Juscsenko segíthet kitúrni Timosenkót
Kijevi lapértesülés szerint koalíció létrehozására készül a Viktor Janukovics megválasztott elnök vezette Régiók Pártja (PR) és a leköszönő államfő, Viktor Juscsenko vezette Mi Ukrajnánk – Népi Önvédelem (NU-NSZ) párttömörülés. Ha a tárgyalások sikerrel járnak, Julija Timosenko jelenlegi miniszterelnöknek az elnökválasztás vesztesének távoznia kell posztjáról.
Három jelöltje is van az ukrán miniszterelnöki posztra Janukovicsnak, de egyelőre nem döntött, melyiküket választja. A kijevi média híradásai szerint Janukovics egy hétvégi tv-interjújában elismerte, hogy egyik jelöltje Szerhij Tihipko volt jegybankelnök, aki harmadikként végzett az elnökválasztás január 17-i első fordulójában. Tihipko neve már korábban is felmerült, és a bankár azt mondta, hogy el is fogadná a kormányfői posztot. A másik két jelölt Arszenyij Jacenyuk volt parlamenti elnök, az elnökválasztás negyedik helyezettje, illetve Mikolaj Azarov volt miniszterelnök-helyettes, aki Janukovics kampányfőnöke volt.
Janukovics azt mondta, hogy a későbbiekben, a parlamenti frakciók megalakításakor választ a jelöltek közül. "Nem nehéz megjósolni, hogy ki lesz közülük az erősebb, aki köré tömörülnek a képviselők, de várunk és meglátjuk" - tette hozzá Tihipkóra utalva.
Janukovics szerint a parlamentben már a következő héten megalakulhat a "stabilitás és reform koalíciója". Meggyőződését fejezte ki, hogy létrejön az új miniszterelnök megválasztásához szükséges többség.