Elítéli a szexbotrányos videókat Belorusszia
További Külföld cikkek
- Az FBI több részletet is elárult a New Orleans-i gázolóval kapcsolatban
- Továbbra sem javul a hóhelyzet Nagy-Britanniában
- Fizetésemelésekre és gazdasági reformra készül Szíria
- Tizennégy ember halt meg vasárnap Gázában az izraeli légicsapások miatt
- Kínai állampolgárokat tartóztattak le aranyrudakkal a Kongói Demokratikus Köztársaságban
"A belorusz oldalnak semmi köze nincs ehhez az ügyhöz - nyilatkozta az ország külügyminiszterének szóvivője a minszki magyar diplomaták közelmúltban kirobbant szexbotrányaival kapcsolatban. - Elítéljük az értelmi szerzőket és a végrehajtókat, akik ezeker a videókat elkészítették, bárkik is legyenek ők a Föld bármely pontján." A fehérorosz külügyminiszter szerint a diplomaták magánéletének manipulálása megengedhetetlen és az emberi jogokkal is ellentétes.
A külügyminiszter annak kapcsán szólalt meg, hogy a közelmúltban két sikamlós videó is felkerült a netre. Az egyiken a követség tanácsosa látható, amint szeretőjévelorális aktusba bonyolódik. Az ügy kapcsán kiderült, hogy a férfi a hódításnál titkosügynöknek mondta magát. Egy másik filmen pedig állítólag a nagykövet, Kontra Ferenc felesége hallható, amint randevút egyeztet olasz szeretőjével, a felvételen pedig egy repülőtéren és környékén látható.
A külügyminisztérium szerint Belorusszia a diplomaták működésével kapcsolatos bécsi konvenció szabályai szerint jár el. "Szeretném aláhúzni, hogy a bécsi konvenció tiszteletet vár el a diplomatáktól az ország iránt, ahová kiküldték őket. Ha ez megvan, akkor a diplomata jogai is biztosítva lesznek."
Kontra Ferenc is megszólalt az ügyben: "Mindez csak rám és a feleségemre tartozik. A feleségem és én megtárgyaltuk ezt az ügyet. A feleségem felnőtt ember, akinek joga van bárkivel találkozni, bármely időben és bármely körülmények közt. Ez senki másra nem tartozik."
Kinek áll ez érdekében?
A minszki magyar nagykövet választ vár ugyanakkor néhány kérdésére. "Kérem árulják el, Belorussziában kinek van meg a lehetősége arra, hogy hónapokig kémkedjen diplomaták után, éjjel-nappal filmezze őket utcán, magánlakásokban, éttermekben. Kinek van lehetősége Belorussziában, hogy diplomaták telefonjait hallgassa le. És kinek van meg a lehetősége és az emberei arra, hogy diplomatákat kövessen külföldre, és rejtett kamerával felvételeket készítsen repülőtereken. Kinek származik érdeke mindebből?"
A magyar külügyminisztérium az esetet korábban a minszki magyar diplomáciai misszió elleni durva provokációnak nevezte.