Lánc csörg minden kézen
További Külföld cikkek
Tunéziában és Egyiptomban megbukott az uralkodó, és a két ország talán elindult a demokratizálódás útján.
Most azt nézzük meg, hogy mi a helyzet azokkal a kevésbé szerencsés országokkal, ahol az elmúlt hónapokban rendszeresek voltak ugyan a zavargások, a rezsim azonban tartja magát. Megtippeltük, bármennyire is sarlatánság, hogy mekkora a jelenlegi állás szerint a rezsimváltások esélye, de a helyzet napról napra változhat. Líbia, Jemen vagy Szíria bedőlése most még elképzelhetetlen változásokat indíthat el az arab világban.
Arab világ nagyobb térképen való megjelenítése
Líbia: Hosszúra nyúlhat az agónia
Esély a rezsimváltásra: 50 százalék
Hoszni Mubarak bukása után úgy tűnt, hogy már csak napok, hetek kérdése Moamer Kadhafi 1969 óta fennálló rezsimjének megdöntése. Bengázi a felkelők kezére jutott, egymást érték a tüntetések, az ország ENSZ nagykövete elárulta Kadhafit, több nagykövetség átállt.
Kadhafi azonban a nemzetközi közösség véleményével mit sem törődve ellentámadásba ment át, Tripoliban katonák és mesterlövészek felügyelték az utcát, vidéken vadászgépekről lőtték az ellenállókat, és csapatok indultak az ellenzéki városok elfoglalására.
Az ENSZ BT lassan két hete elrendelte a lázadóknak kedvező repüléstilalmi övezet kialakítását Líbia fölött, és rá két napra, amikor már Bengázi határánál voltak Kadhafi erői, megkezdték a bombázásokat. A líbiai diktátor – bár erről ellentmondó nyilatkozatok láttak napvilágot a szövetségesek részéről – vélhetően nincs a célpontok között. A légicsapások végső célja ugyanakkor nem tisztázott.
A bombázásokkal megsemmisült Kadhafi légvédelme, de még mindig ellenzéki települések állnak a kormányerők ostroma alatt. A légicsapások az eddigi tapasztalatok alapján ráadásul nem jelentik a rezsim végét, sőt, az agónia – mint mutatta azt Irak kilencvenes évekbeli vagy Jugoszlávia 1999-es bombázása – meghosszabbodhat, a szankciók és légicsapások sújtotta nép szimpátiája akár fel is támadhat Kadhafi iránt.
Most kevesebb esélyt jósolunk a rezsim gyors bukásának, mint egy hónappal ezelőtt.
Jemen: hátrál az elnök
Eséy a rezsimváltásra: 60 százalék
A világ egyik legszegényebb és legkorruptabb országában február 11-én, Hoszni Mubarak bukásának napján kezdődtek a tüntetések az országot 32 éve vezető Ali Abdallah Száleh rezsimje ellen.
Ha tippelnünk kellene, itt a legvalószínűbb, hogy Tunézia és Egyiptom után megdől a rendszer. Száleh februárban a tüntetések hatására belement abba, hogy 2013-ban nem jelölteti magát újra elnöknek, egy hete már azt mondta, hogy a 2012 januárjában esedékes parlamenti választásokig vezeti Jement, mert tudni akarja, ki követi őt.
Múlt hét szerdán tovább szigorított rendszerén Száleh elnök: a parlamenttel kihirdettette a szükségállapotot, ami azt jelenti, hogy felfüggesztik az alkotmányt, engedélyezik a tömegtájékoztatási eszközök cenzúráját, megtiltják az utcai tiltakozásokat, és a biztonsági erőknek harminc napot adnak arra, hogy őrizetben tartsák a lefogott gyanúsítottakat.
A szükségállapotot azután vezették be, hogy másfél hete az eddigi legbrutálisabb utcai összecsapásokban negyven ember halt meg, a hét elején pedig – más magas rangú katonákkal, politikusokkal, nagykövetségekkel, kormánypárti újsággal együtt – a tüntetők oldalára állt Ali Mohszen al-Ahmar vezérőrnagy. Kis szépséghiba, hogy Mohszen nem éppen a demokrácia bajnoka, eddig éppen kíméletlenségéről volt hírhedt.
Szíria: Deraa példát mutatott
Esély a rezsimváltásra: 30 százalék
Szíria eddig a csendes országok közé tartozott, március 15-ére viszont tüntetéseket szerveztek a Facebookon a 48 éve tartó rendkívüli állapot eltörlését, a politikai foglyok szabadon engedését, a korrupció beszüntetését követelve.
A 2000-ben apja örökébe lépő Bassár el-Aszad elnök rezsimje kemény választ adott: 35 embert letartóztattak, köztük egy 10 éves fiút, majd két nappal később, a harag napján négy tüntetőt lőttek le a biztonsági erők.
A tüntetések mostani gócpontja Deraa városának mecsetjénél van, ahol hét napig táboroztak a tiltakozók, sátrakat is vertek, és azt mondták, mindaddig ott maradnak, amíg a kormány nem érvényesíti a demokratikus szabadságjogokat. A szír biztonsági erők végül lerohanták a mecsetet, ugyanakkor engedményeket is tenne a rezsim, ami jelzi félelmét a sorozatos tüntetésektől; a kormány eltörölné a rendkívüli állapotot, teljesítve a tüntetők egyik fontos követelését.
Jemen és Líbia után most Szíriában a legfeszültebb a helyzet, tüntetők tucatjai haltak meg az elmúlt napokban. Kérdés Bassár el-Aszadban lesz-e hajlandóság puhítani rendszerén (2000-ben azzal kezdte uralkodását, hogy politikai elítélteket engedett szabadon), vagy igyekszik elfojtani az elégedetlenséget. És azt sem lehet látni, a deraa-i lázadás (egy 75 ezer lakosú déli határvárosról van szó) mennyire szigetelődhet el.
Bahrein: elzúgott forradalom
Esély a rezsimváltásra: 10 százalék
Bahrein újra csendes. Két hete kergették szét az ellenzék központjává vált Gyöngy téri tüntetést, számolták fel a sátorvárost, sőt, lerombolták magát a Gyöngy téri emlékművet is, ami a gyöngyhalászatnak volt hivatott emléket állítani.
Az akcióban Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek 1500 katonája is részt vett, többeket megöltek, számos ellenzéki vezetőt bebörtönöztek.
Az ellenzék ugyan fogadkozott, hogy a tiltakozásokat újrakezdik, de az egyelőre három hónapra hirdetett szükségállapot miatt ez szinte lehetetlen. Az elmúlt két hétben 250 embert vettek őrizetbe, 44 ember pedig eltűnt.
A síita többségű, de szunnita vezetésű monarchia tüntetői a rendszer demokratizálása, a szabadságjogok kiterjesztése, a politikai foglyok szabadon bocsájtása, új alkotmány elfogadása mellett azt követelték, hogy a síita munkavállalókat ne diszkriminálják a szunnitákkal szemben.
A több mint egy hónapig tartó tüntetéssorozat elfajulásának legfőbb oka azonban az volt, hogy Hamad bin Isza al-Kalifa hiába jelentette be február végén a tüntetők lecsillapítására új kormány alakítását, a negyven éve hatalmon lévő gyűlölt miniszterelnököt, saját rokonát, a helyén hagyta.
Irán: skizofrén helyzet
Esély a rezsimváltásra: 0 százalék
Az ország helyzete több okból is különleges. Egyrészt a többi itt felsorolttal szemben nem arab, hanem perzsa, a hatalom és az ellenzék is üdvözli az arab felkeléseket, a bahreini konfliktusban pedig közvetlenül is érdekelt.
A 2009 februárjában utcai harcokban durván levert ellenzékiek most két nagy tüntetésen fejezték ki szolidaritásukat a változást sürgető arabokkal, február 20-án és március 1-jén. Mindkét alkalommal leverték a tüntetést, két ember meghalt, sokan megsérültek.
Az iráni rendszer megdöntésére nincs esély, érdekesebb viszont a bahreini szál. A Perzsa-öböl átellenes partján fekvő mindkét ország síita többségű, szemben a többi öböl-menti állammal, de Bahreint – ahogy már írtuk – szunniták vezetik. Az idegen erők által levert tüntetés után Irán azt üzente Bahreinbe: "ezért az undorítóan ocsmány és kudarcra ítélt cselekedetért ugyanarra a sorsra juthatnak, mint Szaddám Huszein".
Válaszul kiutasították az iráni ügyvivőt, és azzal is megvádolták Teheránt, hogy ő áll a bahreini tiltakozáshullám mögött.
Algéria: 30 ezer rohamrendőr kétezer tüntetőre
Esély a rezsimváltásra: 5 százalék
Algériában az év elején kezdődtek a zavargások, de a rezsim – látva a tunéziai és az egyiptomi példát – csírájában elfojtott minden megmozdulást. Az egyik tüntetésen például, amikor a rendszerrel elégedetlenkedők végig akartak vonulni Algíron, kétezer tüntetőre harmincezer rohamrendőr jutott.
Az 1999 óta hatalmon lévő, 2009-ben 90 százalékos többséggel újraválasztott Abdelaziz Buteflika elnök a szakszervezetekkel és kisebb pártokkal megtámogatott tüntetőknek engedményt is tett; feloldotta a 19 éve érvényben lévő szükségállapotot. Egy miniszter pedig odáig ment, hogy bejelentette: tanultak a tüntetésekből, ezért erősítik a párbeszédet a nyilvánossággal.
Legutóbb március elején csaptak össze a leginkább a magas élelmiszerárak miatt elégedetlen tüntetők és a rendőrök, azóta csönd van.
Marokkó: a királyi tévé is adta a tüntetést
Esély a rezsimváltásra: 1 százalék
Nem volt elég, hogy sorra robbantak ki az arab országokban a tüntetések, a marokkói vezetésnek még jó néhány Wikileaks-levéllel is meggyűlt a baja; ezek szerzői arról számoltak be, hogy rendkívül korrupt a királyi család, valamint a 47 éves, 1999 óta uralkodó VI. Mohamed környezete.
