egyetlen nagyobb város, Celldömölk, ahol meg lehet állni enni, vagy akár fürdeni a Vulkán fürdőben (bár strandolással együtt már nem fér bele egy napba a túra), de ez minden, ami jót el lehet mondani erről az egész napos tévedésről. Az út mentén végig vagy fák, vagy kietlen szántóföldek húzódnak, még ördögszekereket sem kerget az unatkozó szél. Jellemző, hogy ahol jóindulatúan felsorolnak látványosságokat, hogy mit lehet megnézni bringázás közben, ott jobb híján olyanokat vettek fel a listára, mint Sárvár, ami több mint 30 kilométeres kitérőt jelentene, Kehidakustány, ami 20 kilométer kerülő, vagy a Kis-Balaton, ami meg bőven túl van az útvonal keszthelyi végén. Illetve persze Hévíz, ami viszont rögtön Keszthely mellett van, így legfeljebb végpont helyett jöhet szóba. De a legfontosabb maga a tekerés közbeni élmény lenne, hogy a bringások úgy érezzék, van értelme végigtekerni ezen az úton. Ez viszont nincs meg, részben a következő probléma miatt.

2. Ez nem kerékpárút

Gazdaságos módon, Ausztriához és Németországhoz hasonlóan, alacsony forgalmú utakat tábláztunk ki, több mint 130 kilométer hosszan. Viszonyításképpen: ha vadonatúj kerékpárutat építettünk volna, minden egyes kilométer költsége – a közbeszerzések alapján – a százmillió forintot is elérné”

– mondta el a Kisalföld tudósítása szerint az út átadásakor Révész Máriusz, a kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos, ami nagyon-nagyon jó hír: minden bringás szíve boldogan dobban meg, ha tudja, mennyit sikerült rajta spórolnia az államnak. Meg ha tudja, hogy az aktív kikapcsolódásért felelős stadionok közül egynek az árából hányszor lehetne körbetekerni Magyarországot valami hipermodern biciklis autópálya-rendszeren.

Ehelyett ez az út semmi másról nem szól, mint hogy eddig is meglévő, többé-kevésbé kisebb forgalmú országutak mellé elhelyeztek néhány táblát a bringásoknak, és ezzel le is lett tudva az egész feladat. Egyetlen egy helyen, Répcelak mellett építettek ki egy komolyabb bringás alagutat az autóút alá: más ráfordítást a táblázáson kívül nem lehet észrevenni, de még a táblák is röhejesen kicsik. Mintha azzal próbáltak volna megspórolni pár tízezer forintot, hogy olyan kicsi táblákat tegyenek ki az út mellé, amelyeket még éppen képes felfogni az emberi agy, már ha kilátszanak az elé szálló katicabogár szárnyai mögül. De mint megtudtuk, valójában az autósok védelméről van szó: a Magyar Közút Zrt. szerint a 90-nel haladó vezetőket megzavarta volna, ha túl nagy táblákat látnak pár kilométerenként, a lassabb bringásoknak viszont elég ez.

Ugyanezt az utat egy térképpel bárki bejárhatta eddig is, ehhez nem kell ünnepélyes útátadás. A legtöbb, ami elmondható, hogy így nem kell térkép, elég a nyilakat követni, de az út sok helyen annyira járhatatlan, hogy még ezért is nehéz hálásnak lenni, ráadásul az úgynevezett kis forgalmú utak sem mindig olyan kis forgalmúak: Jánosháza után egy olyan úton kell Zala megye felé tovább menni, ahol folyamatos az autóforgalom, és ahol százzal, száztízzel húznak el mellettünk percenként többen is. Ezt az élményt bárki elintézheti magának bicikliügyi kormánybiztosok nélkül is. 

A bicikliút nem azt jelenti, hogy olyan közút, amiről nincs kitiltva a bringás forgalom. Illetve de, ezen a most átadott úton pontosan ennyit jelent, vagy néhol még ennyit sem.

3. Ez az út járhatatlan

Biztos, hogy az útvonal több részét olyan emberek jelölték ki, akik vagy még soha nem kerékpároztak, vagy csak ezt az utat voltak lusták végigjárni, és megoldották okosba a térkép fölé görnyedve. Van ugyanis egy hosszú szakasz, ami homokon vezet keresztül, és van egy másik, ami több kilométeren keresztül laza földúton. 

Borgátafürdő és Jánosháza között valami rejtélyes okból a Kis-Somlyó dombján keresztül visz az út, egy homokos kaptatón, pedig mindössze három kilométerrel lenne hosszabb az út, ha Kemenespálfa felé vezetne aszfalton, viszont így sem időben, sem erőben nem lehet spórolni semmit, mivel ez az út, ha az ember nem száll le a nyeregből és tolja inkább a bringát halkan szidva a teremtőt, akkor is nagyjából 5 km/h-s sebességre hagy lehetőséget.

