![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
Újraválasztották az MKP elnökét
A párt szombati, nagymegyeri tisztújító kongresszusán Berényi József eddigi elnök volt az egyetlen jelölt. A választáskor 272-en szavaztak igennel, 21 szavazólap pedig érvénytelen volt.
"A kongresszuson azt láttam, hogy megvan a tenni akarás annak érdekében, hogy az MKP-t visszavigyük a parlamentbe" - nyilatkozta megválasztása után újságíróknak Berényi, majd hozzátette: az elnök személye önmagában még nem elég, egyedül nem fogja tudni bevinni a pártot a parlamentbe, mert ehhez ütőképes, erős elnökség kell.
![Berényi József (Fotó: Haáz Sándor)](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/206/2062/20621/2062100_2ec984d74eb00b058fb122dcaafea6ad_wm.jpg)
A következő időszak legfontosabb konkrét feladataival kapcsolatban a politikus a májusi népszámlálást, valamint az Iveta Radicová vezette szlovák kormány munkájának folyamatos értékelését említette, majd elmondta: ők nem megszállotjai azországban működő, másik magyar-szlovák pártnak, a Hídnak.
"Mi nem a Híddal szemben, hanem a szlovák nacionalizmus visszaszorítása érdekében kívánunk politizálni" - válaszolta a Berényi az MKP-Híd viszonyt firtató kérdésekre.
Az országos tanács szintén újraválasztott elnöke Bárdos Gyula. A szavazáskor Bárdos 286 igen szavazatot kapott, míg 11 küldött nemmel szavazott. A tisztújító kongresszuson mintegy 300 küldött vesz részt.