Zavargásoktól tartanak a londoni G20-csúcs előtt

2009.03.22. 16:19
Erőszakos rendbontások előkészületeinek egyre szaporodó jelei észlelhetők a brit sajtó és a Scotland Yard szerint a húsz legnagyobb fejlett és fejlődő gazdaság (G20) áprilisi londoni csúcstalálkozója előtt.

A G20 országcsoport állam- és kormányfői - köztük Barack Obama amerikai elnök - április 2-án tartanak értekezletet a válságkezelő intézkedésekről a kelet-londoni ExCel rendezvénycsarnokban.

A The Observer, a legnagyobb baloldali vasárnapi brit lap anarchista csoportok honlapjairól és összejöveteleiről gyűjtött értesülések alapján azt írta: az állítólagos tervek között szerepel, hogy a tiltakozók egy harckocsit vezetnek az ExCel csarnokhoz, sorozatos biztonsági riadókat idéznek elő a londoni metróhálózaton gazdátlan csomagok hátrahagyásával, és eltorlaszolják a Temze alatt átvezető Blackwall alagutat, amely a G20-konferencia helyszínének legfőbb közúti megközelítési útvonala.

A Londoni Kereskedelmi Kamara közölte: megfontolandó, hogy a kérdéses időszakban a citybeli cégek ne kérjék-e meg alkalmazottaikat az öltöny utcai viseletének mellőzésére, mivel a tiltakozók kilátásba helyezték "bankárok megtámadását".

A városban tömegesen terjesztenek olyan szórólapokat, amelyek Class War - osztályharc - felirat alatt egy bankár elégetését javasolják azoknak, akik "a hitelválság idején melegségre vágynak".

A hétvégén a Scotland Yard is felhívta a figyelmet arra, hogy anarchista, környezetvédő és globalizáció-ellenes csoportok "példátlan mértékben összehangolt" akciókra készülnek a G20-csúcs előtt és alatt.

Bob Broadhurst, a találkozó biztonságára ügyelő külön rendőri alakulat parancsnoka azt mondta: a "kemény mag" citybeli épületek megrohanását és erőszakcselekmények kiprovokálását tervezi.

A tervbe vett tiltakozó akciók között szerepel a Bank of England - a brit jegybank - "ostroma" is; erre állítólag ezer antikapitalista tüntető készül.

A G20-csúcs rendőri biztosításának költségeit 7-10 millió fontra (2,3-3,3 milliárd forintra) teszik az előzetes becslések.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe

Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe

176 embert kellett a gép fedélzetéről evakuálni.

március 20., 06:29

  • Külföld
Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter

Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter

Az Amerika Hangjának stábja máris kényszerszabadságon van.

március 20., 06:32

  • Külföld
Orbán Viktor kártyái között Európa sorsa, rég volt ekkora a tét

Orbán Viktor kártyái között Európa sorsa, rég volt ekkora a tét

Kérdés, eltéríti-e az EU-csúcsot a lapjaival.

március 20., 05:40

  • Címlapon
„Az orosz propaganda megpróbálja kihasználni a magyar politikai helyzetet”

„Az orosz propaganda megpróbálja kihasználni a magyar politikai helyzetet”

A VOX Ukrajina ügyvezető igazgatóhelyettese nyilatkozott az Indexnek.

2 órája

  • Külföld
Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi győri dolgozóit nem érinti a leépítés.

március 20., 08:25

  • Külföld
Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét

Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét

A szervezet Projekttámogatási Hivatalának vezetője szerint nem baleset történt.

március 20., 06:52

  • Külföld
Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik

Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik

Korábban tagadta, hogy Szerbiának lennének ilyen eszközei.

március 20., 08:06

  • Külföld
A Duna Aréna hőse Chicagóban tette oda magát a magyar ügyért

A Duna Aréna hőse Chicagóban tette oda magát a magyar ügyért

Sárkány Zalán 300 kilométert autózott, hogy részt vegyen a forradalmi megemlékezésen.

március 19., 06:51

  • Külföld
Nyilvánosságra kerültek a John F. Kennedy akták

Nyilvánosságra kerültek a John F. Kennedy akták

Sosem találtak elég bizonyítékot arról, hogy összeesküvés volt-e, vagy sem.

március 19., 20:43

  • Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.

tegnap, 21:19

  • Külföld
Volodimir Zelenszkij reagált a Trump–Putyin-egyeztetésre, beszélni akar az amerikai elnökkel

Volodimir Zelenszkij reagált a Trump–Putyin-egyeztetésre, beszélni akar az amerikai elnökkel

Az ukrán elnök nem akar „Putyin étlapján” szerepelni.

március 19., 06:26

  • Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Nem véletlenül aggódott az ügynökség.

tegnap, 20:50

  • Külföld
Donald Trump a faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott

Donald Trump a faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott

Az amerikai elnök megszüntetett egy 1965-ből származó szabályt.

március 20., 08:30

  • Külföld
Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa

Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa

Meglepő helyen végzett Izrael.

március 20., 09:05

  • Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.

tegnap, 15:44

  • Külföld
Magyar és indiai űrhajósok együtt repülnek fel a Nemzetközi Űrállomásra

Magyar és indiai űrhajósok együtt repülnek fel a Nemzetközi Űrállomásra

Több mint négy évtizede nem járt indiai és magyar űrhajós a világűrben.

március 19., 11:48

  • Címlapon
Mi van, ha a borzalom bennünk van, nem pedig odakint?

Mi van, ha a borzalom bennünk van, nem pedig odakint?

Az És miért, hogy az éjszaka lesújt, feldob és energetizál.

36 perce

  • Külföld
Az iszonyatos forgalom miatt bevezetik a vízitaxikat Balin

Az iszonyatos forgalom miatt bevezetik a vízitaxikat Balin

A repülőtéri torlódások csökkentése érdekében lesz szükség a vízi járművekre.

március 19., 14:17

  • Címlapon
Lázár János utódja szerint Makón a libák őrzését sem bíznák Magyar Péterre

Lázár János utódja szerint Makón a libák őrzését sem bíznák Magyar Péterre

„Komolyan aggódom Hódmezővásárhelyért, ahol évek óta a gyűlölet uralkodik.”

2 órája

  • Külföld
Benjamin Netanjahu szerint a halálos légicsapások hulláma Gázában csak a kezdet

Benjamin Netanjahu szerint a halálos légicsapások hulláma Gázában csak a kezdet

Az izraeli miniszterelnök azt ígérte, hogy a támadások folytatódnak.

március 19., 08:33

  • Külföld
Megvonta a titkosszolgálati védelmet Joe Biden gyerekeitől Donald Trump

Megvonta a titkosszolgálati védelmet Joe Biden gyerekeitől Donald Trump

Tizenhárom, illetve tizennyolc ügynök vigyázott a biztonságukra.

március 19., 07:59

  • Címlapon
Folytatódnak a törökországi tüntetések, már 1400 embert tartóztattak le

Folytatódnak a törökországi tüntetések, már 1400 embert tartóztattak le

Több jogvédő csoport és az ENSZ is elítélte a rendőrök erőszakos fellépését.

2 órája

  • Címlapon
Nem hagyja magára feleségét, J. D. Vance is Grönlandra látogat

Nem hagyja magára feleségét, J. D. Vance is Grönlandra látogat

A sziget biztonsági helyzetét vizsgálják.

27 perce

Neked ajánlott