Eltanácsolták az ukrán tisztviselőket a gőzfürdőtől
A hetenkénti gőzfürdőzés évszázados orosz és szláv hagyomány. Az új, narancsszínű ukrán kormány szerint ez a szertartásos program a korrupció melegágya, írja az eurohirek.hu.
A korrupció kisöprését Ukrajnából Viktor Juscsenko a legfontosabb célkitűzésének nevezte meg. Az ukrán elnök úgy véli, elődje, Leonyid Kucsma hivatali ideje alatt vált mindennapi gyakorlattá a kormányzati korrupció. Juscsenko most informálisan megtiltotta a politikusoknak és vezető kormányzati tisztviselőknek, hogy fürdőkbe járjanak.
Az elnök szóvivője vasárnap a brit Independentnek úgy nyilatkozott, hogy miközben természetesen nem tudják fizikailag meggátolni a fürdőlátogatást, Juscsenko elvárja az apparátus tagjaitól, hogy tartsák távol magukat ezektől a helyektől, mert "semmi szükség arra, hogy a sörszagú gőzben mindenféle kétes alakokkal keveredjenek".
It-ülés a gőzben
Juscsenko legújabb intézkedései közé tartozik továbbá, hogy megtiltotta a tisztviselőknek az átszámolva négyezer forintnál nagyobb értékű ajándékok elfogadását, illetve be kell számolniuk kiadásaikról és bevételeikről is.
Oroszországban - ahonnan a gőzfürdő-kultúra ered - gyakran a közös fürdőlátogatások töltik be az üzleti vacsora vagy éppen igazgatósági ülés szerepét.
Afrikai tempó
Ukrajna a Transparency International legutóbbi felmérése szerint 146 vizsgált országból a tizennyolcadik legkorruptabb, Szudán és Kamerun között helyezkedik el. Viktor Juscsenko az Independent szerint heroikus küzdelemre vállalkozik, amikor ezt a helyzetet akarja felszámolni.
Mindazonáltal az új kormány máris hozzálátott a legnagyobb ukrán acélmű visszaállamosításához azon az alapon, hogy annak privatizációja a "legarcátlanabb rablás" volt. A kormány további háromezer magánosítás felülvizsgálatát tervezi.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Amerikában leállítják a csapvíz fluorozását
Magyarországon soha nem alkalmazták a gyakorlatot.
december 13., 09:40
- Külföld
Az amerikai vezérigazgató gyilkosa nem volt ügyfél a rendőrség szerint
Egyre több információ derül ki az elkövetőről.
december 13., 08:39
- Külföld
Pokoli hétvége állhat Ukrajna előtt, Vlagyimir Putyin könyörtelen támadást indíthat
december 13., 06:16
- Mindeközben
PSG Ogli szerelmes, egy ukrán modell mellett talált rá a boldogság: „Mellette megkomolyodtam”
tegnap, 21:48
- Mindeközben
Plasztikai sebészhez küldené feleségét a Házasság első látásra szereplője: „Én tudok jó dokit"
tegnap, 20:14
- Mindeközben
Megérkezett Jenna Ortega és Paul Rudd Magyarországon forgatott filmjének első előzete
tegnap, 19:08
- Címlapon
Európa 100 ezer katonát küldhet Ukrajnába, már zajlanak a tárgyalások
Az is kiderült, hogy főként mely országokból.
tegnap, 20:39
- Címlapon
Orbán Viktor válaszolt Zelenszkijnek: Ez innentől az ön felelőssége
Szijjártó Péter pedig videóban mondta el gondolatait a bírálatok után.
tegnap, 14:18
- Címlapon
Kétségbeesetten kéri az FBI az amerikaiakat, nehogy lelőjék a kínainak vélt drónokat
Mert azok a legtöbb esetben nem is drónok.
tegnap, 12:42
- Mindeközben
Modellként bizonyítottak a TV2 műsorvezetői, Orosz Barbara, Iszak Eszter és Vitányi Judit is kifutón vonult
tegnap, 18:05
- Címlapon
Szökni próbált Vizoviczki László korábbi belső embere, de nem jutott messzire
Videóra vették, ahogy elfogják és börtönbe szállítják H. Imrét.
tegnap, 19:51
- Külföld
Orbán Viktor most Erdogan tárgyal
A kormányfő a napokban Vlagyimir Putyinnal és Donald Trumppal is egyeztetett.
december 12., 16:23
- Külföld
Donald Trumpot választotta az „Év emberének” a Time magazin
Az elismerést interjúban kommentálta a leendő amerikai elnök, ahol terveiről is mesélt.
december 12., 20:07
- Külföld
Miért hirdettek Dél-Koreában 75 év alatt tizenhatszor hadiállapotot?
