A MENA állami hírügynökség megerősítette, hogy az egyiptomi hadvezetés fontos tanácskozást tartott, és hamarosan közleményt adnak ki.
Bár a vasárnap normál munkanap, a bankok zárva vannak, és a tőzsde sem működik. A zavargások miatt nem kezdte meg az új szemesztert az amerikai egyetem. Az internet továbbra sem működik, a szolgáltatók már pénteken leállították az adatforgalmat. A mobiltelefonok használata akadozik.
Baradei felesége megint telefonált a Guardian szerkesztőjének, férje végül mégis részt vesz a mai tüntetéseken, és egyben elnézést kért, amiért így megkavarta a dolgokat.
Elterjedt az az álhír, hogy Mubarak megbukott, ezért sokan egymást ölelgetik és ujjonganak a Tahrír téren. Közben a hadsereg a tüntetés feloszlatására készülhet, legalábbis vízágyúkat is hoztak, és a tankok két oszlopban felsorakoztak. Az emberek most már nagyon gyanakodva figyelik a katonákat, tudni akarják, hogy miért állnak elit egységek a tér sarkában. (Guardian)
A színes forradalmak nem teremnek igazi demokráciát, üzeni olvasóinak a kínai Global Times (GT) című kínai napilap kommentárja, miközben Peking vasárnap óvatosságra figyelmeztette Egyiptomban élő, illetve oda utazni szándékozó állampolgárait.
"Az egyiptomi zavargás belső nyomás és külső befolyás eredménye" - véli Li Vej-csien (Li Weijian), egy sanghaji kutatóintézet szakértője, akit a Global Times szólaltatott meg az egyiptomi eseményekről szóló összeállításában. Véleménye szerint a tüntetések addig folytatódnak, amíg új vezetője nem lesz az országnak. Egyiptomban erős az igény a korrupció elleni fellépésre - mondta, hozzátéve: "talán itt az ideje Mubarak lemondásának is". "Washington a Közel-Kelet helyett Ázsiára összpontosítja figyelmét, és közben Egyiptomban - főleg Amerika-ellenes elemek közreműködésével - ismét a felszínre törtek a belpolitikai viták" - vélte a kutató. (MTI)
Mohamed el-Baradei felesége újra felhívta a Guardian szerkesztőjét, hogy elmondja, férje előző nyilatkozatával szemben mégsem vesz részt a mai tüntetéseken.
Baradei ugyanakkor nyilatkozott az AFP-nek, azt mondta, hogy az Egyesült Államok elveszíti a hitelességét a Mubarak-rezsim támogatásával. Szerinte Mubaraknak még vasárnap el kell hagynia az országot, hogy egységkormány alakulhasson.
Az állami tévé bejelentette, hogy helyi idő szerint délután négytől megint életbe lépett a kijárási tilalom. Ennek ellenére több ezren vannak az utcán Kairóban, a tömeghez több száz bíró is csatlakozott. (al-Dzsazíra)
Olyan hírek terjednek, hogy az ország volt belügyminiszterét őrizetbe vette a hadsereg, ugyanakkor ezt egyelőre nem erősítették meg. (al-Dzsazíra)
Mohamed el-Baradei is részt akar venni a mai tüntetéseken, állítja a felesége. Az ellenzéki vezetőt utoljára péntek délután látták az utcán, azóta a hírek szerint házi őrizetben volt, de legalábbis nem hagyza el otthonát. Öt ellenzéki mozgalom is bejelentette, támogatja, hogy Baradei tárgyaljon a kormányzattal. (Guardian)
Szuezben is feszült a helyzet, a leginkább a közbiztonság hiánya okoz problémát. Rengeteg szemét van az utcákon, a pénteki kődobálások és összecsapások nyomait sem kezdték el takarítani. A hadsereg ellenőrzi az utcákat, a kormányzati épületeket körbevették. Rendőrök vagy kormányzati tisztviselők ugyanakkor nincsenek a városban, a polgármestert csütörtök óta nem látták. Az emberek civil csoportokat alakítottak, hogy védjék magukat a fosztogatóktól, akik közül szerintük sokan egyenruha nélküli rendőrök. (Guardian)
Állítólag már a nagyobb vállalatok is külföldi alkalmazottaik kimenekítésén gondolkoznak. (Reuters)
Öt ellenzéki mozgalom, köztük a Muzulmán Testvériség állt Mohamed el-Baradei mögé, hogy tárgyaljon egy átmeneti "nemzetimentő kormányról". Az egyik ellenzéki vezető azt mondta, hogy ez a kabinet csak átmeneti lenne, megszüntetné a rendkívüli állapotot és szabadon engedné a politikai foglyokat. A Mubarak-kormányzat ugyanakkor feltehetően nem fog szóba állni Baradeijel. (Guardian)
Mubarak elnök egyik fiát Gamalt, és feleségét is Londonban látták szemtanúk. Szombaton már voltak olyan hírek, hogy az elnök mindkét fia megérkezett repülőn a brit fővárosba. A Heathrow repülőtér több dolgozója állította, hogy látták Suzanne Mubarakot, az egyiptomi államfő 70 éves feleségét, mások az egyik áruházban találkoztak állításuk szerint az asszonnyal.
A kormányzó Nemzeti Demokrata Párt egyik tisztviselője szerint órákon belül bejelentik az új kormányt. (BBC)
"Le Mubarakkal!" feliratot festettek tüntetők a Tahrír tér közepére. (al-Dzsazíra)
"Rendezett átmenetet akarunk, hogy egy jól átgondolt terv szerint széles alapokon nyugvó demokratikus kormány álljon fel" - mondta a több amerikai tévéműsorban is megszólaló Hillary Clinton. "Egyben nem akarjuk olyanok hatalomra kerülését, akik nem a demokráciához, hanem az elnyomáshoz és az egyiptomi nép várakozásainak végéhez vezetnének."
A CNN-nek nyilatkozva kitért annak megválaszolása elől, hogy támogatja-e Mubarakot. A CNN-nek nyilatkozva úgy fogalmazott: az "egyiptomi néptől függ" hogy az elnök túléli-e a válságot. "Szabad és tisztességes választásokat akarunk és úgy gondoljuk, hogy ez lesz az egyik eredménye annak, ami jelenleg Egyiptomban történik" - mondta. Clinton szerint Mubarak reformjai csak a kezdetét jelentik egy sor sokkal szükségesebb reformnak. (BBC)
A fosztogatás Alexandriában is komoly problémát jelent, mondta a HRW egyik igazgatója. "A fosztogatók egy része a börtönből kiengedett bűnöző, és biztos forrásból származó információink vannak arra vonatkozóan, hogy a fosztogatók közül többen civil ruhás rendőrök. Úgyhogy nem nagyon tudjuk, hogy ez mennyire szervezett kísérlet a kormányzat részéről, hogy bizonytalanságot teremtsen" - mondta. (BBC)
Vadászgépeket láttak elrepülni, majd visszafordulni a Tahrír tér felett, és egy katonai helikopter is leszállt a közelben. A gépek rettentő hangosak, mondják szemtanúk. (BBC)
A Muzulmán Testvériség azt állítja, támogatná, hogy a Nobel-díjas Mohamed el-Baradei tárgyaljon a rezsimmel, jelentette több tévé is. (Reuters)
A Tahrír téren tüntetők közül többen azt mondták, hogy hétfőn az áldozatok holttestével a vállukon vonulnak majd az elnöki palota elé hétfőn, ha addig Mubarak nem mond le. (BBC)
Az állami tévé szerint Mubarak elnök felkereste a hadsereg műveleti központként működő főhadiszállását, hogy figyelemmel kísérje a biztonsági helyzet alakulását. Beszélt az előző nap kinevezett alelnökkel, Omar Szulejmánnal, Mohammed Huszein Tantávi védelmi miniszterrel, és a Washingtonból hazaérkező Számi al-Anan vezérkari főnökkel is.
