Nem védekezhet szabadlábon Zimmerman
Visszavonta a 150 ezer dolláros óvadék – és ezáltal a szabadlábon való védekezés – lehetőségét az illetékes floridai bíró George Zimmermantól, aki februárban a floridai Sanford önkéntes rendészeként lelőtte a szerinte gyanúsan viselkedő, 17 éves afroamerikai Trayvon Martint.
Az ügyben, amellyel kapcsolatban felmerült a hatóságok rasszista elfogultságának lehetősége, Zimmermant hirtelen felindulásból elkövetett emberöléssel vádolják. Kenneth Lester bíró arra hivatkozva vonta meg Zimmermantól az óvadék jogát, hogy annak megállapításakor hamisan vallott az anyagi helyzetéről és "nagyon súlyosnak" minősítette a tényállást.
A floridai állami ügyészek szerint Zimmermannak emellett van egy olyan útlevele is, amelyről nem számolt be a hatóságoknak.
Martin halála országszerte indulatokat váltott ki, mert a fehér és latin-amerikai felmenőkkel rendelkező Zimmerman ellen, aki önvédelemre hivatkozott, több mint másfél hónapig nem indult eljárás. (A képet árnyalja, hogy lapértesülések szerint a férfi egyik felmenője perui fekete.) Jogvédő csoportok szerint a hatóságok rasszista részrehajlás miatt hagyták hetekig futni a vádlottat, aki ugyancsak "faji" előítéletek miatt találta gyanúsnak Martint.
Zimmermant életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélhetik, ha bűnösnek találják. A vádlottat a hatóságok folyamatos GPS-megfigyelés alatt tartják. Vasárnap, helyi idő szerint délután fél háromkor kell bevonulnia a Seminole megyei börtönbe.
A 28 éves önkéntes rendész ártatlannak vallotta magát az ügyben.