Fidel Castro szerint Líbia jelenleg az emberiség történetének legsúlyosabb bombázását szenvedi el. A szövetségesek pedig fasiszták.
A NATO sikeresen megkezdte a Líbia feletti légtértilalmi övezettel kapcsolatos intézkedések végrehajtását - jelentette be Charles Bouchard kanadai tábornok, a katonai szövetség líbiai hadműveleteinek parancsnoka. A NATO a légtértilalom érvényesítése mellett a fegyverszállításokra vonatkozó tengerészeti embargó betartatásáért is felel Líbiában.
Vasárnap Olaszországba érkezett az Egyesült Arab Emírségek hat F-16-os vadászgépe, amelyek bekapcsolódnak majd a légtértilalmi övezet kikényszerítésébe. Eddig Katar volt az egyetlen arab állam, amely harci repülőket küldött a faladat végrehajtására, holott az arab államok részvétele kulcsfontosságú lenne a Nyugat számára ahhoz, hogy bizonyíthassák, Líbia ügyében nem különböző vallások, kultúrák összecsapásáról van szó. (MTI)
Újból támadták vasárnap a Moammer Kadhafihoz hű líbiai erők az ország fővárosától 200 kilométerre lévő Miszrátát. A tengerparti város az egyetlen nagyobb, a felkelők kezén lévő település Líbia sűrűbben lakott tengerparti sávjának nyugati részén. Az érte vívott harcokban rövid fegyvernyugvást hozott a Kadhafi-ellenes nyugati koalíció repülőgépeinek szombati támadása. Egy helyi lakos elmondása szerint azonban a líbiai kormányerők vasárnap újból támadtak. A Miszráta körüli harcokról szóló híreket független forrásból nem lehet megerősíteni. (MTI)
Menekülnek a helyiek a közép-líbiai Szirtéből, Moamer Kadhafi szülővárosából. Családok tucatjai indultak kocsival a líbiai vezető csapatai által uralt nyugati országrészbe vasárnap este a Tripolitól 360 kilométerre keletre lévő településről - jelentette az AFP hírügynökség. A városban élők a nyugati koalíció légicsapásaitól és a felkelők közeledő csapataitól tartanak.
A tripoli hatóságok számos nyugati újságírót hívtak meg Szirtébe, többen közülük ezt jelentették országuk nagykövetségén is, nehogy a nyugati légicsapások célpontjává váljanak. Egy helybéli az AFP-nek azt mondta, szombat éjjel és vasárnap reggel is érték légicsapások Szirtét, és a rémült emberek a sivatagba menekültek. (FH)
Kiutasították a Reuters tudósítóját Szíriából, miután a helyi hatóságok szakmaiatlannak és hamisnak nevezték beszámolóit az országban tapasztalt eseményekről. A brit hírügynökség közleménye szerint a jordániai állampolgárságú Kaled Jakub Oweis 2006 februárjától múlt péntekig dolgozhatott Damaszkuszban, az információs minisztérium ekkor közölte vele, hogy azonnal el kell hagynia az országot, mert visszavonták a sajtóakkreditációját.
A hírügynökség főszerkesztője úgy nyilatkozott, sajnálja, hogy a szíriai kormány döntése miatt el kellett hagyni munkatársuknak a forrongó országot, de a Reuters továbbra is elkötelezett a pontos és pártatlan hírszolgáltatás mellett Szíriában is. (FH)
A NATO csak a polgári lakosság védelmében hajtana végre légi csapásokat Líbiában, és nem akar harci támogatást nyújtani egyik félnek sem - hangsúlyozták diplomaták vasárnap Brüsszelben. A tagországok NATO-nagykövetei vasárnap kora este ültek össze, és a remények szerint legkésőbb hétfőn döntést hoznak arról, hogy az atlanti szövetség átveszi-e az irányítást az Egyesült Államoktól a líbiai légi tevékenység felett. (MTI)
Mahmúd Ahmadinezsád iráni államfő bírálta a nyugati országok líbiai beavatkozását egy teheráni ünnepélyen, ahol az iraki, afganisztáni, tádzsik, türkmén és örmény elnök is részt vett a perzsa újév, a Norúz alkalmából.
