Elítélték az amerikai konzulátus elleni terrortámadás irányítóját
A bengázi támadás során többen meghaltak, köztük a nagykövet is.
A bengázi támadás során többen meghaltak, köztük a nagykövet is.
Trump hagyta jóvá az akciót. Hillary Clinton volt, aki elszúrta a helyzetet.
Több tucat holttestet találtak, a hatóságoknak egyelőre fogalmuk sincs, kik lehettek.
Két éve tartanak a harcok a líbiai városban.
Kijött Michael Bay új filmjéhez két előzetes is. A 13 óra a 2012-es líbiai terrortámadás igaz történetét dolgozza fel. Természetesen sok robbanással.
Azt szerették volna, engedjék szabadon a diktátor halálra ítélt fiát. A helyiek tűzet nyitottak rájuk.
Michael Bay a Bengáziban történt támadásokról forgathat filmet.
A harcok viszont megmaradtok a két legnagyobb városban.
Attól még, hogy a szomszédos országokból több rossz hír jön, itt is ezrek menekülnek a nagyobb városokból. Az arab tavasz után három év káosz köszöntött az országra, ahol Kadhafi bukása után mindenki az olajért harcol.
A líbiai hadsereg és a és az iszlamisták harcaiban 16-an meghaltak, 86-an megsebesültek.
Nemrég fogták el a líbiai amerikai képviselet megtámadásával gyanúsított férfit.
2012-ben négy amerikai, köztük a nagykövet halt meg a kelet-líbiai támadásban.
A líbiai Bengáziban három autóbombával fogadták az ünnepségről kiáramló tömeget.
Szemtanúk szerint komoly az anyagi kár, áldozatokról egyelőre nincs hír.
A rabok kiszabadulásának köze lehet az iszlamista pártok irodáinak a megtámadásához.
Ezekből kiderül, hogyan dolgozták ki a bengázi követség elleni támadásra reagáló kommunikációt.
Kórháznál robbantottak, több halott is lehet.
A leköszönő amerikai védelmi miniszter szerint a nagy tűzerejű helikopterek nem értek volna oda.
A külügyminisztérium hívja haza az ott lévőket.
A bengázi támadás idején nem voltak megfelelőek a biztonsági intézkedések, a miniszter a felelős.
Susan Rice csak a hírszerzés információit közölte a bengázi USA-nagykövetség elleni támadásról.
A kormányzati hivatalok hamar értesültek arról, hogy a merényletet iszlamisták vállalták magukra.
A külügyminiszter magára vállalta a felelősséget a követségek biztonságáért, Obama nem hibázott.
Az al-Kaidához kötődő fegyveresek támadhatták meg két hete a bengázi amerikai konzulátust.
Nagyjából harmincezer tüntetők egy iszlamista bázist ostromolt meg és gyújtott fel Bengáziban.
Iszlamisták megrohamozták a konzulátus épületét, ki kellett menekíteni a személyzetet.
A líbiai Bengáziban iszlám szélsőségesek páncélöklökkel lőtték az épületet.
Bengáziban tízezrek ünnepelték az új vezetőket. A törvénykezés alapja ezentúl az iszlám jog lesz.
A korábbi belügyminisztert épp most akarták kihallgatni, mert felmerült a gyanú, hogy még mindig tartja a kapcsolatot Kadhafi embereivel.
A föld alatti bunkerekben állítólag nem csak lőszereket, hanem szovjet harckocsikat is tárolnak.
Egy volt katona életét vesztette a letartóztatás közben.
Állítólag egy rendőrségi ellenőrzés során lőtték le, négy társát őrizetbe vették.
A robbanásban talán senki sem sérült meg, talán ketten mégis.
Három feltétele van, állítja egy arab lap.
A líbiai felkelők le akarták szakítani a zászlót, mert Ankara nem szállít nekik fegyvert.
A felkelők vezetése már a politikai átmenetre, a Kadhafi bukása utáni időszakra készül.
Szép sikereket ért el hétfőn a Líbiát támadó szövetséges légierő, de ez nem volt elég Kadhafi megdöntéséhez, vagy a felkelők előrenyomulásához. Félő, hogy patthelyzet alakul ki.
A volt líbiai belügyminiszter átmeneti kabineten dolgozik. Obama szerint Kadhafinak mennie kell. Tony Blair a NATO-beavatkozást sem zárta ki.
Ünnepelnek az utcán, ez komoly fordulat lehet. Közben Tripoliban is tüntetnek.