A MENA állami hírügynökség megerősítette, hogy az egyiptomi hadvezetés fontos tanácskozást tartott, és hamarosan közleményt adnak ki.
A hadsereg lezárta a piramisokat a turisták elől, a gizai fennsíkon tankok és páncélosok foglalják el az egyébként turistákkal teli területeket. (AP)
Lázadás tört ki az egyik börtönban al-Manufiyában, a börtönőrök éles lőszerrel próbálják visszaszerezni az irányítást. A rabok családjai az épület előtt gyülekeznek. (BBC)
A külföldi turisták és az egyiptomiak közül is sokan megindultak a kairói repülőtérre, hogy elhagyják az országot. Jelenleg 1500-2000 ember van az induló termináloknál, többségüknek nincs előre foglalt jegye. (AP)
Miközben Alexandriában a tömeg összecsapott a rendőrökkel, Kairóban és Szuezben főként katonákat látni az utcákon. A hadsereg egyelőre kivár, még mindig nem tudni, hogy mit lépnek majd, ha elfajulnak az események. (BBC)
Izrael csak figyelni fogja, de nem kommentálja az egyiptomi tiltakozásokat - idézte a Háárec című lap Benjámin Netanjahu kormányfőt. Izraeli biztonsági illetékesek ugyanakkor aggódnak: az AP hírügynökség szerint arra számítanak, hogy Hoszni Mubarak egyiptomi elnök túléli a zavargásokat, de azok árthatnak az arab ország és Izrael kapcsolatainak, ha a népszerű ellenzéki csoport, a Muzulmán Testvériség teret nyer. Név nélkül nyilatkozó szakértők attól tartanak, hogy az erőszak átterjedhet a Gázai övezetre, sőt, akár a zsidó állam másik arab szövetségese, Jordánia területére is.
Már ötvenezer ember is demonstrálhat Kairóban a Tahrír téren, amely pénteken az összecsapások egyik központja volt. (al-Dzsazíra)
Meghosszabbították a kijárási tilalmat Kairóban, Szuezben és Alexandriában, délután négytől másnap reggel nyolcig van érvényben, jelentette az állami tévé. (Guardian)
A kórházi források alapján kétezer fölött lehet a sebesültek száma, véli a Reuters. A hírügynökség szerint csak Kairóban 68-an vesztették életüket eddig.
A rendőrök éles lőszerrel lőttek több ezer tüntetőre Alexandriában. A rendőrök korábban könnygázt és vízágyút is bevetettek a tömeg ellen. (Reuters)
Salil Shetty, az Amnesty International vezetője viccnek nevezte Mubarak döntését, hogy menesztette a kormányt, szerinte ez nem fogja megállítani a tüntetéseket. Az emberek alapvető, alkotmányos változásokat akarnak, mondta az AP-nek.
A tüntetések Facebook oldala szerint a titkos rendőrség emberei fosztogatnak, autókat lopnak, és rombolnak Kairóban, hogy az így okozott káoszért a tüntetőket hibáztatva léphessenek fel ellenük. A hivatalos forrásoktól azonban nem érkeztek ehhez hasonló hírek.
Az al-Dzsazíra legutóbbi beszámolója szerint már 95 halottról tudnak országszerte, a legtöbben Kairóban, Szuezben és Alexandriában vesztették életüket a tüntetéseken. Az áldozatok között a biztonsági erők tagjai is vannak. A BBC kórházi forrásoktól úgy tudja, hogy harmincan biztosan meghaltak Kairóban.
Ahogy az várható volt, a délben tartott rövid ülésen lemondott az egyiptomi kormány, számolt be róla az állami tévé. Ahmed Nazíf kabinetjének távozását éjjeli beszédében jelentette be Hoszni Mubarak elnök.
Eddig még nem fordultak segítségért az egyiptomi magyar nagykövetséghez az ott élő vagy turistaként ott tartózkodó magyarok az arab országban történt kormányellenes tüntetések kapcsán, mondta Pataki Eszter, a Külügyminisztérium sajtófőoszályának vezetője.
Pataki Eszter elmondta, folyamatos kapcsolatban vannak az egyiptomi magyar nagykövetséggel és nem tudnak semmilyen, a kint tartózkodó magyarokat érintő problémáról, egyetlen magyar állampolgár sem jelezte, hogy gondja lenne. (MTI)
Az al-Dzsazíra már 27 halottról számolt be Szuezből, miközben a Nemzeti Demokrata párt, a kormánypárt egyik képviselője azt állította, hogy az alexandriai hullaházban minden második halott a pénteki tüntetésekben megölt rendőröké.
Hoszni Mubarak egyiptomi elnöknek távoznia kell, mondta Mohammed el-Baradei ellenzéki vezető a France 24 műholdas televíziónak nyilatkozva. A Nemzetközi Atomenergiai Ügynökség volt vezetője csütörtökön tért haza, hogy részt vegyen a pénteki tüntetéseken, amelyek alatt azonban a legutolsó hírek szerint házi őrizetbe helyezték. Azóta nem lehetett tudni, hogy mi van vele.
Szuezben a BBC szerint több százan tüntetnek a pénteken felgyújtott egyik rendőrőrs előtt, az al-Dzsazíra szerint pedig a halottasháznál is több százan vannak. A pénteki tüntetések áldozatai közül tizenkét ember holtteste is ott van.
A katonák felszólították az embereket, hogy ne gyülekezzenek nagyobb csoportokban, és tartsák be a kijárási tilalmat, az intézkedéseket megszegők jogi következményekre számíthatnak, állítják. (Reuters)
Már most is több ezren gyülekeznek Kairóban, de az a szóbeszéd terjed, hogy délután háromkor kezdődhet a péntekihez hasonló nagyobb demonstráció, írja a Jan25voices a Twitteren.
A leköszönő egyiptomi kormány formálisan egy helyi idő szerint délben (közép-európai idő szerint tizenegykor) megrendezett ülésen nyújtja be lemondását, mondta egy kormányszóvivő.
Részlegesen helyreállt a mobilszolgáltatás Egyiptomban, jelentette az AP. Egyik olvasónk is azt írta, hogy Kairóban már van mobilszolgáltatás. Sms-t azonban még mindig nem lehet küldeni.
Lövéseket hallottak Kairóban, írja a BBC. Az al-Dzsazíra információi szerint az utcákra visszatérő rendőrség lőtt a Tahrír térnél, ezért sokan menekülni kezdtek. A Tahrír tértől nem messze a hadsereg lezárta a parlamenthez és a kormányépületekhez vezető utat.
Szuezből komoly katonai jelenlétről számolnak be, az al-Dzsazíra tudósítója megerősítette, hogy csak ebben a városban tizenöten meghaltak a pénteki tüntetésekben. Kairóból is 15 halottról érkezett hír, országszerte tehát legalább 53 halottról tudni jelenleg.
Az al-Dzsazíra jelentései alapján valószínűsíthető, hogy tovább nő a péntek esti, éjszakai összecsapások halálos áldozatainak száma, a hírtévé megerősített információi szerint csak Alexandriában 23-an haltak meg az éjszakai tüntetések során.
Kairóban a katonaság vette át az ellenőrzést az utcákon, miközben egyre többen gyűlnek össze, hogy Mubarak távozását követeljék. A belvárosból lövések hallatszanak, jelentette az al-Dzsazíra.
Venezuelában ott élő egyiptomiak egy csoportja megpróbálta elfoglalni a fővárosban az egyiptomi nagykövetséget, hogy szolidarítsanak a kairói tüntetőkkel. (Al-Dzsazíra)