Az elnyomó kormányok az iraki és az afgán nép leckéjének, valamint a közvélemény gyűlöletének ellenére újra elkövetik ugyanazt a hibát: ártatlan civileket bomáznak, és szétrombolják más országok infrastruktúráját, hogy aztán uralkodhassanak fölöttük - mondta az iráni vezető, és azzal vádolta a nyugatot, hogy a háborút a megfelelő energiaárak elérése és a gazdasági válságból való kilábalás eszközeként használja. (MTI)
A líbiai állami tévé arról számolt be, hogy Londonban százezrek tüntettek a háború ellen, illetve Kadhafi rezsimje mellett, azt követelve, hogy a britek rendeljék haza a katonáikat. (BBC)
Ben Dzsavád bevétele után a líbiai lázadók nyugatra, Kadhafi főhadiszállása, Sirte felé tartanak. Az AFP hírügynökség jelentése szerint a kormányellenes erők egyelőre megtorpantak, és nem haladnak a következő város, Nufilia felé, mert azt a hírt kapták, hogy a kormányerők erős védelmi vonalat építettek ki Sirte városától 50 kilométerre. A BBC tudósítója szerint arra várnak, hogy a nemzetközi erők újabb légicsapásokkal gyengítség meg Kadhafi erőit, és pusztítsák el a nehéz fegyverzetüket. (BBC)
A szíriai állami hírügynökség, a Sana szerint felfegyverzett bandák fosztogatják a boltokat és a helyiek lakásait Latakia városában. A rendfenntartó erők és a fosztogatók összecsapásaiban tizen haltak meg és több mint 200 a sebesültek száma. Más források szerint nem fosztogatásról van szó, hanem a kormányellenes lázadókra csapott le a rendőrség és katonaság. (BBC)
Az Al-Arabiya tévécsatorna értesülései szerint kedden lemond Szíria kormánya, felfüggesztik az országban több mint 40 éve érvényben levő szükségállapotot, és törlik az alkotmányból azt a részt, ami kimondja, hogy a Baath párt az állami hatalom egyetlen letéteményese. (BBC)
Nic Robertson, a CNN líbiai tudósítója azt írja Twitter-csatornáján, a líbiai kormánytisztviselőket láthatóan megdöbbentette az ellenálló erők előrenyomulása. A líbiai tévé nem mutat képeket a hadsereg veszteségeiről.
Az Ammon News tudósítása szerint több ezren vettek részt Jordániában a kormányellenes tüntetők és a rendőrség összecsapásában pénteken meghalt férfi temetésén. Khairi Jamil Saad akkor veszítette életét, amikor a belügyminisztérium előtt összegyűlt tüntető tömeget feloszlatta a rendőrség. A hivatalos verzió szerint szívrohamot kapott, több szemtanú szerint nagyon összeverték a rendőrök. (BBC)
A líbiai felkelők által ellenőrzött területeken napi 100-130 ezer hordó olajat termelnek ki és az olajkivitel egy héten belül újraindulhat - közölte Ali Tarhúni, a felkelők gazdaságért, pénzügyekért és olajért felelős képviselője. Tarhúni szerint az olajkitermelést könnyen napi 300 ezer hordós szintre növelhetik. A felkelők kormánya szerződést kötött Katarral, amelynek értelmében az arab ország gondoskodna az olaj értékesítéséről. Az első szállítmány egy héten belül indulhat el. (MTI)
Az Egyesült Államok egyelőre nem avatkozik be Szíriában, ahogy azt Líbiában teszi - jelentette ki a CBS televízió interjújában Hillary Clinton amerikai külügyminiszter. Clinton hangsúlyozta, hogy minden ország esete egyedi, és hogy a két ország kormánya különböző mértékben folyamodott az erő alkalmazásához. Az USA elítéli a szíriai erőszakot is, de Líbiában Moammer Kadhafi rendszere odáig ment, hogy a légierőt és a páncélosait is bevetette a polgári lakosság ellen. (MTI)
Két, fegyvert szállító iráni hajót tartóztatott fel Katar a bahreini vizek közelében, közölte az al-Arabíjja arab tévécsatorna vasárnap. A fegyverszállítmány címzettje ismeretlen, a katari hatóságoktól egyelőre nem érkezett hivatalos megerősítés a fogásról.
