Elindulnak Nyírő hamvaival
További Külföld cikkek
- Az Egyesült Államok felajánlotta segítségét a németországi terrortámadás kivizsgálásához
- A volt skót igazságügyi miniszter is megszólalt a Lockerbie-merényletről
- Vlagyimir Putyin ismét beintett a Nyugatnak, nem kíván boldog karácsonyt és újévet
- Harminckét ember meghalt egy buszbalesetben Brazíliában
- Legalább 13 ember meghalt Nigériában, amikor tömegverekedés alakult ki a karácsonyi adományok elosztása miatt
Biztos abban, hogy Nyírő József hamvai időben megérkeznek a temetés színhelyére, mondta Lukács Csaba, a Nyírő József újratemetéséért felelős kommunikációs vezető a délelőtt 11-re tervezett, de végül délután 3-kor megtartott sajtótájékoztatón. Bejelentette, hogy elhárultak a jogi akadályok.
Ezt ugyanakkor nem a román külügytől az ügyben kapott tájékoztatás alapján mondta, hanem arra hivatkozott, hogy a román törvények szerint emberi hamvak szállításához semmiféle engedélyre nincs szükség. Az erről szóló szöveget fel is olvasta a román külügy honlapjáról. Emiatt érthetetlennek nevezte azt is, hogy miért keresik ilyen fokozottan a román rendőrök a hamvakat.
Azt ugyanakkor nem volt hajlandó elmondani, hogy a hamvak jelenleg hol vannak, mert szerinte a román hatóságok részéről zaklatásnak lehetnek kitéve a hamvak őrzői.
Lukács megerősítette, hogy az utóbbi napokban több magyar autót, diplomata rendszámúakat is átvizsgáltak Székelyföldön. Felhívta a román rendőrök figyelmét, hogy a csíksomlyói búcsúra igyekvőket a hamvak keresésével ne zaklassák, mert az nem zarándokok csomagtartójában érkezik. Lukács péntek délelőtt azt is elmondta, hogy tudomása szerint román rendőrök ötször ellenőrizték a Nyírő József újratemetését intéző plébánosi hivatalt Székelyudvarhelyen, ahol a hamvakat kereshették.
Pénteken a székelyudvarhelyi önkormányzat kiadta az anyakönyvi kivonatot, ezzel Lukács szerint minden jogi akadály elhárult a temetés elől. Ugyanakkor Lukács úgy tudja, hogy a dokumentumot kiállító anyakönyvvezetőt behívatták a helyi rendőrségre. Ezzel kapcsolatban további részleteket nem tudott.
A vasárnap délelőttre tervezett szertartáson részt vesz Kövér László házelnök és Szőcs Géza kulturális államtitkár is. Lukács azt mondta, hogy pénteken is több egyeztetést tartottak a román féllel, amiben az volt a magyar álláspont, hogy nem lehet jogi akadálya a temetésnek. A sajtótájékoztatót is eredetileg azért halasztották el, hogy megvárják a diplomáciai egyeztetések kimenetelét.
Ugyanakkor a jelek szerint nem közeledtek az álláspontok pénteken, mivel Victor Ponta román miniszterelnök a sajtótájékoztatóval egyidőben arról beszélt román újságíróknak, hogy Nyírő József a tevékenysége miatt nem részesülhet nyilvános tiszteletadásban Romániában. Azt mondta, Kövér László házelnök arra hivatkozott, hogy a korábbi román kormány egyetértett Nyírő újratemetésével, ugyanakkor szerinte a Ponta-kabinet nyilvánvalóan kifejezte ellenkezését az ügyben.
Kövér László csütörtökön azzal érvelt, hogy szét kell választani Nyírő József politikai és írói munkásságát. Mint mondta, az ő könyvespolcán is ott vannak fordításban Mircea Eliade román filozófus munkái, amelyeket nem dobott a szemétbe, csak azért, mert a szerző valamikor a két világháború közötti antiszemita, náci mozgalom, a Vasgárda tagja volt.
Nyirő hamvait szerdán ravatalozták fel a budapesti Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. A földi maradványokat az eredeti tervek szerint a csíksomlyói búcsúra induló zarándokvonattal szállították volna Romániába csütörtökön, de a román hatóságok erre nem adtak engedélyt. Az MTI csütörtökön úgy értesült, hogy vasárnap ettől függetlenül újratemetnék Nyírőt a Pap-kert nevű magánterületen Székelyudvarhelyen.
Az 1953-ban emigrációban elhunyt nyilasnak tűnő író madridi sírjának feltárását a magyar Országgyűlés kezdeményezte. Az újratemetést az Országgyűlés Hivatalának közreműködésével a Szász Jenő, az MPP vezette Székelyudvarhelyért Alapítvány szervezi.
A második világháborúban a nyilas parlamentben a végsőkig kitartó, még az ország felszabadulása után, az emigrációban is aktív erdélyi költő újratemetése diplomáciai vihart kavart Románia és Magyarország között, a román külügy előző héten bekérette a bukaresti magyar nagykövetet is.
A kérdés a romániai magyar pártok, az RMDSZ és az MPP között is feszültséget okozott. Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere, Bunta Levente a héten arról beszélt, az újratemetés nem jelentheti egyes pártok választási kampányának a részét. Kijelentette, a rendezvény átpolitizáltsága miatt „a kegyeletsértés veszélye is fennáll".
Az RMDSZ pénteken jelezte, nincs kifogása Nyírő hamvainak újratemetése ellen, de átpolitizáltsága miatt politikusai nem vesznek részt a székelyudvarhelyi szertartáson. Kelemen Hunor elnök azt tartotta volna természetesnek, hogy a romániai és a magyarországi írószövetség szervezze meg a ceremóniát, és tartsák azt távol a politikától. Az MTI szerint az RMDSZ elnöke cáfolta, hogy a szövetség akadályozná az újratemetést. Példaként említette, hogy Bunta Levente, Székelyudvarhely RMDSZ színekben megválasztott és újabb mandátumra pályázó polgármestere pénteken kiadta a temetési engedélyt Nyirő József nevére.