A vírus, amely a WHO 2009. június 11-én kihirdetett világjárvány-riasztása után hónapokig izgalomban tartotta a világot, ma már "globálisan kevéssé aktív" - jelentette ki az AFP francia hírügynökségnek Gregory Hartl, az ENSZ szakosított szervezetének szóvivője.
A WHO közleménye szerint a vírus "szórványosan" terjed a déli félteke mérsékelt égövi területein, ahol most kezdődik a tél, a trópusi régiókban pedig "aktívan, de csökkenő ütemben" terjed.
Az elővigyázatossági intézkedések ugyanakkor érvényben maradnak, s továbbra is a terhes nők és a fiatalok a leginkább veszélyeztetett személyek, mondta Hartl, aki szerint "a H1N1 a következő télen határozottan domináns vírus lesz".
A szóvivő szerint a WHO által nyilvánosságra hozott adatok "kétségtelenül alábecsültek".
"Nehéz megadni a pontos adatokat, ilyenekkel csak két év múlva fogunk rendelkezni, amikor a vírus már eltűnik" - mondta Hartl, aki szerint a végleges veszteségadat többszöröse lesz a most bejelentett számoknak.
A szezonális influenzajárványoknak a WHO szerint világszerte 250-500 ezer áldozata szokott lenni.
A H1N1-járvány körül amúgy botrány van kibontakozóban, miután egy brit orvosi lap a múlt héten megírta, hogy a WHO tavaly júniusi bejelentése a H1N1 influenza-világjárványról megalapozatlan volt. A WHO illetékes bizottságának munkájában a vírusellenes készítményeket gyártó cégek fizetési listáin szereplő szakértők is részt vettek, a gyógyszercégek degeszre keresték magukat, a brutális influenzajárvány elmaradt.