Ez a poszt a következő Percről percre része:

Soha nem látott tüntetések Egyiptomban

Fontosabb részletek
  • Egyiptomban január 25-én kezdődtek tüntetések az elnök ellen. Február 1-én egymillióan vonultak az utcára Kairóban, Hoszni Mubarak aznap bejelentette, hogy szeptemberben távozik
  • A válság során több mint háromszázan meghaltak, a sérültek száma több ezer.
  • Hoszni Mubarak február 11-én elhagyta Kairót, és azonnali hatállyal lemondott.
  • A Tahrír téren örömünnep kezdődött.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A Muzulmán Testvériség idáig börtönben ülő prominenseit is látták a Tahrír téren a tömegben. Az elmúlt két napban négy börtönből is kiszabadultak a rabok, közöttük sok politikai fogoly, ugyanakkor köztörvényes bűnözők is. (al-Dzsazíra)

  • Biztonsági források szerint hétfőn is kijárási tilalom lesz, de ezúttal már délután háromtól másnap reggel nyolcig életbe lép. Eddig délután négytől vezették be a kijárási tilalmat, amelyet ugyanakkor nem nagyon vettek figyelembe a tüntetők az elmúlt napokban. (Guardian)

  • Már korábban írtuk, hogy bírók is csatlakoztak a Tahrír téren a tüntetőkhöz, egyikük most azt állítja, hogy a rendőrök korruptak és több ügyben is bizonyítékokat semmisítettek meg. (BBC)

  • Egyiptomban felülvizsgálják a legutóbbi, az ellenzék által szabálytalannak minősített parlamenti választások eredményét - jelentette be vasárnap a kairói törvényhozás elnöke. Fati Szurur, a Népi Gyűlés elnöke közölte: bár a parlament feloszlatását is egyre többen követelik, ezt a kérdést még vizsgálják a legfelsőbb semmítőszéken.

    Az ellenzék fő erői a tavaly év végi egész választás érvénytelenítését követelték a csalások miatt, amelyek eredményeként Hoszni Mubarak elnök Nemzeti Demokrata Pártja több mint 80 százalékos többségbe került a parlamentben. Ezek a választások is táplálták azt az ellenségességet a rendszerrel szemben, amely most az utcai tüntetésekben megnyilvánul.

  • Lassan komoly gazdasági hatásai is érződhetnek a már hatodik napja tartó tüntetéseknek. A BBC egyik olvasója azt írta a tengerparti Hurghadából, hogy a településen már alig van üzemanyag, mivel azt Szuezból és Kairóból szállítják oda. Sorok állnak a még üzemelő benzinkutak előtt. Az élelmiszerkészletek is apadnak, fosztogatók támadták meg a boltokat, de a helyiek megvédték a szupermarketeket. (BBC)

  • Úgy tűnik, hogy a rendőrség hétfő helyett már most visszatért az utcákra.  Korábban azt mondták az állami tévében, hogy tüntetőkhöz nem nyúlnak, csak az egyéb feladataikat látják el. (al-Arabíja)

  • Egy tank is csatlakozott a tüntetők menetéhez Alexandriában, a parancsnoka állítólag azt állította, hogy a hadsereg nem akarja megállítani őket. (al-Dzsazíra)

  • Hétfőn az Európai Unió tagországainka külügyminiszteri találkozóján is az egyiptomi helyzet lesz a legfontosabb napirendi pont Brüsszelben. (AP)

  • Tízezrek követelik Mubarak távozását Manszúrában, és a tüntetők Alexandriában is az utcán vannak a kijárási tilalom ellenére. (al-Dzsazíra)

  • Az állami tévében Hoszni Mubarak elnököt mutatták, amint napközben Omar Szulejmán tegnap kinevezett alelnökkel és Ahmed Safík miniszterelnökkel találkozott. A híradás szerint meghatározták az új kormány prioritásait. (BBC)

  • cikkünk a témában:

    Átállhat-e az egyiptomi hadsereg?

    Hoszni Mubarak egyiptomi elnök a tiltakozások negyedik napján, pénteken bevetette hadseregét, de a katonák nem verték szét a tüntetéseket. Szombaton a rezsim visszarendelte az utcáról a rendőrséget, a katonaság azonban megint nem lépett semmit, csak a fontosabb épületeket biztosította. Egy nyugállományú egyiptomi tábornok szerint ebben semmi meglepő nincs, a vérengzés a rendőrség dolga lenne. De mit tenne a hadsereg, ha a rendőrök komolyabb mészárlásba kezdenének?

  • Az egymást követő amerikai kormányzatok próbálták figyelmeztetni Hoszni Mubarakot, hogy foglalkozzon az egyiptomiak kéréseivel, de most már Barack Obamának és a Fehér Háznak úgy tűnik, nincs más választása, mint az egyiptomi nép mellé állni, vélte Martin Indyk, az Egyesült Államok egyik korábbi egyiptomi és izraeli nagykövete. (BBC)

  • Egy biztonsági forrás szerint a rendőrök még ma este visszatérnek az utcákra, ugyanakkor csak a forgalmat irányítják, elkapják a bűnözőket, de nem tűznek össze a tüntetőkkel. A pénteki összecsapások után a rendőrök pedig egyszer csak felszívódtak, és főként a katonák foglalták el az utcákat. (Reuters)

  • Az állami tévé a kormányzati épületeket védő katonákat mutatta Baradei helyett, az al-Dzsazíra adása pedig még mindig nem érhető el Egyiptomban. A HRW felszólította a rezsimet, hogy tegye újra elérhetővé a tévé adását. (Guardian)

  • "Kína szoros figyelemmel követi az egyiptomi helyzet fejleményeit" - mondta Hung Lej (Hong Lei). "Egyiptom baráti ország, amely reméljük, hogy mielőbb helyre tudja állítani a társadalmi stabilitást és a normális rendet" - mondta. (MTI)

  • "A Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma megkülönböztetett figyelemmel követi a több arab ország után immár a régió stabilitásában meghatározó szerepet játszó Egyiptomban is kirobbant, szociális és politikai hátterű  megmozdulásokat, elégedetlenségi hullámot" – olvasható a minisztérium vasárnap kora este kiadott közleményében.

