Judit, Xénia
19 °C
34 °C

A repülőgépkatasztrófa nem veszélyezteti a lengyel stabilitást

2010.04.12. 07:36 Módosítva: 2010.04.12. 10:30
Nyilvánosan felravatalozzák kedden a repülőgép-balesetben elhunyt Lech Kaczynski lengyel elnök koporsóját. Még június vége előtt megtartják az előre hozott elnöki választásokat. Lengyelországnak meg kell újítania politikai és katonai osztályának nagy részét az elnök és az ország elitje számos tagjának halála után, de szakértők szerint a NATO- és EU-tagállam stabilitása nincs veszélyben.

Nyilvánosan felravatalozzák kedden a repülőgép-balesetben elhunyt Lech Kaczynski lengyel elnök koporsóját. Az elnök földi maradványait tartalmazó koporsót vasárnap délután helyezték el a lengyel elnöki palota kápolnájában. Oda azonban mindeddig csak a családtagok és a néhai államfő munkatársai léphettek be.

A Gazeta Wyborcza című lengyel napilap szerint az elnök temetése szombaton lesz. A lap által idézett Radoslaw Sikorski külügyminiszter szerint "Dmitrij Medvegyev orosz elnök részt kíván venni lengyel kollégájának temetésén".

Elzbieta Jakubiak, a Jog és Igazságosság (PiS) párt képviselője, az elhunyt államfő hivatalának volt vezetője nem zárta ki, hogy a temetési szertartás kétnapos lesz, azaz szombaton és vasárnap tartják meg. Végleges döntés azonban még nem született

Pawel Gras kormányszóvivő közölte: helyettes parancsnokok már átvették a hadsereg irányítását, illetve a központi bank élére is kineveztek egy ügyvezető igazgatót.

lengyelország kaczinsky ravatal K EPA20100412017

"Ez tragikus, sokkoló helyzet, amely napról napra változik, de bizonyos, hogy Lengyelország intézményi stabilitását a jól szabályozott alkotmányos folyamatok biztosítják" - mondta Edmund Wnuk-Lipinski professzor, ismert politológus. Az érvényes jogszabályok értelmében az április 10-i repülőkatasztrófában elhunyt elnököt, a katonai vezetőket és a jegybank kormányzóját haladéktalanul helyettesítették.

"Az igazi probléma a parlamentben lesz" - fejtette ki a szakértő. "A tragédia megtizedelte az ellenzéki konzervatív pártot, s egyelőre nem tudni, milyen hatása lesz ennek a jövő évi parlamenti választásokra".

Az államfő ikertestvére, Jaroslaw Kaczynski vezette Jog és Igazságosság (PiS) több magas rangú vezetője is életét vesztette a katasztrófában.

"Remélem, hogy a tragédia után a lengyel politika inkább lényegi kérdésekre koncentrál és kevésbé a pártok negatív és érzelmi politikájára" - mondta Wnuk-Lipinski.

A PiS és Donald Tusk kormányfő liberális Polgári Platform (PO) pártja közötti rivalizálás gyakran megosztotta az országot.

Még június vége előtt a lengyel szavazókat az urnákhoz szólítják az előre hozott elnöki választásokra. Bronislaw Komorowski, az alsóház elnöke, aki az ügyvezető elnök tisztét betölti, 14 napon belül köteles kiírni az elnökválasztást, amelyet a kiírást követő 60 napon belül meg kell tartani a lengyel alkotmány értelmében.

Az elnökválasztás októberben volt esedékes, és valószínűleg a konzervatív Lech Kaczynski és Bronislaw Komorowski, Tusk pártjának hivatalos jelöltje versengett volna egymással.

A szakértők szerint a katasztrófának várhatóan nem lesz gazdasági következménye annak ellenére, hogy életét vesztette Slawomir Skrzypek, a nemzeti bank kormányzója is.

"A helyzet drámai, de nincs igazi válság"- mondta Andrzej Sadowski, az Adam Smith liberális kutatóintézet közgazdásza. "Lengyelország gazdasági helyzete stabil, messze vagyunk a görögországi helyzettől" - tette hozzá.

Lengyelország ellenállt a gazdasági válságnak és 2009-ben - a 27 uniós tagállam közül egyedüliként - a gazdasága növekedett, a GDP bővülése 1,7 százalékos volt.

A lengyel hadsereg fegyvernemeinek négy vezérkari főnöke (szárazföldi, légi, tengerészeti és különleges erők) is életét vesztette a Katynba tartó küldöttséget szállító elnöki repülőgépen.

"Generációváltás történik a lengyel hadseregben. Ez a folyamat már megkezdődött, de a sors most felgyorsította" - mondta Lena Kolarska Bobinska politológus.

A légikatasztrófa szombat reggel történt a nyugat-oroszországi Szmolenszk közelében. A fedélzeten utazó 96 ember, aki közül senki sem élte túl a szerencsétlenséget, a katyini (Katyn) emlékhelyre tartott, ahol 1940-ben lengyelek ezreit végezte ki a szovjet belbiztonsági szolgálat (NKDV).

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport