A MENA állami hírügynökség megerősítette, hogy az egyiptomi hadvezetés fontos tanácskozást tartott, és hamarosan közleményt adnak ki.
Az al-Dzsazíra beszélt egy helyi lakossal egy olyan kairói kerületből, ahol az állami televízió jelentése szerint fosztogatások vannak. Az angolul jól beszélő szemtanú beszámolója szerint nem voltak fosztogatások ott, ahol a tévé beszámolója szerint igen. Úgy vélte, az állami tévé álhíreket terjeszt, ezzel próbálja azt a látszatot kelteni, hogy a rezsim hatalmon maradása a közbiztonság egyedüli biztosítéka. Ugyanakkor megerősítette, hogy az ő lakóhelyén is civil járőrök alakultak a környék védelmére.
Az al-Dzsazíra pontosította korábbi jelentését, nem a pártház, hanem ugyanabban a háztömbben a sajtószékház gyulladt ki szombat este. A tűz így is fenyegeti a Nemzeti Múzeum régészeti részlegét. A tűzoltók a jelentések szerint nem tudják megközelíteni a tüzet.
Az al-Dzsazíra jelentése szerint a tűzoltóságnak még mindig nem sikerült eloltania a Nemzeti Demokrata Párt pénteken felgyújtott székházát. A helyszíni beszámolók szerint a tűz szombat este erőre kapott, ha tovább terjed, leéghet a közeli régészeti múzeum is.
A Reuters és a BBC is megerősítette, hogy Kairó belvárosában, a belügyminisztérium szomszédságában felgyújtották az adóhivatal épületét. A környéken tűzharc is volt.
Kairóhoz hasonlóan Alexandriában is megszönt a közbiztonság a rendőrség visszavonulása után. A Human Rights Watch emberi jogi szervezet helyszínen tartózkodó munkatársa, Peter Bouckaert szerint a fővároshoz hasonlóan itt is a helyi lakosok vették át a rendvédelmet, minden utcában önkéntes brigádok alakultak a boltok és lakások védelmére. A szegényebb kerületekben sok a fosztogatás, a hírek szerint a helyi börtönből több bűnöző is kiszabadult. (Guardian)
Az al-Dzsazíra helyszíni tudósítója szerint azok, akik valóban tüntetni akarnak, a Tahrir téren, a hadsereg barrikádjai mellett gyülekeznek. Valójában védelmet remélnek a katonáktól az utcákat járó gyanús alakoktól. A tudósító is megerősítette, hogy a háztömbök lakói önkéntes rendfenntartó brigádokat szerveznek és járőröznek, hogy megvédjék ingatlanjaikat a fosztogatóktól.
Több helyszíni riport és twitteres beszámoló szerint is civil járőrök szerveződnek a rend fenntartására Kairóban. Szintén twitteres, tehát meg nem erősített hírek szerint néhány elfogott fosztogatóról kiderült, hogy az uralkodó párt tagjai.
Maged Butrosz, az uralkodó Nemzeti Demokrata Párt politikusa szerint a tiltakozások a "jogállamot" fenyegetik. Értékelése szerint Mubarakot törvényesen választották meg, és a nép törvénytelen eszközökkel, erőszakosan próbálja eltávolítani. "Az embereknek türelmesnek és hazafiasnak kell lenniük, és nem hagyhatják, hogy a csőcselék és a fosztogatók uralják az utcákat" - nyilatkozta a BBC-nek.
Az al-Jazeera beszámolója szerint fosztogatók felgyújtottak egy vegyi üzemet a város határában. Az üzem egy nagyobb vegyi üzem szomszédságában van, ahol nagy mennyiségben tárolnak robbanásveszélyes vegyi anyagokat. A gyár egyik mérnöke szerint, ha a tűz átterjed, hatalmas robbanás lehet.
Az al-Jazeera beszámolója szerint kisebb összecsapások vannak a belügyminisztériumnál, ahol a hatóságok könnygázzal próbálják megfékezni a tüntetőket. Az állami televízió jelentése szerint pedig a nemzeti bank több épületét is megtámadták. Egyes jelentések szerint az adóhivatal épületét is feldúlták.
Az al-Jazeera helyszíni tudósítója szerint valóban huligánnak tűnő figurák járkálnak Kairó utcáin, de megállapíthatatlan, hogy civilek, vagy civil ruhás rendőrök. Beszámolója szerint sokkal kevesebben vannak az utcákon, mint korábban.
Az AFP helyi hatóságokra hivatkozó jelentése szerint nem hét, hanem tizenkét halottja van az összecsapásoknak Beni Szuefben.
Közös levélben szólította fel Hoszni Mubarakot a reformokra Nicholas Sarkozy francia elnök, David Cameron brit miniszterelnök és Angela Merkel német kancellár. Sürgették, hogy a hatóságok "mindenáron kerüljék el az erőszakot". "Teljességükben tiszteletben kell tartani az emberi jogokat, köztük a vélemény- és a gyülekezési szabadságot, valamint a kommunikációs szabadságot, beleértve a telefon és az internet használatát" - áll közleményükben. Értékelésük szerint "az egyiptomi embereknek jogos követeléseik vannak, és csak igazságosabb és jobb jövőre vágynak. Mubarak elnöknek átalakításokba kell kezdenie, melyek révén széles alapokon nyugvó kormányzás, illetve szabad és tisztességes választások lehetnek" - írták.
A Vodafone bejelentése szerint Kairó nagy részén helyreállt a mobilszolgáltatás, amit pénteken teljesen leállítottak. "Szeretnénk tisztázni, hogy az egyiptomi hatóságok technikailag képesek a hálózatunk lezárására, és ha ezt ők tették volna meg, akkor sokkal hosszabb időbe tellet volna a hálózat helyreállítása" - magyarázta a vállalat döntését a szolgáltatás felfüggesztéséről a Vodafone egyik szóvivője a Guardiannak.
Az al-Jazeera jelentése szerint hét ember vesztette életét Beni Szeufben, Kairótól 120 kilométerre délre, amikor a tiltakozók megpróbálták lerohanni a helyi rendőrállomást.
Az egyiptomi állami tévé javarészt fosztogatásokról és lövöldözésekről ad csak hírt. A tiltakozók szerint a túlzó beszámolókkal csak el akarják riasztani az embereket az utcákról.
Amr Musza, az Arab Liga főtitkára szerint a reformok bevezetésével el fog ülni a tiltakozás Egyiptomban. "Új politikát kell bejelenteni, amely meggyőzően figyelembe veszi a fiatalok igényeit, a társadalom igényeit, az mindenkit lenyugtatna" - nyilatkozata BBC-nek. "A történtek nyilván felzaklatnak, de ha azt látjuk, hogy fiatalok tiltakoznak reformokat követelve, az reménykedésre ad okot. Ez most egy ébresztő, az arab nép hatalomgyakorlásának új formája. Ez történt Tunéziában, ezt látjuk Egyiptomban és ezt fogjuk látni még több más arab országban" - mondta.
A kairói Bikja Maszr hírszájt jelentése szerint ezrek maradtak a tüntetések központi helyszínén, a kairói Tahrir téren, ahol "jó a hangulat". "Barátságosan fogadták a hadseregen, jópáran haza is mentek, mert érzésük szerint nincs harci helyzet" - nyilatkozta a hírszájt szerkesztője a BBC-nek.
A BBC helyszíni tudósítójának a jelentése szerint Kairó biztonsági erők nélkül maradt, helyenként lövöldöznek és fosztogatnak. A tüntetők egy része úgy érzi, hogy sikerrel járhatnak és megdönthetik Mubarakot, bár az elnök még nem adta jelét annak, hogy fontolgatná a lemondását, írja Lyse Doucet.
A BBC jelentése szerint káosz uralkodik a kairói reptéren. "Teljesen el vagyunk zárva, nem engednek be a check inbe, de nem eresztenek ki a reptérről sem, vissza a hotelekbe" - írta a hírügynökségnek egy spanyol orvos, Jose Maria Abadaal,
A hadsereg szóvivője azzal érvelt a kijárási tilalom betartása mellett az állami tévében, hogy értesüléseik szerint gazemberek fosztogatásokra készülnek. Biztosította a nézőket, hogy a hadsereg csak és kizárólag biztonságuk érdekében fog fellépni. A rendőrök eltűntek az utcákról, a hadsereg alakulatai az egyedüli rendfenntartó erők.
Shadi Hamid, a Brookings Institiution amerikai think tank az al-Jazeerának nyilatkozó elemzője szerint a tiltakozóknak még mindig nincs vezére, de szerinte Mohamed el-Baradei, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség Nobel-békedíjas egykori igazgatója készen áll a vezetőszerepre.
Az arab világ több országában is utcára vonultak januárban az emberek, hogy megróbálják elűzni saját diktátoraikat. A helyzet kicsit hasonlít az 1989 előtti Közép-Európára, ahol aggastyánok sora őrizte korrupt hatalmát. Most azonban nincsenek nagy közös céljaik a tüntetőknek. A tiltakozók éhesek és elégedetlenek, de nem látszik, hogy milyen változás következhetne.
Hillary Clinton külügyminiszter, Leon Panetta, a CIA igazgatója, nemzetbiztonsági tanácsadók és videókapcsolaton keresztül Joe Biden alelnök is részt vett egy kétórás tanácskozáson a Fehér Házban, ahol az egyiptomi fejleményeket értékelték. Az ülésről később Barack Obama elnököt is tájékoztatják.
Németország az Egyiptomnak nyújtott segélyek csökkentését helyezte kilátásba, ha a hatóságok nem hagyják abba az erőszakos fellépést a tüntetők ellen. Németország a szólásszabadság és a demokrácia oldalán áll, mondta Guido Westerwelle német külügyminiszter.
Berlin és az Európai Unió szoros figyelemmel követi az eseményeket, és felülvizsgálhatja a segélynyújtási megállapodásait, ha azt tapasztalja, hogy semmibe veszik az emberi jogokat Egyiptomban. Hétfőn az Európai Unió megvitatja, hogy milyen következtetéseket lehet levonni az arab világban zajló eseményekből, mondta. Az uniós külügyminiszterek akkor tartanak tanácskozást Brüsszelben. (MTI)
Alexandria egy részén elzárták a vizet, az utcáról pedig összecsapásokról érkeztek hírek a helyi lakosok és "bűnözők" (akiket a kormánypárt embereinek tartanak) között, rendőröket, és katonákat állítólag nem látni arra. (al-Dzsazíra)
Ben Wederman, a CNN tudósítója szerint a rendőrőrsökről kifosztották a fegyvereket, amelyek az utcára kerültek. Ugyanakkor azt nem tudni, hogy a kormányzat állítólagos provokátorainál, vagy tüntetőknél vannak. A város több pontján már nemcsak rendőröket, hanem katonákat sem látni Kairóban.
Az izraeli külügyminisztérium közel kétszáz izraeli állampolgárt, turistákat és diplomaták családtagjait menekítette ki Egyiptomból,özleményük szerint egy Kairóból induló különjárat már megérkezett Tel Avivba. (BBC)
A rendőrök és az elfoglalt börtönből szökni próbáló rabok csaptak össze korábban a kairói Abu Zaabal börtönnél, a foglyok közül haltak meg nyolcan. Az áldozatokról már korábban is érkeztek hírek, azonban nem tudtuk, hogy a börtön körül gyülekező tömeg csapott-e össze a rendőrökkel, vagy rabok. (Reuters)