Hasonlóképp Hévízre is Egregy felől érkezik az út, megint csak három kilométert spórolva a Keszthely-Kertváros felé vezető rendes úthoz képest, cserébe egy kísértet-járta, úttalan útra vezeti a bringásokat, a legkisebb eső után küllőig érő sárral, ami úgy viszi magával a bringa kerekét, hogy azt talajrészegen is nehéz lenne rekonstruálni, viszont ugyanolyan biztonságos is, mintha tényleg bemindenezve tekernénk; az ember nem is tudja, hogy inkább a defekttől vagy a borulástól tartson.

Emellett is alig van olyan útszakasz, ahol folyamatos döcögés nélkül lehetne haladni: vagy eleve szétrohadt és elemeire hullott ötödrendű utakon keresztül, vagy alapvetően nem vészes közutakon, amelyeknek viszont a menetirány felőli jobb széle van csak ledarálva, ahol bringával a szabályok szerint haladni kéne.

Eddig a Budapestről Szentendre felé tartó, több részen járhatatlan, erdőbe, pincérek és fogyasztóvendégek közé, macskakőre és a pokol többi bugyrába vezető Eurovelo-útvonal vitte a prímet a bringás citromdíj-listán, de ezekkel a földutakkal ez az útvonal is jó eséllyel pályázhat a Magyarország Szégyene választáson. Ha azt is beszámítjuk, hogy ez egy most átadott, új fejlesztés, akkor már meg is van az új, büszke győztes.

4. Egyáltalán nem bringásbarát

És nem csak azért, mert olyan az egész út, mintha valaki minden erre járót el akarna veszejteni egy futóhomok-csapdában. Hanem mert teljesen hiányzik innen minden olyasmi, ami szerethetővé teszi a balatoni vagy a Fertő tavi bringautat. Például, hogy gyakran ki legyen táblázva, merre járunk, melyek a következő városok és mennyi van még hátra odáig; van olyan szakasz, ahol vagy negyven kilométer telik el anélkül, hogy erről bármilyen információt kapnánk, bár tény, hogy így aztán igazán lehet örülni, amikor viszont végre kiderül, hogy már egész közel vagyunk Keszthelyhez.

De még olyan alapvető dolgokra sem figyeltek, mint hogy minden kereszteződésben egyértelmű legyen, merre kell kanyarodni, még olyan helyeken sem, ahol pedig olyannak tűnik a tippelgetés, mint az orosz rulett. A Hévíz előtti saras földút például egy ponton V-alakban ketté válik, és sehol egy tábla, mintha minden hülye számára teljesen egyértelmű lenne, hogy akkor most a szántóföld felé vezető kombájn-nyomon vagy az erdőbe vezető vadcsapáson kell-e továbbhaladni. (Az utóbbin egyébként.) 

Celldömölknél pedig egy ponton egymás mellett van a helyi bicikliutat jelző, nagyobb és feltűnőbb tábla, amely szerint balra kell kanyarodni, és a Fertőd – Keszthely-útvonal aprócska jelzése, amely szerint előre. És senkinek nem jutott eszébe, hogy ezt az előrét jelezzék egy ugyanolyan, a vakok szemét is kiverő sárga nyíllal, mint a másik (és az egész országban bevett) táblán, az meg pláne nem, hogy aláírják a Keszthely szót is, hogy tényleg egyértelmű legyen, melyik bringaút melyik, még azoknak is, akik nem tudnának alvásból felverve is kiválóra vizsgázni a megszokott és a keszthelyi kerékpárút-táblák vizuális megjelenése közötti különbségből.

Hévízen pedig egyszerűen nincs kitáblázva az a pont, ahol le kéne térni a már korábban, a balatoni körrel együtt kiépített bringaút felé a közútról: ott jártunkkor a városban útépítés volt, talán ezért tűnhetett el a tábla, mindenesetre pótolni senkinek nem jutott eszébe. Az ilyen hibák a többivel együtt válnak igazán jelentőssé: ha amúgy sincs egyértelmű táblázás, akkor az sem feltűnő, ha véletlenül letértünk a jó útról, mert egyáltalán nem lesz gyanús, hogy vajon miért nem találkoztunk egy ideje megfelelő jelzéssel.

5. Nincs semmilyen infrastruktúra

Sok minden van, amivel egy kerékpárútnak többnek kellene lennie egy kerékpározásra alkalmas útnál, és a Fertőd – Keszthely túra ezek közül egynek sem felel meg: ennek az utolsó jele a kiépített infrastruktúra teljes hiánya. Nincs egyetlen pihenő sem, bár ez a legkisebb gond (persze ez az, amit az átadón elmondottak szerint pótolni fognak a jövőben), leülni a falusi játszótereken is le lehet. De egy 126 kilométeres túrán azért sok minden történhet a bringákkal, ám bicikliszervizt egyetlen egyet sem láttunk az út mentén, ahogy valamiféle büfét sem, vagy legalább csapot, újratölteni a palackokat.

Persze az ilyesmi magától is kiépülhetne, nyilván a balatoni bringakörön is azért van annyi büfé, sőt akár a bringával érkezőknek kedvezményt biztosító szállás is, mert a szolgáltatószektor rárepült a növekvő keresletre. Viszont ezen az útvonalon egy valami biztos: hogy nem fog növekedni a kereslet, mert 

 Borítókép: Kovács Bálint/Index