Támadás fenyegeti a belgrádi melegfelvonulást

2009.09.15. 11:33
A szerb hatóságok idén engedélyezték először a melegfelvonulás megtartását, korábban a rendőrség oszlatta fel a menetet Belgrádban. Most azonban szurkolótáborok és jobboldali szervezetek tagjai készülnek a melegek megtámadására, lapértesülés szerint rendbontást terveznek, hogy elvonják a rendőrség figyelmét, majd szétverik a menetet.

A szerb biztonsági szolgálatok erőszakos rendbontásokra, utcai összecsapásokra számítanak a Belgrádba vasárnapra tervezett melegfelvonuláson, értesült a Politika című szerb újság.

A lap keddi száma idézett egy belső dokumentumot, amely szerint a szolgálatok arra számítanak, hogy egész Szerbiából, illetve a boszniai Szerb Köztársaságból tömegével érkeznek majd Belgrádba azok a különböző szurkolótáborokhoz és jobboldali szervezetekhez tartozók, akik ellenzik a Meleg Büszkeség Napjra tervezett felvonulást.

A Crvena Zvezda erőszakosságukról híres drukkerei információk szerint a rendezvényt biztosító rendőröket is meg akarják támadni. A szerb biztonsági szolgálatok úgy tudják, hogy a rendbontók Belgrád szélesebb belvárosában több helyen rendbontásokba kezdenek, hogy oda vonzzák a biztosításra kivezényelt rendőröket, és társaik leszámolhassanak a védelem nélkül maradt melegekkel.

A Becsület, az 1389 mozgalom, a Mieink és más jobboldali szervezetek tagjai el akarnak vegyülni a rendezvényen részt vevők között, hogy egy adott jelre összecsapást provokáljanak - ehhez kövekkel, Molotov-koktélokkal, könnygázspray-vel, petárdákkal, fáklyákkal szerelkeznek fel.

Mladen Obradovic, a Becsület főtitkára úgy nyilatkozott a Politika című lapnak, hogy a szerb nép hatalmas többsége ellenzi a melegfelvonulást. A jobboldali vezető szerint nyilvánvaló, mi fog történni, ha a szervezők és az őket támogató rezsim erőszakkal terjeszteni próbálja a társadalom által elítélt erkölcstelenséget. Azt mondta, kizárólag a szervezőket terheli a felelősség mindazért, ami vasárnap történni fog.

Ivan Ivanovic, a Mieink nevű szervezet elnöke szerint ők békés tiltakozásra készülnek, nem akarnak fizikai leszámolást, de nem tudják garantálni, hogy nem lesznek incidensek. Számítanak a szerb ortodox egyház támogatására is, arra, hogy a legfőbb egyházi testület, a szinódus eleget tesz kérésüknek, és szeptember 20-ra körmenetet szervez Belgrád központjába.

Több, a melegfelvonulást ellenző szervezet tiltakozó felnőtteket és középiskolásokat akar buszokkal Belgrádba vinni, ahol már sűrűn láthatók a házfalakon a rendezvényt elítélő feliratok.

A vasárnapi Meleg Büszkeség Nap, ha sikerül megtartani, az első ilyen felvonulás lesz Szerbiában. A korábbi években a rendőrség oszlatta fel a melegek és leszbikusok megmozdulását, amelyet idén engedélyezték a hatóságok.