Obamával kell jóban lenni

Izgalmas hét elé néz Simon Peresz izraeli államfő, a parlamenti választások hivatalos végeredményének nyilvánosságra hozatalakor, február 18-án kell nyilatkoznia arról, hogy kit kér fel kormányalakításra.

A kedden megtartott választások sajátos politikai helyzetet eredményeztek, miután a centrista Kadima párt 28 mandátummal nyert, de a második helyen befutó jobboldali Likud mindössze egy mandátummal maradt le.

További két párt végzett olyan eredményekkel, melyek alapján meghatározó szerepük lesz a politikai alkuk megkötésekor: a szélsőjobboldali Jiszrael Beitejnu (Izrael a hazánk) harmadik lett 15 mandátummal, negyedik helyen a Munkapárt végzett, az izraeli választásokon a baloldali párt eddigi legrosszabb eredményét érte el, mindössze 13 képviselője jutott a Knesszetbe.

Simon Peresz dönt

Az államelnök a törvények alapján azt kéri fel kormányalakításra, akinek a legnagyobb esélye van arra, hogy meg tudja szerezni minimum 61 képviselő támogatását a 120 tagú Knesszetben. Eddig ez egyben a legtöbb mandátumot szerzett pártot is jelentette, most azonban a kialakult erőviszonyok miatt ez változhat.

Simon Peresz már szerdán egyeztetni kezd a pártok vezetőivel a koalíciókötés lehetőségeiről, ezután hozza meg döntését. A kijelölt miniszterelnöknek ezután 28 napja van a kormányalakításra, amit szükség esetén 14 nappal meg lehet hosszabbítani.

Gazdik Gyula Közel-Kelet szakértő, az ELTE Társadalomtudományi Karának docense arra hívta fel a figyelmet, hogy Peresz nyilvánvalóan nem véletlenül épp a választás napjára, keddre időzítette cikkének megjelenését a Washington Postban. Ebben az államfő arról értekezik, hogy csak a kétállami megoldást tartja elképzelhetőnek az izraeli-palesztin konfliktus feloldására, ami egyértelműen egybecseng a centrista és a baloldali erők álláspontjával.

A jobboldal megkerülhetetlen

Megjegyezte ugyanakkor, hogy a jobboldali pártok a várakozásoknak megfelelően domináns szerephez jutottak a Knesszetben, a Kadima remek hajrájának köszönheti győzelmét, míg ezzel párhuzamosan Avigdor Lieberman pártja, a Jiszrael Beitejnu szavazókat hódított el a Bibi Netanjahu vezette Likudtól.

Felidézte a jobboldali pártvezér néhány nappal a választások előtt egy konferencián elhangzott beszédét, melyben a gázai háborúban végrehajtott hadműveleteket méltatta, és ezzel Ehud Barak munkapárti védelmi miniszter tevékenységét dicsérte, azonban kritikát fogalmazott meg arról, hogy a kormány nem a megfelelő időpontban állította le a harcokat, azaz nem semmisítette meg teljesen a Hamász haderejét.

Barak méltatásából sokan arra következtettek, hogy Bibi a következő kormány megalakításakor számít majd rá védelmi miniszterként, ez a lehetőség a Munkapárt eredményeinek ismeretében azonban elúszni látszik. Már a kedd esti nyilatkozatokból az derült ki, hogy inkább ellenzéki szerepet vállalnának, hogy ragaszkodni tudjanak tradicionális értékeikhez. Ez az álláspont persze taktikázást is jelenthet, már az exit pollok nyilvánosságra kerülésekor a pártok elkezdtek burkolt üzeneteket megfogalmazni, a koalíciós alkuk megkötésekor ugyanis kemény csaták várhatóak, hiszen a 12 párti Knesszetben számos összeállításban képzelhető el a politikai együttműködés.

Obamával jóban kell lenni

Gazdik Gyula első, leglogikusabb felállásként említette egy tiszta jobboldali blokk megalakulását, ami 65 mandátumot jelent, azonban egy jobboldali kormány teljes mértékben szembemenne az Obama-adminisztráció közel-keleti elképzeléseivel, mivel a Netanjahu vezette blokk hallani se akar a kétállami megoldásról. A Likud-vezér a palesztinok gazdasági fejlődését fontosnak tartja, megerősítené a mérsékelt erőket, erélyesen fellépne a Hamász ellen, de például Jeruzsálemet csak megosztatlanul, izraeli fennhatóság alatt tudja elképzelni, támogatja továbbá a zsidó telepek bővítését.

Ennek a felállásnak az a veszélye, hogy a remek amerikai kapcsolatokkal rendelkező Netanjahu kénytelen lenne közeledni az amerikai állásponthoz, hiszen a Szíriával való békekötést nem utasítja el. Egy hasonló próbálkozás azonban egyszer már kudarcba fulladt: a Netanjahu vezette jobboldali kormánykoalíció 1998-ban szétesett.

Netanjahunak azonban mindenképp számolnia kell majd az Egyesült Államokkal, különösen azért mert most a 10 évvel ezelőtti helyzettől eltérően egy hivatalba lépő adminisztrációval kell együttműködni, ami pedig az első két évben mindenképp offenzívabb magatartást jelent. Obamáékkal szembemenni természetesen nem fog, arra viszont lehetnek eszközei, hogy érdemben lassítsa a folyamatokat.

Netanjahu a kampány során beszélt arról, hogy nemzeti egységkormányt hozna létre, amibe a négy legerősebb párt kerülne be, így 81 mandátummal rendelkeznének a Knesszetben. Ez egyben azt is jelentené, hogy Netanjahu és Cipi Livni 2-2 évig töltenék be a miniszterelnöki posztot. Erre egyébként már volt példa Izraelben, 1984-ben a Munkapárt és a Likud osztozott a hatalmon. Az ideológiai különbség most azonban jelentős a pártok között, emellett pedig a Kadima és a Likud is jelezték már, hogy nem tartják jó megoldásnak az osztozkodást.

A baloldal nem elég egységes

A Likud és a Kadima akár összefoghatna a két kisebbik párt kihagyásával, Gazdik Gyula azonban elképzelhetetlennek tartja, hogy Bibi ezt a megoldást el tudná fogadtatni a megerősödött jobboldallal. A Kadima számára opció lehet a baloldal támogatásának megszerzése, az arab képviselők azonban jó előre jelezték, nem kívánnak a két nagypárttal összefogni. Ennek hátterében az állhat, hogy januárban szélsőjobboldali kezdeményezés indult, hogy arab pártok ne indulhassanak a választásokon, és egyik nagypárt se állt ki mellettük. Végül a legfelsőbb bíróság utasította el a kezdeményezést.

A szakértő kitért arra is, ami várhatóan nagy viharokat kavar majd az izraeli politikában, hogy a kispártok Knesszetbe jutását támogató választási rendszer az utóbbi 15-20 évben rendre kudarcot vallott. A mostani választási eredmények egyértelműen bizonyítják, hogy egy ennyire tagolt parlamentet lehetetlen stabilan működtetni úgy, hogy legalább a négyéves ciklusát kitöltse. Közben viszont regionális átalakulás zajlik a Közel-Keleten, ami az izraeli politikai vezetéstől történelmi jelentőségű döntések meghozatalát követeli, ehhez pedig stabil kormány szükséges. Gazdik Gyula szerint tehát fel kell gyorsítani a választási törvény átalakítását.