A Facebookon február 20-ra szerveztek országos tüntetést, de a rendszernek itt más volt a hozzáállása. A tüntetéseket engedélyezték, sőt, még a királyi tévé is közvetített. Végül mégis elfajultak az események, az északi kikötővárosban, al-Hoceimában felgyújtottak egy bankot, öten bennégtek, és több összecsapás is volt a tüntetők és a rohamrendőrök között. Igaz, sokak szerint nem lett volna baj, ha a focihuligánok nem csatlakoznak a békés tiltakozókhoz.
Az országban nagy népszerűségnek örvendő VI. Mohamednek mégis sikerült kifognia a szelet az ellenzék vitorlájából a február 20-i események után: alkotmányreformot jelentett be, amit az emberek népszavazáson erősíthetnek meg, a miniszterelnököt nem a király nevezi ki, hanem a parlament választja meg, bővítik az egyéni szabadságjogokat.
Ezek után a fiatalok által március 20-ra összehívott következő nagy országos tüntetés elmaradt.
Jordánia: bevált a hasdiplomácia
Esély a rezsimváltásra: 10 százalék
A térség egyik legszabadabbnak tartott államában február 18-án csaptak össze a kormánypárti és ellenzéki tüntetők, nyolcan megsérültek, múlt hét végén pedig egy halottja volt a tüntetéseknek. Leginkább a munkanélküliség visszaszorítását, az élelmiszer- és üzemanyagárak csökkentését követelték.
A tüntetők csitítását szolgálta, a jelek szerint eredménnyel, hogy az 1999 óta uralkodó II. Abdullah király csökkentette az élelmiszer- és üzemanyagárakat, valamint menesztette a másfél éve kinevezett Samir Rifai kormányát, és a 2005-07 között már a posztot betöltő Maruf al-Bakit lett az utód.
Márciusban a parlament feloszlatását és új választási törvény megalkotását követelő iszlamista Iszlám Akció Front – a Muszlim Testvériség jordániai leágazása – is gondot okozott Abdullahnak.
Szaúd-Arábia: ellenzék? Az mi?
Esély a rezsimváltásra: 0 százalék
A bukott tunéziai elnöknek Szaúd-Arábia nyújtott menedéket, és katonákkal segített a bahreini Hamad bin Isza al-Kalifának leverni a Gyöngy téri tüntetést. Ez nagyjából megmutatja Szaúd-Arábia hozzáállását az arab felkeléshez, bár a bahreini szálba belejátszik, hogy mindkét uralkodócsalád szunnita, a tüntetők viszont síiták voltak. Szaúd-Arábia ugyanakkor részt vesz a Kadhafi-ellenes nemzetközi összefogásban.
Az USA-barát országban az ellenzéki pártok, valamint demonstrációk be vannak tiltva, így aztán különösebb tüntetések nem is voltak a 87 éves, 2005-ben hatalomra került Abdallah király rezsimje ellen.
A király, aki februárban tért vissza gyógykezeléséből a fővárosba, lazítást ígért a rendszerén, a helyi választásokat például két évvel korábban, már április végén megrendezik. Ennél is fontosabb, hogy Abdallah élő televíziós beszédben jelentette be egy hete, hogy több milliárdos kiadási csomaggal igyekszik gondoskodni polgárai jó hangulatáról: a munkanélküli fiataloknak 60 ezer munkahelyet ígért, a kormányalkalmazottak és az egyetemisták kéthavi pluszpénzt kapnak, a minimálbér 800 dollár lesz, a munkanélküli segély 260 dollár, és felhúznak félmillió lakást.
Politikai foglyok szabadon engedéséről, mélyreható politikai reformokról nem volt szó.
Igaz, tüntetésekkel eddig csak a kisebbségben lévő síiták próbálkoztak, de aktivistáikat őrizetbe vették, és még tüzet is nyitottak rájuk, így mozgalmuk elcsitult.
Omán: a szultánt még a tüntetők is szeretik
Esély a rezsimváltásra: 0 százalék
Kabúsz szultán a felvilágosultabb arab uralkodók közé tartozik, hiszen apját is éppen azért puccsolta meg 1970-ben, mert ő nem volt hajlandó modernizálni országát, pedig az akkor már hét éve ömlő olajbevételek ezt bőven lehetővé tették volna. Az USA és Nagy-Britannia régi barátja, az egyetlen arab ország, amely az 1979-es egyiptomi–izraeli béke után elismerte az egyezményt.
A monarchia több városában is tüntettek, ketten meghaltak az összecsapásokban. A demonstrálók közül is sokan rajonganak a szultánért, – az 1744-ben alapított dinasztia 14. sarjáért –, aki, állítják, kivezette az országot a sötétségből, nem korrupt, mint annyi más arab uralkodó. Akkor mi hát a baj?
Nos, a tüntetők itt szimplán a kormány ellen tüntettek, ami korrupt, a családtagokat, barátokat részesíti előnyben a jól fizetett állásokban, és érzéketlen a fiatalok munkanélkülisége iránt.
A szultán válaszul menesztette a kabinetet, az országgyűlést törvényhozó joggal ruházták fel, és a tüntetők ettől megnyugodtak.