A szeptemberre kiírt parlamenti választások előtt felfüggesztik az évtizedek óta érvényben lévő szükségállapotot Egyiptomban, jelentette be a hatalmat átmenetileg gyakorló Legfelsőbb Katonai Tanács. Az elnökválasztás időpontját ugyanakkor egyelőre nem határozták meg.
A Sabab ifjúsági mozgalom szerint egyre több helyen állnak a katonák a tüntetők oldalára Líbiában.
A tüntetők nyugodtan a Gyöngy téren maradhatnak, nem kell félniük, mondta a helyzet rendezésével megbízott, és a nép körében is népszerű Szalman bahreini trónörökös Nic Robertsonnak, a CNN tudósítójának.
Hat hónapon belül véget érhet a rendkívüli állapot Egyiptomban, írja Szultán al-Kaszemi az egyiptomi állami hírügynökségre hivatkozva.
Bengázi jelenleg nincs ostrom alatt, helikoptereket sem látni, írja megerősített forrásokra hivatkozva a Sabab ífjúsági mozgalom. A CNN korábbi jelentése szerint a rezsim helikoptereket is bevetett a tüntetők leverésére.
Az al-Hurra arab hírtelevízió egy neve elhallgatását kérő bengázi forrástól úgy értesült, hogy tüntetők elfogták Szádi al-Kadafit, Kadafi elnök futbalista-üzletember fiát. Ugyanő azt mondta, hogy szombaton 50 ezren demonstráltak Bengáziban a péntek esti összecsapások áldozatainak temetése után. Elmondása szerint a legtöbb áldozattal mell- vagy fejlövés végzett.
[Az al-Hurra az amerikai kormányzat által támogatott arab nyelvű hírcsatorna.]
A líbiai kormány napilapja szerint az ellenzéki tüntetők "cionisták és a nyugat [az ország nyugati része] árulói", a külföldi sajtó pedig eltúlozza az országban történteket. (Reuters)
A Reuters jelentése szerint a pénteki tüntetések után a hatalom rajtaütött az ellenzéken Dzsibutiban. Az egyik ellenzéki párt, a Fejlődés Párt elnökét már pénteken letartóztatták, a Demokratikus Alternatíva és a Nemzeti Demokrata Párt elnökeit keresik a rendőrök. Az országban összecsapások is zajlanak az ellenzékiek és a rendőrség között.
A France 24 hírrádió arab nyelvű adása szerint az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács és a CIA szerint a rezsim felülkerekedik a tüntetőkön és az erőszak ellenére megőrizheti hatalmát.
A CNN jelentése szerint a rezsim helikoptereket vet be Bengáziban a tüntetők leverésére, a támadás egyik orvos szemtanúja szerint folyamatosan lőtték a gépekről a tüntetőket. Több tucatnyi sérültje volt a támadásnak, többnyire lőtt sebekkel szállították őket kórházba. "Kritikus a helyzet, gyakorlatilag ostrom alatt vagyunk" - nyilatkozta.
Bár a legtöbb bahreini párt üdvözölte a koronaherceg tárgyalási felhívását, a legjelentősebb ellenzéki csoport, a 40 fős parlamentben 18 képviselővel jelen lévő Vefak elutasította a tárgyalási ajánlatot és felszólította a bahreinieket, hogy csatlakozzanak a Gyöngy téri tüntetőkhöz, jelentette az al-Manarra hivatkozva Szultan al-Kaszemi, az egyiptomi Nation publicistája.
A Sabab ifjúsági mozgalom jelentése szerint kétezren tüntetnek Miszrata városában, Líbia nyugati partvidékén, a fővárostól, Tripolitól kétszáz kilométernyire. A tüntetések eddig az ország keleti részére korlátozódtak. Líbia hagyományosan három régióra tagolódik, a keleti mindig Tripoli riválisa volt.
A Sabab ifjúsági mozgalom segítségével kapcsolatba tudtunk lépni egy líbiai emigránssal, Ahmad Szvelimmel, akinek a bátyja Bengázi egyik kórházában dolgozik. Tájékoztatása szerint a várost már az ellenzéki fiatalok ellenőrzik, de "kritikus a helyzet, a zsoldosok [Kadafi afrikai zsoldosokat bérelt fel a lázongás leverésére] véletlenszerűen betörnek lakóházakba, és megölik, akiket ott találnak". Szvelim egyébként Manchesterben él, ahol beszélgetésünk idején a helyi líbiai közösség tagjai a BBC helyi székháza előtt szolidarítási demonstrációt tartottak, legalább ezer résztvevővel.
A Sabab ifjúsági mozgalom legfrissebb jelentése szerint immár az ellenzéki fiatalok ellenőrzik a második legnagyobb líbiai város, Bengázi nagy részét. A rezsim rendfenntartói a Birka kerületbe szorultak vissza, ott még folyamatosak a harcok.
"A Gyöngy tér, amely akkora tragédia helyszíne volt, most megint az ünneplés, üdvrivalgás központja. Nem látok rendőröket" - írja tweetjében Nick Kristof.
Az al-Arabíja hírtelevízió értesülései szerint a bahreini politikai pártok hamarosan közös nyilatkozatban szólítanak nyugalomra. Az EU külügyminisztere, Carrie Ashton a tárgyalások "késlekedés nélküli" megkezdésére szólította az ellenzéket és a hatalmat. A koronaherceg pénteken tett javaslatot a kialakult helyzet tárgyalásos rendezésére, majd szombaton visszarendelte az utcákról a hadsereget. Azóta a rendőrök kizárólag könnygázzal próbálják feloszlatni a tüntetéseket.