A lázadók által őrzött bengázi kórházi szobákban lábadozó, foglyul ejtett katonák szerint Kadhafi líbiai vezető becsapta őket, és hazudott nekik, hogy harcra kényszerítse őket honfitársaikkal.
Meglepettségükről beszélnek, hiszen az "ellenség" sem az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat tagjaihoz, sem a Moszad izraeli titkos ügynökeihez, sem külföldi zsoldosokhoz nem hasonlít. Márpedig a rezsim így írta le őket.
A jemeni elnök hajlandó lenne távozni a hatalomból, amennyiben az nem járna számára tekintélyvesztéssel.
"Távozhatok a hatalomból, feltéve, hogy megőrzöm méltóságomat és tekintélyemet" - mondta Ali Abdallah Száleh elnök a hétvégén az al-Arabíja tévének nyilatkozva.
Az ellenzék azonban nem hisz az elnöknek: szerintük taktikázik, hogy megtarthassa hatalmát. A 32 éve uralmon lévő politikus egyébként közölte, hogy amennyiben megválik államfői tisztségétől, továbbra is pártja élén kíván maradni.
A szíriai kormány szerint tizenkét ember halt meg a Földközi-tenger partján lévő Latakiában lezajlott szombati összecsapásokban. A sebesültek száma mintegy 200, utóbbiak többsége a biztonsági erők tagja volt. Vasárnapra virradó éjjel katonai alakulatokat vezényeltek Latakiába, amelyre átterjedtek az ország déli részén kezdődött, kormányellenes tüntetések.
A líbiai harcokba sodródott felek közötti párbeszéd azonnali megkezdésére és tűzszünetre szólított fel vasárnap a pápa szokásos Úrangyala imádsága után.
"Felszólítom a nemzetközi szervezeteket és mindenkit, akik politikai és katonai felelősséget viselnek: kezdjenek párbeszédet, hogy ezzel felfügesszék a fegyverek használatát" - mondta XVI. Benedek a római Szent Péter téren összegyűltek előtt.
Az egyházfő közölte, hogy a Líbiából érkező drámai hírek egyre fokozzák a polgári lakosság iránti aggodalmát. Úgy vélte, a diplomácia minden eszközét be kell vetni, és a megbékélésre irányuló óhaj leghalványabb jelét is támogatni kell.
A líbiai katonai beavatkozás addig tart, amíg a rezsim fenyegeti a civil lakosságot, de szárazföldi erők bevetéséről továbbra sincs szó - mondta vasárnap megjelent nyilatkozatában a brit védelmi miniszter. Liam Fox a The Sunday Telegraph című vezető vasárnapi konzervatív brit lapnak kijelentette: a brit kormány Moammer Kadhafi líbiai vezető távozását szeretné, és Líbia számára is ez lenne a legjobb megoldás.
A líbiai felkelők vasárnap elérték el-Ukeilát, az utolsó várost a nyugatabbra fekvő, stratégiai jelentőségű Rasz Lanuf olajkikötő felé vezető úton, jelentette az al-Dzsazíra arab hírtelevízió.
El-Ukeila mintegy 110 kilométerre nyugatra fekszik Adzsdábíja városától, ahonnan a felkelők szombaton kiszorították Moammer Kadhafi erőit. Közben sikerült ellenőrzésük alá vonni az Adzsdábíja és el-Ukeila között fekvő Brega városát is, amely egy héten át a kormányerők kezén volt: a város fontos olajterminál.
Rendezési javaslatot tett a líbiai válság megoldására Franco Frattini olasz külügyminiszter egy vasárnapi lapinterjúban; a római elképzelés szerint Moammer Kadhafi líbiai elnök száműzetésbe vonulna.