Rendőrök és a múzeum őrei dúlták fel és fosztották ki Kairóban az Egyiptomi Múzeumot, állította a Der Tagesspiegel német újságnak Vafaa asz-Szádik, az ókori művészet egyedülálló gyűjteményének korábbi igazgatója. Szerinte a rendőrök közül többen a betörés előtt levették a zubbonyukat, nehogy fölismerjék őket. A tettesek egy másik csoportja egy tűzoltólétrán fölmászva, a tetőablakon át hatolt be az épületbe. A vandál pusztítás főleg az első emeletre összpontosult.
"Nagyon sok szobrot földhöz vágtak és összetörtek, köztük a Tutanhamon kincseiből való istenalakokat. A fosztogatók elloptak több, a fáraók korából származó ékszert, és teljesen kirabolták a tavaly novemberben a múzeum oldalszárnyában megnyitott emléktárgyboltot. A betörők súlyosan megrongáltak két múmiát, amelyek szintén a fáraók korából maradtak fenn, de ellopni nem tudták őket. Tüntetők a biztonsági erőkkel összefogva végül elkapták a tolvajokat, s a két múmiát visszavitték a múzeumba -mondta vasárnap Szahi Havasz, az ókori gyűjtemények főnöke. (MTI)
A Tahrír téren nagyjából hétezer ember, köztük sokan gyerekkel tüntetnek, jó a hangulat, számolt be még az új tankok érkezése előtti helyzetről a Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet egyik munkatársa. A következő feliratok olvashatók a táblákon: "Le Mubarakkal!", "A nép és a hadsereg az ellenség ellen", "Megálljt a rendőri vandalizmusnak", "A rendőrök terrorizálják a népet". (Guardian)
"Az emberek láthatóan érzik, hogy valami új történik. Nagyon kényelmetlenü érzik magukat, hogy ezek a tankok megpróbálnak bejönni a Tahrír térre" - jelentette a Guardian tudósítója. "Először még bíztunk a hadseregben, de már nem így van" - mondta az egyik tüntető a téren.
Modern amerikai gyártmányú tankok jelentek meg Kairó utcáin, az elmúlt napokban először, legalább hetet láttak. Úgy tűnik, hogy valóban átirányítottak elit egységeket is a sivatagból a fővárosba, ahogy azt már korábban pletykálták. (Guardian)
A hadsereg 450 zavargót fogott el az ország különböző pontjain, jelentette az állami tévé. Elkobzott puskákat, Molotov-koktélokat, lőszereket és késeket mutatnak, amelyeket a tévé szerint "bűnözők akartak használni, hogy terrorizálják a lakosságot." (BBC)
Az állami tévében több száz szökött, de a katonák által elfogott rabot mutatnak. A földön ülnek, a kezük a hátuk mögött össze van kötözve. (BBC)
Ellenzéki csoportosulások szövetsége közös állásfoglalást ad ki, amelyben azt kérik Mohamed el-Baradeitől, hogy alakítson átmeneti kormányt, oszlassa fel a parlamentet, és fogalmazzon meg egy új alkotmányt, amely lehetővé teszi az egyiptomi emberek számára, hogy szabadon válasszák meg parlamenti képviselőiket, és legitim elnököt válasszanak. (BBC)
Nem tud már élőben közvetíteni az al-Dzsazíra Egyiptomból. A stáb egyik tagja, Evan Hill szerint amikor a biztonsági erők (nem katonák) megjelentek a kairói irodában, megparancsolták a stábnak, hogy vegyék le az erkélyről az élő felvételeket készítő kamerát, és azzal fenyegettek, hogy elveszik, ha nem engedelmeskednek. (BBC, Guardian, al-Dzsazíra)
Emelkedett a halálos áldozatok száma. Szátötven tüntetőt öltek meg péntek óta Egyiptomban. (al-Dzsazíra)