A szeptemberre kiírt parlamenti választások előtt felfüggesztik az évtizedek óta érvényben lévő szükségállapotot Egyiptomban, jelentette be a hatalmat átmenetileg gyakorló Legfelsőbb Katonai Tanács. Az elnökválasztás időpontját ugyanakkor egyelőre nem határozták meg.
A forrongásokról szóló értékelések visszatérő eleme a fiatalok magas aránya az érintett országokban. Hogy pontosan milyen magas?
A 30 év alattiak aránya az ENSZ adatai alapján Líbiában 58, Marokkóban 57, Tunéziában 52, Egyiptomban 61, Algériában 58, Jemenben 74, Jordániában 64, Bahreinben pedig 54 százalék.
Az ellenzéki Sahamnews.netre hivatkozva a Guardian azt írja, már halálos áldozata is van a teheráni tüntetésnek, miután a belvárosban a biztonsági erők tüzet nyitottak a tüntetőkre.
Egy szemtanú azt mondta a BBC Persian TV-nek, lövéseket hallott Teheránban. Egy másik szemtanú szerint a rohamrendőrök a levegőbe lőnek, hogy feloszlassák az iráni állami tévé székházának közelében gyülekező tömeget. Ellenzéki honlapok szerint a tüntetők többen vannak, mint a múlt héten.
A líbiai biztonsági erők tüzet nyitottak egy tüntetés résztvevőire vasárnap, ahol tegnap elhunyt tüntetőket temettek el, jelentette az Associated Press. Egy helyi orvos szerint legalább egy ember meghalt és tizennégyen megsérültek a temetésen. Az egyik sebesült szerint a temető felé tartottak a koporsóval, amikor fegyveresekkel találkoztak. Először a levegőbe lőttek, majd az emberekre.
Közben egyre több helyi orvos állítja, hogy már kétszáz felett van a halálos áldozatok száma.
Több ezren tüntetnek Teheránban, Sirázban és Iszfahánban, írja a Guardian. A tüntetések középpontjában két fiatal áll, akik egy múlt heti demonstráción haltak meg.
A vasárnapi fejlemények rövid összefoglalása eddig.
Líbiából újabb és újabb hírek érkeznek a halálos áldozatok számának növekedéséről, a Human Rights Watch szerint már több, mint kétszázan haltak meg.
Bahreinben a tüntetők visszafoglalták a Gyöngy teret, fesztiválhangulat van.
Tuniszban ismét tüntetnek, a rendőrök már a levegőbe lőttek, hogy feloszlassák a tömeget.
Marokkóban is tüntetések kezdődtek, de egyelőre legfeljebb néhány ezren gyülekeznek, atrocitásokról nem érkezett hír.
Kadafi nem akart majd engedményeket tenni a túlélése érdekében, mint a többi vezető a térségben. Ő mindent vagy semmit alapon játszik - értékelte a helyzetet az Independentnek Richard Dalton egykori líbiai brit nagykövet.
Az alábbi felvétel pénteken készült Bengáziban, miután tüzet nyitottak a tüntetőkre. Figyelem, brutális képek.
Több városban is tüntetnek Marokkóban, de az események egyelőre békés mederben folynak, és nincsenek is túl sokan a tüntetők. Rabatban néhány ezren, Cassablancában és Marrakesben néhány százan vannak. Igaz, néhány twittelő ennél magasabb számokat ír. (Guardian)
Az elmúlt hetek viszonylagos nyugalma után már zsinórban a második napon tüntetnek Tuniszban. Vasárnap a rendőrök már a levegőbe is lőttek, hogy feloszlassanak egy demonstrációt.
A miniszterelnöki hivatal előtt harmincezren gyűltek össze, és azt kiabálták, a miniszterelnöknek mennie kell, mert nem akarják Ben Ali barátait látni a hatalomban. A tüntetők szerint Ben Ali bukása óta, az átmeneti kormány alatt sokat romlott a biztonsági helyzet is, megugrott a bűnözés. (Reuters)
A tüntetők két börtönt is megnyitottak - olvasható egy 24 éves líbiai diák beszámolójában az al-Dzsazírán, akinek egy ismerőse is így szabadult ki. A diák szerint Tripoliban egész más a hangulat, mint az ország keleti részén. Kormányellenes megmozdulások tegnapig nem is voltak, sokan nem is hiszik el, hogy zavargások vannak keleten, azt gondolják, ez csak az al-Dzsazíra propagandája, és egyiptomiak és tunéziaiak tüntetnek, mert igazi líbiaiak soha nem tennének ilyet. Beszámolója szerint Líbiában szinte teljesen leállt a keresztirányú távolsági közlekedés, se buszok, se repülők nem mennek keletre.
A Human Rights Watch szerint az eddigi jelentésekben írtaknál sokkal többen is meghalhattak az elmúlt napokban Bengáziban. Az emberi jogi szervezetnek egy névtelenül nyilatkozó orvos azt mondta, legalább kétszáz holttestet látott már a kórházban.
Ötven líbiai vallási vezető jegyzi közösen azt a nyilatkozatot, melyben felszólítják a kormányt, hagyja abba az ártatlan emberek lemészárlását. „A teremtő és az ő prófétája tiltja az ártatlan emberek megölését, ne gyilkoljátok meg testvéreiteket" - áll a nyilatkozatban. (al-Dzsazíra)
A Guardian tudósítója szerint a manamai Gyöngy téren folkfesztiválra emlékeztető hangulat uralkodik, sátrakat vertek fel, üdítőt árulnak. A földön közben még látszik a szombati összecsapásokban ott maradt vér.
