Rövid időre őrizetbe vettek hat embert Oslóban

2011.07.24. 14:53

Egy rövid időre őrizetbe vettek hat embert Oslóban, akiknek otthonát a pénteki támadásokkal összefüggésben kutatták át, azonban nem sokkal később szabadon engedték őket.

A szomszédok szerint szerint fehérneműben vezettek el hat embert vasárnap délelőtt a terrorellenes egységek Osló keleti felében egy házból, ahol a Sky News szerint két konténert vizsgáltak.

A rendőrség közleménye szerint nem találtak robbanószert az átkutatott házban, sem olyan bizonyítékot, amely alapján a hat ember kapcsolatban állt volna a pénteki támadásokkal, írja a Telegraph.

Vasárnap délután 93-ra emelkedett a két támadás áldozatainak száma, miután az Utoyán meglőtt egyik férfi a kórházban belehalt sérüléseibe, jelentette az NRK közszolgálati tévé.

Az oslói robbantással és az Utoya szigetén rendezett mészárlással gyanúsított Anders Behring Breivik azt állította, hogy egyedül követte el tettét.

Sveinung Sponheim norvég rendőrfőnök ugyanakkor azt mondta, hogy a a szigeten a lövöldözést túlélő szemtanúk vallomásai alapján még mindig vizsgálják, hogy egy vagy több lövöldöző végzett-e a fiatalokkal. Azt  mondta, hogy nincs másik gyanúsítottjuk az ügyben, de nem zárták ki, hogy a férfinak lehettek segítői.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Gyakorlatlan tengerészek vagy orosz szabotázs? - veszélyben a tengerfenéken futó adatkábelek

Gyakorlatlan tengerészek vagy orosz szabotázs? - veszélyben a tengerfenéken futó adatkábelek

A 150-300 méteres tengermélységben történik a legtöbb incidens.

március 15., 19:19

  • Külföld
Szlovák belügyminiszter: Előrehozott választások jöhetnek, ha Fico nem képes kezelni a helyzetet

Szlovák belügyminiszter: Előrehozott választások jöhetnek, ha Fico nem képes kezelni a helyzetet

A többség visszaszerzéséhez 4 képviselőre lenne szükségük.

március 15., 17:47

  • Külföld
Donald Trump háborút indít: Olyan pokol száll rátok, amilyet még soha nem láttatok

Donald Trump háborút indít: Olyan pokol száll rátok, amilyet még soha nem láttatok

Elsöprő, halálos erőt ígér az amerikai elnök.

március 15., 20:02

  • Külföld
Havanna teljes sötétségben, megbénult a karibi sziget

Havanna teljes sötétségben, megbénult a karibi sziget

Fél év alatt ez már a negyedik ilyen alkalom.

március 15., 19:09

  • Külföld
Politikai meggyőződései miatt nem engedhettek be egy francia kutatót az Egyesült Államokba

Politikai meggyőződései miatt nem engedhettek be egy francia kutatót az Egyesült Államokba

A férfi bizalmas információk birtokában volt, amelyeket egy elektronikus készüléken tárolt.

24 perce

  • Külföld
Halálos izraeli csapás érte Gáza területét, a Hamász szerint szörnyű mészárlást követett el a zsidó állam hadserege

Halálos izraeli csapás érte Gáza területét, a Hamász szerint szörnyű mészárlást követett el a zsidó állam hadserege

A konfliktus kiújulására figyelmeztet az iszlamista szervezet.

március 15., 15:51

  • Külföld
Calin Georgescu nem, a szélsőjobb vezetője azonban indulhat a romániai választásokon

Calin Georgescu nem, a szélsőjobb vezetője azonban indulhat a romániai választásokon

George Simion szerint Románia visszatér a demokráciához.

március 15., 17:00

  • Külföld
Szenzáció Dubajban: a Burdzs Kalifán elevenedett meg Magyarország

Szenzáció Dubajban: a Burdzs Kalifán elevenedett meg Magyarország

Több százezer ember láthatta.

március 15., 19:41

  • Külföld
Években mérhető a különbség a várható élettartamban Magyarország régiói között

Években mérhető a különbség a várható élettartamban Magyarország régiói között

Az észak-magyarországi adat az egyik legalacsonyabb az Európai Unióban.

március 15., 06:50

  • Külföld
Ukrajna most azért küzd, hogy találjon még sorozható katonákat

Ukrajna most azért küzd, hogy találjon még sorozható katonákat

Sok erőszakot követnek el a sorozótisztek ellen.

március 15., 21:19

  • Külföld
Tömegbe hajtott egy autó a belgrádi diáktüntetésen

Tömegbe hajtott egy autó a belgrádi diáktüntetésen

Az egész város le van zárva.

március 15., 14:27

  • Külföld
„Tönkretettétek ezt a helyet” – kifütyülték az amerikai alelnököt egy koncerten

