Tananyag lehet a KRESZ

2018.10.04. 14:13
Október-novemberben 200 ezer Közlekedő kisokos munkafüzet kerül az ország negyedik-ötödikes tanulóihoz. A füzet a gyalogos és kerékpáros közlekedés alapjait tartalmazza kevés szöveggel, sok ábrával. A tanárok döntik el, hogy beépítik-e a 8-10 órás anyagot a tananyagba. A munkafüzetet nálunk is letöltheti.

Révész Máriusz, a kerékpározás és az aktív kikapcsolódás fejlesztéséért és népszerűsítéséért felelős kormánybiztos a munkafüzet bemutatóján elmondta, hogy elsődleges céljuk a közlekedési kultúra javítása, amit jó, ha már gyerekkorban elkezdenek.

A munkafüzet fedele
A munkafüzet fedele

Jelenleg háttéranyag hiányában nincs komoly képzés az iskolákban. Ezt pótolták azzal, hogy 200 ezer példányt küldenek szét az új munkafüzetből október-novemberben az ország 4. és 5. osztályos tanulóinak.

Miért ez a korosztály?

Berta Tamás, a Közlekedéstudományi Intézet munkatársa elmondta, hogy a felmérések alapján az óvodások még ötösre, a kisiskolások csak 4-esre, a felsősök már csak 3-asra, a középiskolások pedig 2-esre vizsgáznának a szükséges tudásszint alapján közlekedési ismeretekből. Az attidűdmérések még rosszabb helyzetet mutatnak: a gyerekek fele megengedő a gyorshajtással és az ittas vezetéssel szemben, 50%-uk beülne ittas sofőr mellé, sőt többségükkel ez már meg is történt. Nem csoda, ha olyan vezetők lesznek, amilyenek.

A munkafüzet mellé a tanárok egy százoldalas kézikönyvet kapnak, ami szélesebb körben tartalmaz tudásanyagot az esetleg felmerülő tanulói kérdésekre. A munkafüzet anyaga 8-10 óra alatt elsajátítható. A tananyag nem tesz ki egy külön tantárgyat, oktatását az osztályfőnöki, technikai vagy testnevelési órákba építve lehet megoldani. Révész közölte: szeretnék, ha a munkafüzet anyaga a Nemzeti Alaptantervbe is bekerülne, vizsga is jó lenne belőle, de ez még évek kérdése lehet.

Berzai Zsolt, az ORFK-OBB alezredese is üdvözölte a kiadványt, és elmondta, hogy a 2200 iskolarendőr 2800 iskolában segít be majd az oktatásába.

Kürti Gábor, Magyar Kerékpárosklub elnöke szerint a kerékpározás terjedése előtt egy nagy akadály van: a (baleseti adatokkal egyébként nem alátámasztható) félelem a balesetektől. Ennek két dologgal lehet elejét venni, a jó infrastruktúrával, és a jó közlekedési ismeretekkel.

A munkafüzet nálunk is letölthető ezen a linken, és tesztelhető.

Mit tanultak eddig a diákok?

A most hatályos Nemzeti alaptanterv a fontos közműveltségi tartalmak között sorolja fel az 5-8 osztályban a gyalogos és kerékpáros közlekedés KRESZ szerinti szabályai, a közösségi közlekedés rendjét, és a kulturált közlekedés alapvető szabályait, a 9–12. évfolyamon pedig a KRESZ mellett a baleset-megelőzés és az elsősegélynyújtás elsajátítását. Ezeket az ismereteket több tantárgy keretein belül, elsősorban a környezetismeret a természetismeret órákon tanulják a diákok. Az új NAT tervezetében nincs ehhez képest eltérés.

Révész Máriusz beszámolt arról is, hogy a kerékpárosbarát KRESZ-módosításcsomag elfogadása is jól halad. A mintegy 30 kerékpáros javaslatból 22-25-ben kompromisszumok mentén meg tudtak egyezni a felek, de még a szükséges kodifikáción át kell esni és a politikai támogatásnak is meg kell lenni hozzá. Az elfogadott változtatások között említette például a városban 1, városon kívüli 1,5 méteres előzési távolság bevezetését, a most nem vállalhatók között pedig a piros lámpánál jobbra kanyarodás lehetőségét.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?