Örömmel fogadták az egyiptomi üzletemberek, hogy a hadsereg közleményben szólított fel a sztrájkok mihamarabbi beszüntetésére. Az AP-nek nyilatkozó üzletemberek szerint a hadsereg már hamarabb közbeléphetett volna. Úgy vélik, a hadsereg csak Mubarak elűzése miatt volt ilyen engedékeny. Egyiptomban Mubarak elűzése előtt egy héttel kezdtek országos sztrájkba, amely Mubarak lemondása után is folytatódott. A hadsereg pénteken közleményben szólította fel a sztrájkolókat, hogy a jövő héten már vegyék fel a munkát, vagy a hadsereg megtöri a sztrájkot.
A CNN legfrissebb jelentése szerint a Gyöngy tér újra a tüntetőké.
A New York Times publicistája, Nick Kristof jelentése szerint megérkeztek az ellenzéki tüntetők a Gyöngy térre. "Nagy az üdvrivalgás, a rendőrség könnygázzal oszlat" - írta. A CNN-es Nic Robertson jelentése szerint a Szalmaníja kórháztól is megindult a tüntetők menete, ezt már útközben megpróbálták feltartóztatni a rendőrök. Lövések egyik helyszínen sem dördültek.
A koronaherceg beszéde után a hadsereg közleményét is felolvasták a bahreini tévében. A közleményben a hadsereg sikeresnek értékeli "a biztonság fenntartását célzó" akcióját. A katonaság pénteken előzetes figyelmeztetés nélkül nyitott tüzet békés tüntetőkre a fővárosban.
A bahreini trónörökös befejezte beszédét. "Segítsetek a helyzet csillapításában, hogy kihirdethessük a nemzeti gyásznapot azokért a fiainkért, akiket elvesztettünk" - mondta zárásként. (Szultan al-Kaszemi)
Bár a koronaherceg nyugalomra és tárgyalásokra szólít, az ellenzéki csoportok három helyszínen is gyülekeznek és a Gyöngy tér visszafoglalására készülnek Bahrein fővárosában, Manamában. A teret most a rendőrök uralják, barikádokat, útakadályokat építenek. (al-Jazeera)
A bahreini trónörökös szerint "nyugalomra van szükségünk, hogy mindkét fél kifejthesse nézeteit". "Fivéreim és nővéreim, most új korszakot kezdünk. Minden problémát őszintén megbeszélünk" - ígérte. (Szultan al-Kaszemi)
Bahreinben a népszerűtlen király helyett a trónörökös koronaherceg vette át a helyzet irányítását, most éppen tévébeszédet intéz a nemzethez. "Reményteli időszak előtt állunk" - mondta, megjegyezve, hogy szombaton visszatért az élet a normális kerékvágásba, és tárgyalások kezdődtek. "Minél gyorsabban közeledünk egymáshoz, annál gyorsabban javulhat a helyzet" - mondta. (Szultan al-Kaszemi)
A maláj hírügynökség, a Bernama jelentése szerint elmenekültek Líbiából a koreai vendégmunkások, miután az ország keleti részén a tiltakozók lerohanták munkahelyeiket. Ellenzéki körökben elterjedt, hogy a rezsim "afrikai" (szubszaharai, nem arab) zsoldosok mellett koreai zsoldosokat is felbérelt a tiltakozások leverésére. (Szultan al-Kaszemi)
A Reuters beszámolója szerint Algériában még erőtlen az ellenzéki mozgalom, a hatalom pedig mindent bevet az elnyomásukra. A fővárosban, Algírban ötszáz ellenzéki próbált tiltakozni, de azonnal körbevették őket a rendőrség alakulatai.
Bahrein legnagyobb szakszervezete általános sztrájkot hirdetett hétfőre. (Reuters)
A csütörtöki és a pénteki véres erőszak után valamennyire normalizálódott a helyzet Bahreinban. Bár a tüntetéseket még mindig nem engedi a hatalom, a hadsereg visszavonása után a rendőrség is puhított eddigi fellépésén, már csak könnygázt vet be a tüntetések oszlatására, gumilövedéket és éles lőszert már nem. (al-Jazeera)
Az AP jelentése szerint a rendőrség tüzet nyitott a Jemen fővárosában tiltakozó több ezer tüntetőre. "A tüntetők kora reggel az egyetemtől az igazságügyi minisztériumhoz vonultak, ahol a rendőrség és civilruhás kődobálók várták őket. A rendőrök tüzet nyitottak a tüntetőkre. Az AP egy halottról, a Reuters két súlyos sérültről tud.
A Washington Post értesülései szerint Szalman bin Hamad al-Kalifa koronaherceg, a trónörökös rendelte vissza a hadsereg alakulatait Manama utcáiról. A trónörökös még az ellenzéki tüntetők körében is népszerű. A Post értesülései szerint azután döntöttek a csapatok visszavonása mellett, hogy Obama amerikai elnök elítélte az erőszakot, Bahrein nyugati szövetségesei pedig a fegyverszállítások leállításával fenyegetőztek.
A Sabab ifjúsági mozgalom jelentése szerint al-Bajdában ma temetik el Abdulkader Szultan al-Kadafit. Kadafi az elnök Moamer Kadafi rokona, de megtagadta, hogy a tüntetőkre lőjjön, ezért a rezsimhez hű biztonságiak kivégezték.