Sugárfertőzött gyerekek Irak kifosztott atomerőművénél
További Külföld cikkek
- Újabb kérelemmel állt elő Donald Trump az ellene indult büntetőper miatt
- Újabb ország csatlakozott a BRICS-hez
- A börtön, amely az embertelen körülményekről, kínzásokról és brutális kivégzésekről híresült el
- A húszmilliós kisebbség, amely már száz éve hontalanul él
- Meghalt egy spanyol cserediák Thaiföldön egy elefánt fürdetése közben
Tíz kiló tűnt el
El-Baradei jelentése szerint az Irak elleni háborút követő néhány napban nagy mennyiségű nyers uránt, illetve kismértékben dúsított uránszármazékot loptak el, illetve hordtak szét a Bagdadtól tizenkilenc kilométerre délre lévő Tuvaita atomerőmű raktárából.
Az atomfegyverek idegen kezekbe kerülése szempontjából azonban az eltűnt urán mennyiség nem számottevő, hangsúlyozza a NAÜ főigazgatója.
Piszkos bombát lehet
Ez a kis mennyiség is alkalmas lehet viszont úgynevezett piszkos bomba összeállítására, amely a detonáció mellett radioaktív szennyeződéssel borítja be az érintett területet.
A raktárban több száz tonna természetes urán, illetve két tonna dúsított uránszármazék volt, és ebből a mennyiségből gyakorlatilag csupán tíz kilogrammnyi hiányzik, a többit megtalálták az erőmű, illetve a környező falvak területén széthordva, szétlocsolva és kiöntve.
A szervezet már figyelmeztetett
Pedig a NAÜ már áprilisban figyelmeztette a szövetséges erőket, hogy különösen fontos lenne a nukleáris létesítmények azonnali biztosítása. A NAÜ megfigyelőit csak június elején engedték be Irakba.
A Tuvaita erőmű az Irak elleni háborúban néhány napig őrizetlenül maradt, az amerikaiak ugyanis a létesítményt őrző iraki csapatok elmenekülése után április 7-ig egyáltalán nem őrizték az erőművet.
Ívóvíz az urántartályban
A környékbeli falvak lakói ezalatt az idő alatt kirabolták az épületet, az urántartályokat kiürítették - a tartályok tartalmának legnagyobb részét a NAÜ emberei megtalálták az intézmény területén a padlón kiöntve -, és a tartályokat ivóvíz tárolására használták.
A helyiek már betegek
A Reuters értesülése szerint számos szemtanú igazolta, hogy a Tuvaita erőmű környékén a falvakban a sugárzás okozta betegség tünetei jelentkeztek, főként gyermekeken.
Ennek ellenére az amerikai hadsereg nem engedélyezte a NAÜ-nek, hogy megvizsgálja a helyiek egészségügyi állapotát, és az erőmű létesítményeiben is korlátozta az ügynökség munkáját.
Már rendbe rakták a helyiségeket
A NAÜ alkalmazottai az urán zömét összegyűjtötték, de feltétlenül szükség van arra, hogy az amerikai hatóságok mindent megtegyenek a hiányzó radioaktív anyag felkutatására, még ha az nukleáris fegyver előállítására nem is alkalmas, hangsúlyozta el-Baradei.
A NAÜ főigazgatója jelentésében felkérte az amerikai hatóságokat arra is, hogy biztosítsák az iraki nukleáris létesítmények védelmét és sérthetetlenségét.