Vissza a múltba? Katonai jogrend, puccsok és a hadsereg különleges szerepe Dél-Koreában.
tegnap, 21:27
- Külföld
A vezető, akit az egész világon köröznek
Egy muszlim kisebbség üldözése miatt vádolják emberiesség elleni bűncselekményekkel.
december 12., 15:53
- Külföld
Az EU új jogállamiságért felelős biztosa kemény üzenetet küldött Magyarországnak
Az év végéig 1 milliárd euró uniós forrást veszíthet el Budapest.
december 12., 06:02
- Címlapon
Milyen válság? Karácsonyra úgy vásárolunk, mintha nem lenne holnap
Jövőre is a vásárlóerő megtartása, a hatékony értéklánc kialakítása lesz a legfontosabb feladat.
tegnap, 20:33
- Külföld
Hiába akarják távol tartani a hatalomtól Orbán Viktor szövetségesét
Egymást szorítják sarokba a koalíciós tárgyalások során a pártok Ausztriában.
december 12., 13:46
- Mindeközben
Meghökkentően alacsony fizetést kapott a Resszkessetek, betörők! népszerű mellékszereplője, de nem véletlenül
tegnap, 17:06
- Címlapon
Orosz telefonhívást hallgattak le az ukránok, egyre nagyobb a baj a Kreml oldalán harcoló észak-koreaiakkal
tegnap, 05:56
- Külföld
Lehet, hogy ma éjjel meghalunk, de addig elvagyunk – zsidóvadászat az amszterdami utcákon
Bíróság előtt áll hét férfi az amszetrdami antiszemita támadások miatt. Varró Szilvia riportja.
december 12., 07:04
- Külföld
We Might Die Tonight, But We're OK Until Then – Jew-Hunting on the Streets of Amsterdam
“My daughter couldn’t stop crying, and my son looked at everything with a pale, ashen face.”
december 12., 07:33
- Mindeközben
Marsi Anikó nehezen éli meg, hogy nagyobbik fia a családtól távol, Írországban tanul
tegnap, 15:52
- Külföld
Januártól megszűnik a határellenőrzés a magyar–román határon
Döntés született Bulgária és Románia schengeni övezethez való csatlakozásáról.
december 12., 11:13
- Külföld
Futótűz perzseli Kaliforniát, ezreket menekítettek ki
Az iskolákat és az üzleteket bezárták.
december 12., 10:29
- Címlapon
Orbán Viktor elárulta a nagy titkot: így győz majd a Fidesz 2026-ban
De Mordorról és Magyar Péterről is beszélt.
tegnap, 17:17
- Külföld
Öngyilkos akart lenni a postai dolgozó, akit tévesen ítéltek el lopás miatt
Több száz postai dolgozót vonhattak tévesen felelősségre.
december 12., 09:08
- Külföld
Radikális iszlamista vagy nyugatias: a tét Szíria jövője
Átmeneti kormány már van, de kérdés, mennyire demokratizálhatók a lázadó fegyveres milíciák.
december 12., 07:05
- Mindeközben
Vitézy Dávid Karácsony Gergelyt lepte meg a Fővárosi Közgyűlés karácsonyi ajándékozásán
tegnap, 14:39
- Külföld
Rupert Murdoch a legidősebb gyerekére bízta volna befolyásos hagyatékát
A jogi eljárás tétje a hatalom és a Murdoch-birodalom jövője.
december 12., 07:55
- Külföld
A szerb elnök bejelentette: nyilvánosságra hozzák az újvidéki tragédia dokumentumait
Véget szeretne vetni a több mint 40 napja tartó kormányellenes tiltakozásoknak.
december 12., 10:20
- Külföld
Megnevezte Donald Trump az Amerika Hangja új igazgatóját
Lelkes támogatója kerül a globális hírügynökség élére.
december 12., 17:14
- Mindeközben
Rubint Réka az előző életéről mesélt: Római kori hadvezér voltam, aki kiállt a nép igazáért
tegnap, 13:30
- Címlapon
Mészárszék várta az észak-koreai katonákat Kurszknál
Döbbenetes számokat közölt egy amerikai katonai tisztviselő.
tegnap, 11:35