A La Repubblica című római baloldali lapnak nyilatkozva Frattini közölte: most, hogy sem Európa, sem az ENSZ nem tekinti elfogadható tárgyalópartnernek Kadhafit, nem lehet számításba venni olyan megoldást, hogy ő hatalmon maradjon.
Szerinte a terv megvalósításába be kell vonni a líbiai törzsi csoportokat, legalábbis közülük a legjelentősebbeket. "Ezután együtt fognak dolgozni mindnyájan egy líbiai alkotmány kidolgozásán" - mondta Frattini.
Az Olaszországhoz tartozó Lampedusa szigete közelébe érkezett egy afrikai menekülteket szállító hajó, az első, amely a harcok kezdete óta Líbiából indult. Lampedusán már több ezer, Tunéziából menekült zsúfolódott össze. Számuk immár meghaladja a sziget lakosságának a lélekszámát.
A Tripoliból péntek hajnalban indult hajón főként eritreai, etióp és szomáliai menekültek - összesen 350-en - tartózkodnak. Az ANSA olasz hírügynökség jelentése szerint a hajó utasait vasárnap egy kompon a szicíliai Porto Empedocléba szállítják tovább, majd befogadó központokban helyezik el őket.
A líbiai átmeneti nemzeti tanács vezetője szerint már nincs szükségük külső csapatok segítségére. Mahmud Dzsibril erről a francia köztársasági elnöknek, Nicolas Sarkozynek írt levelet. A Le Figaro című francia lapban nyilvánosságra került levél szerint a líbiaiak felszabadítóként gondolnak a nyugatiakra, de nem akarnak külföldi katonákat az országba. „Az első csatákat önöknek köszönhetően nyertük meg, de a következőkben már saját eszközeikkel fognak győzedelmeskedni."
A közép-líbiai Szabhára mért légicsapást a Kadhafi-ellenes nyugati katonai koalíció légiereje a líbiai állai televízió szombat éjszakai híradása szerint. A nyugati légicsapások célpontjai katonai és polgári körzetek voltak a Tripolitól, a fővárostól 750 kilométerre délre fekvő Szabhában. A szövetséges légierő legutóbb csütörtökön támadott célpontokat a Líbia középső területén fekvő Szabha körzetében, ami a gededfa törzs fellegvára - e törzs tagja Kadhafi is. Kadhafi kormányzatának egyik szóvivője, M. Ibrahim szombat éjszaka azt közölte, hogy a kormányhadsereg erőit támadások érték Adzsdábíja városánál (a líbiai felkelők heves éjszakai harcok után szombaton visszafoglalták a stratégiai jelentőségű települést), a Szirt felé vezető úton. "Teljes intenzitással folytatódnak az országunk elleni légicsapások" - mondta tripoli szóvivő, aki szerint a csapásoknak civil áldozatai is voltak, akiknek számát pontosítják.
Madridban háromezren tüntettek szombaton a nyugati katonai beavatkozás ellen Líbiában az Egyesült Baloldal (Izquierda Unida) antikapitalista gyűjtőpárt és más szervezetek felhívására. A "Nemet mondunk a háborúra!", "Se diktatúrát, se imperializmust" jelszavakkal szervezett megmozdulás szónokai arra hívták fel a figyelmet, hogy a bombázásoknak súlyos polgári áldozatai lehetnek. A spanyol parlament kedden nagy többséggel megszavazta az ország részvételét az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1973. számú határozata alapján a Líbia elleni katonai fellépésben. (MTI)
"Brega száz százalékig a felkelő erők kezében van" - állította Samsziddin Abdulmolah, a felkelők egyik szóvivője Bengáziból az al-Dzsazírának. Állítása szerint Kadhafi erői szombat este hagyták el az Adzsdabíjától 80 kilométerre lévő várost, amelynek visszafoglalása újabb áttörés lehetne. A felkelők már délután is azt állították, hogy megszerezték a várost, ugyanakkor az al-Dzsazíra szerint ezt még mindig nem lehet független forrásból megerősíteni.
Abbamaradt Miszrata bombázása, miután a nemzetközi erők vadászgépei megint megjelentek a város felett, állította egy felkelő a városból a Reutersnak.