„Tönkretettétek ezt a helyet” – kifütyülték az amerikai alelnököt egy koncerten

A nézők nem látták szívesen J. D. Vance-t és a feleségét.

március 15., 06:19

  • Külföld
Elutasította a választási bizottság az egyik román politikus elnöki jelöltségét

Elutasította a választási bizottság az egyik román politikus elnöki jelöltségét

Arra hivatkozva, hogy az alkotmányos rend megdöntésére uszítja szavazóit.

március 15., 13:43

  • Külföld
Tornádók söpörnek végig az Egyesült Államokon, legalább tizenhat ember meghalt

Tornádók söpörnek végig az Egyesült Államokon, legalább tizenhat ember meghalt

A pusztító viharok több régióra is lesújtottak.

március 15., 21:18

  • Külföld
Afrikába költöztetné a palesztinokat az Egyesült Államok és Izrael

Afrikába költöztetné a palesztinokat az Egyesült Államok és Izrael

Szudán elismerte a megkeresést, a másik két ország cáfolta a Trumppal való tárgyalást.

március 15., 06:18

  • Címlapon
Átalakítanák az Európai Uniót, milliárdokat bukhatunk

Átalakítanák az Európai Uniót, milliárdokat bukhatunk

Így Magyarország 110 milliárd forinttal kevesebb támogatást kapna.

1 órája

  • Külföld
Szijjártó Péter: A Közel-Kelet biztonsága nagymértékben befolyásolja Európa biztonsági helyzetét is

Szijjártó Péter: A Közel-Kelet biztonsága nagymértékben befolyásolja Európa biztonsági helyzetét is

A külügyminiszter Egyiptommal egyeztetett a térség stabilitásáról.

március 15., 13:15

  • Külföld
Megműtötték a horvát miniszterelnök szívét

Megműtötték a horvát miniszterelnök szívét

Andrej Plenkovic hamarosan elhagyhatja a kórházat.

március 15., 11:19

  • Külföld
Földrengés rázta meg Dél-Olaszországot, északon áradások és földcsuszamlások pusztítanak

Földrengés rázta meg Dél-Olaszországot, északon áradások és földcsuszamlások pusztítanak

Ítéletidő sújtja a dél-európai országot.

március 15., 07:21

  • Külföld
Ezentúl nem lesznek napi jelentések Ferenc pápa egészségi állapotáról

Ezentúl nem lesznek napi jelentések Ferenc pápa egészségi állapotáról

Már a szombat esti közlés is elmarad.

március 15., 09:57

  • Külföld
Donald Trump arra kérte Vlagyimir Putyint, ne mészárolják le az ukrán katonákat Kurszknál, meg is érkezett a válasz

Donald Trump arra kérte Vlagyimir Putyint, ne mészárolják le az ukrán katonákat Kurszknál, meg is érkezett a válasz

Az orosz elnök feltette a kérdést: elengedjék-e őket a civilek elleni bűncselekmények után?

március 15., 07:16

  • Külföld
Fordult a széljárás, most már Putyinnak kell tartania Trumptól

Fordult a széljárás, most már Putyinnak kell tartania Trumptól

Nagyon sok ember fog meghalni, ha Oroszország figyelmen kívül hagyja a tűzszünetet.

március 15., 10:08

  • Címlapon
Kormánytisztviselő tenyerében robbant kézigránát Újdörögdön, mindkét kezét elvesztette

Kormánytisztviselő tenyerében robbant kézigránát Újdörögdön, mindkét kezét elvesztette

Az újdörögdi balesettel kapcsolatban nyilatkozott Somogyi Zoltán vezérőrnagy.

59 perce

  • Külföld
Donald Trump 43 ország lakosainak beutazását tiltaná meg Amerikába

Donald Trump 43 ország lakosainak beutazását tiltaná meg Amerikába

Az érintettek 60 nap haladékot kaptak.

március 15., 13:39

  • Külföld
Magyarország előtt tiszteleg Dubaj, ünnepi köszöntőt vetítenek a Burdzs Kalifára

Magyarország előtt tiszteleg Dubaj, ünnepi köszöntőt vetítenek a Burdzs Kalifára

Március 15-e alkalmából az ATV felvétele lesz látható a világ legnagyobb épületén.

március 15., 11:45

  • Külföld
„Inkább a halál” – magára gyújtotta a házat a férfi, akit mostohaanyja húsz évig tartott fogságban

„Inkább a halál” – magára gyújtotta a házat a férfi, akit mostohaanyja húsz évig tartott fogságban

Mindössze harminc kilogrammos volt, amikor rátaláltak.

március 15., 15:08

  • Címlapon
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.

3 órája

  • Külföld
Megölték az Iszlám Állam „helyettes kalifáját”

Megölték az Iszlám Állam „helyettes kalifáját”

Az iraki kormányfő szerint „Irak, illetve az egész világ egyik legveszélyesebb terroristája” volt.

március 15., 08:50