    A külügy szerint a legfontosabb, hogy véget vessenek az erőszaknak és "az utcai önkényeskedés terjedésének, a hatóságok békés eszközökkel helyre tudják állítani a közrendet". Ezt követően "kezdődjön a politikai partnerek között olyan párbeszéd, amely biztosíthatja a társadalmi elégedetlenség  orvoslásának átfogó előkészítését. Ez szociális és gazdasági reformok, valamint a demokratikus intézményrendszer megerősítése révén, az emberi  jogok érvényesülése és a demokratikus politikai akaratnyilvánítás biztosítása mellett érhető el" – olvasható a közleményben.

  • "A változás eljön a következő néhány napban" - folytatta. "Egy fontos követelésünk van: érjen véget a Mubarak-rezsim és kezdődjőn új korszak, egy új Egyiptom. Tisztelettel hajolok meg Egyiptom népe előtt. Türelmeteket kérem." A tömeg "Le Mubarakkal!" kiáltásokkal reagált Baradei szavaira.

    bara
  • "Amit elkezdtünk, azt már nem lehet visszafordítani" - kezdte beszédét a Reuters szerint.

  • Baradei kapott egy hangosbeszélőt, mosolyogva készül a beszédre. Sokan örülnek neki, azonban mások fújolnak: "Hogy lophatod el most a forradalmunkat?" - kiáltozzák. (Guardian)

  • Sokan örülnek Baradei érkezésének, azonban olyanok is vannak, akik úgy érzik, csak megkésve későn, akkor csatlakozik a tüntetéshez, amikor már nem olyan nagy a veszély, számolt be róla a Guardian tudósítója. Ugyanakkor sokan az elmúlt napokban is hiányoltak valamilyen vezetőt, és Baradei úgy tűnik, megegyezett a Muzulmán Testvériséggel, és több ellenzéki mozgalommal is, amelyek támogatják, hogy ő tárgyaljon nevükben a Mubarak-vezetéssel.

  • 166415 10150368854795032 716775031 16929271 5595476 n
  • Baradei megérkezett a Tahrír térre. Sokan úgy érzik, hogy most nagy dolgok történnek majd, a rezsim elbukhat. Tüntetők egy csoportja a testével védi az ellenzéki vezetőt. (Guardian, BBC)

  • cikkünk a témában:

    A közel-keleti tőzsdék estek vasárnap

    A legtöbb közel-keleti regionális tőzsdemutató esett a hétvégén, miután folytatódtak Egyiptomban a Hoszni Mubarak elnök távozását követelő tüntetések. A válság az európai börzék hétfői teljesítményére is kihathat.

  • Kairóban több ellenőrző pontot is felállítottak a katonák, jelentette az al-Dzsazíra stábja.

  • Alexandirában sokan attól félnek, hogy a kormány ma az eddigieknél erőszakosabban léphet fel a tüntetőkkel szemben. A lakók nemcsak a fosztogatók miatt aggódnak, hanem azért is, mert a boltok többsége nem nyitott ki, és kezdenek kifogyni az otthoni készleteik. (BBC)

  • Fontos lesz a tömeg reakciója Baradei érkezésére. A Nobel-díjas ellenzéki csütörtök este azért érkezett haza, hogy személyével arcot adjon a szervezetlen megmozdulásoknak, azonban péntek délután háttérbe szorult. Egyes hírek szerint házi őrizetben volt, mások szerint csak nem hagyta el otthonát, mindenesetre a tömeg valamiért meg sem próbálta kiszabadítani, vagy legalábbis gyülekezni a házánál.

  • Mindenki kezében botok vannak, ahogy helyi lakosok próbálják védeni otthonaikat a sötétedés után Kairóban. Rögtönzött úttorlaszok is vannak sok helyen. (al-Dzsazíra)

  • "A következő lépés, ahogy abban mindenki egyetért, egy átmeneti nemzetmentő kormány, egységkormány, amely előkészíti az új alkotmányt, a szabad választásokat, ez a három alapvető követelés" - mondta még korábban Baradei. Szerinte Egyiptomnak tartania kell a lépést a világ többi részével, szabad, demokratikus társadalomra van szükség, ahol az emberek szabadon és méltóságban élhetnek. (CNN)

  • cikkünk a témában:

    Nem javasolják Egyiptom egyes városait

    A Külügyminisztérium vasárnap délután utazásra nem javasolt térségnek minősítette Egyiptom egyes városait. Ez azt jelentheti, hogy a turisták könnyebben visszamondhatják lefoglalt útjaikat. Több nyugat-európai utazási iroda döntötte el a hétvégén, hogy leállítja az egyiptomi utakat, köztük a nálunk is jelenlévő Neckermann és TUI.

  • A tüntetők sokat várnak Baradeitől, aki állítólag már elindult a térre, ahol várhatóan beszédet mond majd a demonstrálóknak. (BBC)