A VMSZ Tadić partnere marad
Elvi megállapodás született Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke és Boris Tadić, a Demokrata Párt (DS) vezetője és elnökjelöltje között arról, hogy a két párt szerbiai, vajdasági és önkormányzati szinten is stratégiai partnere marad egymásnak, mondta Pásztor István az újvidéki Magyar Szóban ismertetett nyilatkozatában.
A két politikus szombaton Szabadkán találkozott egymással, ahol Tadić a szerb elnökválasztás (és a vajdasági tartományi parlamenti választás) május 20-i második fordulója előtti kampánykörútja keretében járt. Az első fordulót május 6-án tartották, a szerb parlamenti és szerbiai önkormányzati választásokkal egy időben.
Pásztor István a Magyar Szónak nyilatkozva kijelentette, hogy az elvi jellegű megállapodásnak a konkretizálása május 21-én (vagyis a választás másnapján) válik lehetségessé. „Olyan jellegű megállapodás van, hogy a parlamenti többség része maradunk. Az önkormányzatok vonatkozásában pedig abban egyeztünk meg, hogy azokon a helyeken, ahol a Demokrata Pártnak van több mandátuma, ott a Demokrata Párt adja a polgármestert, a többi funkció leosztásáról pedig egyeztetünk" – összegezte az egyezséget Pásztor.
Azzal kapcsolatban, hogy a tartományi választások második fordulója eredményétől függően milyen lehetőségeik lesznek, milyen törvényhozási és végrehajtó hatalmi pozíciókra számíthat a VMSZ Vajdaságban, Pásztor közölte, hogy mindez a megszerezett mandátumoktól függ majd.
A Szabadkán észlelt választási szabálytalanságokkal kapcsolatban a VMSZ elnöke a lapnak elmondta: a Városi Választási Bizottság meghozta azt a formális döntést, amelyben elutasítja a VMSZ beadványát. „Pártunk még nem kapta kézhez ezt a döntést, amint ez megtörténik, azonnal megtesszük a lehetséges jogi lépéseket" – mondta Pásztor. Szerinte még a vaknak is feltűnnek a május 6-án Szabadkán elkövetett visszaélések és csalások. „Ami Szabadkán történt, az a demokrácia szégyene" – szögezte le Pásztor, hozzáfűzve, hogy a VMSZ nem áll el az igazság felfedésétől.
„Biztos vagyok benne, hogy a végén fény derül a történtekre és az elkövetők kilétére, mindez csupán idő kérdése. Tudjuk: a hazug embert előbb utolérik, mint a sánta kutyát” – hangoztatta Pásztor. A VMSZ szombaton büntetőfeljelentést tett a szerbiai önkormányzati választásokkal kapcsolatban, egyben a szabadkai választások eredményének megsemmisítését követelte.