Rohamrendőrök vagy katonák nincsenek a tér közelében, az emberek szabadon járnak-kelnek.
A vasárnapra meghirdetett marokkói tüntetés néhány résztvevője az alábbi videóüzenetben magyarázza el, miért mennek az utcákra. A videóban szereplő fiatalok azt mondják, elég volt az ország kifosztásából és a korrupcióból. „Mi vagyunk Marokkó ifjúsága, és szeretjük Marokkót"- mondják a videóban, és eloszlatják azokat a híreszteléseket is, hogy lefújták volna a demonstrációt. A marokkói tüntetők céljairól bővebben itt olvashat.
A tüntetők élőben közvetítik, mi történik Bengáziban, valószínűleg egy laptop webkameráján keresztül. A streamet itt lehet követni.
Egy huszonéves férfi így akarta kifejezni háláját a tüntetők és a Facebook iránt.
Egy bengázi kórházi dolgozó szerint legalább 47 ember meghalt, amikor tüntetőkre lőttek szombaton. A sérültek számát kilencszázra tette. A sérülések többségét golyó okozta. A golyó az esetek kilencven százalékában a fejet, a nyakat, a mellkast, főként a szívet érte, mondta. Az orvosok lassan kezdenek kifogyni a vérből és a a felszerelésből. (BBC)
Willam Hague brit külügyminiszter szerint a líbiai kormány erőszakos cselekedetei elfogadhatatlanok. „Azt akarjuk, hogy a líbiai kormány tudja, atttól még, hogy nincsenek a tévék a helyszínen, a világ ugyanúgy figyel, és nem fogja elfogadni, amit a tüntetőkkel tesznek" - mondta a külügyminiszter.
A szombaton visszafoglalt Gyöngy téren töltötte az éjszakát sátrakban több száz kormányellenes tüntető. A tárgyalásokat a tüntetőkkel Szalmán bin Hamad al-Kalifa sejk, koronaherceg vezetné, de a tüntetők feltételeket szabtak a tárgyalások megkezdéséhez. Azt akarják, hogy lemondjon a kormány, és bocsássák szabadon a politikai foglyokat. Garanciákat követelnek arra is, hogy felelősségre vonják azokat, akik a tüntetők haláláról tehetnek. A tüntetők egy része a király lemondását is követeli. (BBC)
Legalább 104 embert öltek meg Líbiában a kormányellenes tüntetések során szerda óta, jelentette a Human Rights Watch jogvédő szervezet kampánycsoportja. A szombati támadás során, amikor a katonák állítólag nehézfegyverekkel tüzeltek a tüntetőkre Bengáziban, a jelentés szerint legalább 20-an meghaltak. (BBC)
Az al-Dzsazírának nyilatkozó ügyvéd, Fathi Terbil szerint mészárlás történt Bengáziban, a biztonsági erők rendszámtábla nélküli, polgári autókban járták a várost, és onnan tüzeltek. Az ügyvéd szerint több tucat tüntető halt meg, de talán százak is. (al-Dzsazíra)
Szemtanúk beszámolói szerint a katonák gépfegyverekből tüzet nyitottak a tüntetőkre Bengázi városában. Egyelőre nem tudni biztosan, hány halálos áldozatot követelt a támadás. A halottak között állítólag gyerekekek is vannak. Egy helyi kórház orvosa szerint ő és munkatársai több száz sérültet kezelnek. (BBC)
Az egész keleti országrész a nép kezében van, Kadafihoz hű erők jelenlétéről nem nagyon lehet beszélni, mondta Ali Tarhouni, a Washingtoni Egyetem egyik oktatója, a líbiai ellenzék egyik külföldön élő tagja, aki hosszabb interjút adott a France24 tévének.
Bengázi nagy részét már korábban megszerezték a tüntetők, azonban a biztonsági erők egy része Csádból és Nigerből érkezett zsoldosokkal együtt bevette magát az egyik kerületbe, mondta. A táborukat késő estére sikerült bevenniük a kormányellenes tüntetőknek, azonban akár több száz halottja is lehet az ostromnak, egyelőre nem tudnak pontos számot mondani. A Twitteren korábban 120-150 halottról írtak meg nem erősített források. (Szultan al-Kaszemi)
Kadafi lefizetett, majd felfegyverzett több fiatalt, akik elől aztán a kormányellenes tüntetők közül sokan a háztetőkre menekültek, állítja egy szemtanú Tripoliból a LibyaFeb17 blognak. Páncélosok járőröznek a városban, repülőket is látni, a Kadafi-pártiak pedig elfoglalták a Zöld teret. A szemtanú szerint a kormányellenes fiatalok ezt a teret foglalnák vissza, azonban nekik nincsenek fegyvereik, egyelőre még nem léptek.
Az al-Dzsazírának nyilatkozó fiatal szerint a Tripolitól 400 kilométerre található Sirtből busszal hoztak fel lefizetett Kadafi-párti tüntetőket is a fővárosba. (Szultan al-Kaszemi)
Nagyjából ezren tüntetnek Tripoli egyik terén, többen is lövésekről számoltak be, írja a Sabab ifjúsági mozgalom. Az al-Dzsazírának nyilatkozott egy líbiai fiatal Tripoliból, és nem volt túl jó véleménnyel Kadafiról. Ő is azt mondta, hogy tüntetnek a fővárosban, írja Szultan al-Kaszemi, az egyiptomi Nation publicistája.
A megszokott rendfenntartó erők teljesen eltűntek Tripoli utcáiról, különleges egységek és milíciáknak tűnő csoportok vették át a helyüket, állítja egy szemtanú a LibyaFeb17 blognak.