Dömötör
9 °C
18 °C
Index - In English In English Eng

Spindelegger: Ne pofozzák Magyarországot

2012.01.23. 16:34

Az osztrák alkancellár és külügyminiszter figyelmeztette uniós kollégáit, hogy a magyar alkotmányról és néhány törvényről zajló vitában ne "pofozzák" Magyarországot, mert azzal csak ellentétes hatást érnének el.

Michael Spindelegger hétfőn Brüsszelben, az EU külügyminiszteri találkozó alkalmával nyilatkozva elmondta: a magyar kormányfőtől azt hallotta, hogy az Európai Bizottság által indított három témakörben, amelyeknek kapcsán a testület eljárást indított, módosításokat fog végrehajtani. Orbán kedden Brüsszelbe érkezik, és "tarsolyában már ott lesznek a változtatási javaslatok" - közölte az osztrák politikus.

"Magyarország eltángálása kontraproduktív, és nincs összhangban az európai joggal" - hangoztatta Spindelegger, aki figyelmeztette kollégáit, hogy ne próbáljanak meg ebből politikai tőkét kovácsolni, "ebben mi nem veszünk részt" - fűzte hozzá.

Az EU-s külügyminiszterek pénteki csúcstalálkozóján a Benelux országok kezdeményezésére Magyarország is napirenden lesz, döntést azonban nem hoznak. A vitatott magyar törvények miatti eljárás az Európai Bizottság hatásköre, nincs olyan kérdés, amelyben az Európai Tanácsnak döntenie kellene.

Spindelegger ugyanakkor leszögezte, Orbánnak tudomására hozta, hogy az európai jog vitán felül áll, és egyetlen uniós tagállam sem fordulhat szembe az európai jog szellemiségével. "Ez egyértelmű vörös vonal, amelyet nem szabad átlépni" - zárta szavait az osztrák külügyminiszter.