A neten próbálkozik a francia jobboldal

Bár a francia elnökválasztás csak 2012 áprilisában lesz esedékes, nem árt időben készülődni rá. Ez is oka lehet annak, hogy új online újságot hozott létre Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök 2007-es internetes kampányfőnöke.

Arnaud Dassier még a 2007-es kampány alatt kezdte el fontolgatni egy jobboldali híroldal létrehozását. Akkor amerikai mintára egy „Sarkozy támogatói” nevű oldalt hozott létre, ahol 250 ezer fős, e-mailcímekkel kiegészített adatbázis jött létre, és ezt rendszeresen használtak is.

Bár a franciák az e-mailkampányt annak idején túl tolakodónak tartották, Dassier nemcsak ezt az amerikai technikát használta fel. Sikerült megszerveznie, hogy megvásárolják a Google-től a választás szempontjából stratégiai kulcsszavakat, így ha valaki az adott szavakat beütötte a keresőbe, Sarkozy pártjának, az UMP-nek a weblapjai jöttek fel, írja az emarketing.fr.

A volt kampányfőnök a politikától később sem távolodott el, hiszen ügynöksége készítette több, a francia jobboldalhoz köthető politikus honlapját és kampányát is, 2009-ben pedig az egyik ukrán miniszterelnök-jelölt, Arszenyij Jacenyuk netes kampányát is ő irányította.

A franciákat még nem érdeklik a netes hírek

„Abban a pillanatban, hogy a web a hírek elsődleges forrásává vált, ideje volt létrehozni egy könnyen és gyorsan megosztható oldalt. Franciaországban az internetes hírszolgáltatások piacán ugyanis még jókora hézagok vannak, amiket ki lehet tölteni. Ezért hoztuk létre az Atlanticot” – írja az újság főszerkesztője, Jean-Sébastien Ferjou.

A franciák ugyanis nem használják igazán az online híroldalakat. Hiába nőtt meg az utóbbi években ugrásszerűen a híreket kínáló weblapok száma, egy átlagos francia csak napi 4-5 percet tölt netes hírolvasással.

Az Atlanticótól létrehozói azt várják, hogy megkönnyíti az információhoz való hozzáférést, mivel a papíralapú újságok online változatától eltérően nem kell érte fizetni, és csak a neten elérhető.

Maga a név az amerikai The Atlantic és a Politico nevű oldalak összevonásából keletkezett. Emellett a készítők a franciák híres nemzeti öntudatára is apellálnak. „Azt akarom elérni az oldallal, hogy a franciák ne érezzék magukat frusztráltnak, mert nincs olyan francia nyelvű weboldalunk, mint a Huffingtonpost.com vagy a Thedailybeast.com” – írja a lap főszerkesztője.

A hírek előállításán csupán tucatnyi újságíró fog dolgozni, akiknek közel 300 külső munkatárs, köztük közgazdászok, történészek, filozófusok segítenek be, állítólag pénzbeli ellenszolgáltatás nélkül.

Egyesek szerint a lap a már létező baloldali portálok (Rue89, Mediapart) alternatívája akar lenni. Mivel Dassier-nak már volt egy hamvába holt kísérlete egy hasonló híroldal létrehozására, ezért most két tapasztalt, nagy szakmai múlttal rendelkező újságírót kért fel az oldal beindításához.

"Egy jobboldali lap? Nem ez motivál minket, hiszen nincs szándékunkban betiltani egyetlen témát sem, főleg nem azokat, amik vitát eredményezhetnek" – írja a főszerkesztő beköszöntőjében.

Sarkozy holdudvara

A lap beindítására 700 ezer eurót, nagyjából 200 millió forintot szánnak, amit támogatók adtak össze. A szponzorok közt van a nyíltan Sarkozy-párti cégtulajdonos, Marc Simoncini és Charles Beigbeder, aki a 2009-es párizsi önkormányzati választásokon Sarkozy pártja, az UMP listájának második helyén állt, egyes hírek szerint pedig, ha Sarkozynek sikerül újráznia az elnöki székben, akkor miniszteri posztra esélyes a 2012-es kabinetben.

Dassier-nak egyébként igen erős háttere van. Apja nem más, mint Jean-Claude Dassier, a francia LCI hírcsatorna volt vezérigazgatója, az Olympique de Marseille futballklub elnöke. Az ifjabb Dassier eredetileg szovjet és kelet-európai tanulmányokat hallgatott az egyetemen, ahonnan egyenes út vezetett Alain Madelin ipari miniszter kabinetjébe.

Nem az első eset, hogy a politika alakít

Franciaországban nem lepődnek meg azon, ha a politika alakítja a média (át)alakulását. 1986-ban, a francia állami televízió privatizálásával egy olyan üzletembert bíztak meg, aki tudhatóan jó barátságban állt az akkori köztársasági elnökkel, François Mitterand-nal.

Francis Bouygues egykori betonmágnás összesen 4,5 milliárd frankot fizetett a TF1 csatorna tulajdonjogáért, ami azt a helyzetet eredményezte, hogy a francia állami televízió magánkézbe került, a Bouygues cég pedig mára vezető telekommunikációs szereplővé lépett elő.

„Francis Bouygues meg volt győződve arról, hogy aki a televíziót birtokolja, az olyan erős, mint akinek atomfegyvere van, és hogy a televízió képes elnököt csinálni valakiből” – mondta Christophe Nick, a tv-csatornáról írt könyv egyik szerzője egy interjúban.

A könyv szerint ugyanis az akkori elnök, Mitterand jó barátságban volt Bouygues-gal, és később a miniszterelnök, Jacques Chirac is inkább őt támogatta, mivel attól félt, hogy a másik pályázó, az Hachette cég tulajdonosa túlságosan megerősödhet, ha megnyeri a pályázatot.

Később ugyanez a csatorna segített Sarkozy népszerűségének megalapozásában is. Az első tulajdonos Francis Bouygues után fia, Martin vette át az irányítást. Az ifjabb Bouygues atyai jóbarátja Sarkozynek, ő volt esküvői tanúja, és fiának keresztapja is. Valószínűleg ezek a kapcsolatok segítették Sarkozyt abban, hogy a TF1 egyik sztárműsorvezetőjét kirúgják a tv-től, miután tiszteletlen hangnemben beszélt vele.

Sarkozy egyébként kapcsolatai révén nem csak a közszolgálati médiumokat, hanem a kereskedelmi televíziókat és sok nagy példányszámú lapot is a markában tart, írja a Népszabadság.

Bernard Arnault-t, a legismertebb francia médiacézárt egyik legjobb barátjaként emlegeti, és fivéreként viselkedik Arnaud Lagardere-rel is, akinek médiaérdekeltségei közé tartozik a Le Journal de Dimanche, a Paris Match és az Europe 1 rádió.

A Direct 8 digitális tévéhálózat, valamint a Le Monde és az ingyenes Matin Plus tulajdonosa, Vincent Bolloré pedig magánrepülőjét és jachtját is kölcsönadta az elnöknek, mikor az összeházasodott jelenlegi feleségével, Carla Brunivel.