Hollande hivatalosan is átvette az elnöki hatalmat
Francois Hollande megválasztott francia államfő kedden délelőtt átvette az elnöki hatalmat Nicolas Sarkozy leköszönő államfőtől. A szigorú protokollszabályoknak megfelelően az Elysée-palota lépcsőjén Sarkozy fogadta a gépkocsin érkező Hollande-ot, aki kamerák kereszttüzében, vörös szőnyegen vonult át az elnöki hivatal díszudvarán. Franciaország búcsúzó és érkező elnöke hosszan kezet rázott, majd félrevonult egy mintegy negyven perces megbeszélésre. Ekkor Sarkozy egyebek mellett a francia nukleáris erő titkos kódját és az azzal kapcsolatos bizalmas információkat adta át utódának.
Az új köztársági elnök az egyeztetés után élettársával, Valérie Trierweilerrel együtt kikísérte elődjét és feleségét, Carla Bruni-Sarkozyt. A búcsúzó elnöki pár gépkocsin hagyta el az Elysée-palotát.