Hedvig
8 °C
22 °C
Index - In English In English Eng

Népirtással vádolnak egy 63 éves nőt

2010.06.23. 08:25
A Hollandiában élő hutu asszonyt az 1994-es ruandai vérengzésben való részvétellel gyanúsítják.

A holland ügyészség kedd este adott hírt a letartóztatásról, és az idős asszonyt már szerdán a hágai kerületi bíróság elé állítják. Az asszony feltehetően a hutu törzsbeli szélsőségesek közé tartozott, legalábbis ezt állítják szemtanúk. 1998-ban érkezett Ruandából Hollandiába családegyesítés keretében, s hat éve szerezte meg a holland állampolgárságot.

A kis közép-afrikai államban 1994-ben három hónap leforgása alatt legalább 800 ezer embert mészároltak le etnikai gyűlölettől áthatott, szélsőséges hutuk a tuszi kisebbség soraiból, illetve a gyűlölködésre és öldöklésre nem kapható, mérsékelt hutuk közül. A tömeggyilkosság apropója az volt, hogy április 6-án máig tisztázatlan körülmények között lezuhant a Juvénal Habyarimana (hutu) elnököt szállító repülőgép.

A hutu többség hangadói nyomban a tuszikat vádolták az elnöki gép lelövésével, és rádión keresztül bosszúra hívták fel a hutu milíciákat. A heteken át tartó mészárlásnak az emigráns tuszikat tömörítő Ruandai Hazafias Front (RPF) vetett véget, miután Paul Kagame által vezetett csapatai Ugandából bevonultak Ruandába.

Utóbb a francia igazságszolgáltatás nemzetközi elfogatóparancsot adott ki Paul Kagame későbbi ruandai elnök közeli munkatársai ellen, akiknek állítólag szerepük volt Habyarimana elnök repülőgépének lelövésében. Ruanda 1994 óta több ízben is azzal vádolta a nemzetközi közösséget, hogy nem tesz kellő erőfeszítéseket a népirtás ma is szabadlábon lévő elkövetőinek kézre kerítése végett.