Nem esett le, de nem is sikerült kibiztosítani egy 57-ik utcai felhőkarcolót építő, 80 emelet magasan eltört darut, aminek egy darabja még mindig a levegőben lóg. A daru állandó veszélyforrás, mert mérnökök se tudják megmondani, hogy meddig maradhat úgy, ahogy van.
A Nagy tavak térségébe ért a poszttrópusi ciklonná szelidült, de még mindig rendkívüli erejű Sandy. A szelek és az alacsony légnyomás hatására az Ontario-tavon hatméteres hullámok keletkeztek. Ilyenre a helyi sajtó szerint "emberemlékezet óta nem volt példa", írja a CNN.
Bár még tart a mentés, és nem kezdték meg a károk felmérését, de a Reuters érdeklődésére az Eqecat nevű cég, ami a biztosítótársaságoknak végez előzetes katasztrófabecsléseket, 5-10 milliárd dolláros biztosítási és 10-20 milliárd dolláros gazdasági károkat feltételez. A 2011-es Irén hurrikán 4,5 milliárdos biztosítási kárt okozott. A teljes kár így 15-30 milliárd dollár (3400-6800 milliárd forint, a teljes magyar GDP 15-25 százaléka) lehet.
Az AP legfrisebb jelentése szerint 17-re emelkedett a Sandy hurrikán halálos áldozatainak a száma az Egyesült Államokban. Az egyik halott egy nyolcéves gyerek. Két másik gyerek is életét vesztette. Kanadában egy halottja van a viharnak.
Evakuálták a Palisades Medical Centert az elektromos áramot termelő generátor bizonytalan működése miatt, számolt be az Eyewittness News. A betegeket a vízparton található kórházból a beljebb elhelyezkedő Hackensackbe szállították.
Megnyitották a Hudson folyó egyik legszélesebb pontján átívelő hidat, a Tappan Zee-hidat, jelent meg New York város polgármesterének Twitter-oldalán. New York kormányzója hétfő este záratta le New York állam összes hídját, ezek jó része továbbra sem használható.
7,5 millió ember maradt áram nélkül az Egyesült Államok tizenöt államában a hurrikán miatt, írta a CNN, helyi áramszolgáltatók információira támaszkodva. Vasárnap óta 15 ezer repülőutat töröltek.
"Teszteltük az ivóvizet, és teljesen biztonságos" - mondta beszédében New York polgármestere.
Megnyitották az East River minden híját, a Brooklyn, Manhattan, Williamsburg és az Ed Koch Queensboro hidakat. New York állam kormányzója hétfő este záratta le az állam összes hídját.
A CNN információi szerint a halálos áldozatok száma már elérte a 21-et. A mentést nehezíti, hogy sok helyen leesett a hó, néhány házban pedig tűz ütött ki.
Az elkövetkező két-három napban nem lesz áramszolgáltatás New York egyes részein, jelentette be sajtótájékoztatóján a polgármester. Bloomberg elképzelhetőnek tartotta, hogy még ennél is tovább tarthat, míg a rendszert teljesen talpraállítják.
Szerdáig nem nyitnak ki New York város iskolái sem, hangzott el. Ez 1700 iskola 1,1 millió diákját érinti, írta a CNN. A polgármester szerint a legnagyobb kihívás az áramszolgáltatás és a közlekedési rendszer helyreállítása lesz.
Az amerikai elnök Washingtonban marad, hogy felügyelje a Sandy pusztítása utáni helyreállítások menetét, jelentette be a Fehér Ház. A CNN híre szerint Obama nem vesz részt az Ohioba tervezetett kampányeseményen.
Nem az Egyesült Államokban, hanem a Karib-szigetvilágban követelte a legtöbb halálos áldozatot a Sandy. Összesen 67-en vesztették életüket a Karib-tenger térségében. Ebből 51 áldozat Haiti lakója volt.
Az Egyesült Államokban 26-an haltak meg. A legöbben New York-államban vesztették életüket, itt 15 halálos áldozatról számoltak be. Hat további államban követelt halálos áldozatokat a vihar (Maryland 2, Connecticut 2, New Jersey 3, Pennsylvania 2, West Virginia 1, az elsüllyedt Bounty hajón 1), és egy áldozatról számoltak be Kanadából.
New York állam kormányzója, Andrew Cuomo szerint az áldozatok száma valószínűsíthetően növekedni fog.
Hatvan ember rekedt egy New York melletti szigeten, mert a felszólítás ellenére sem voltak hajlandók elhagyni lakhelyüket, számolt be a CNN. Hétfőn sikerült kimenteni 14 lakost. A Fire-szigeten maradtaknak áram nélkül, és szennyezett vízzel kell kihúzniuk.
A hatóságok most azon dolgoznak, hogy biztosítsák a szigeten ragadtak biztonságát, a parti őrség légi úton tervezi megközelíteni a területet.
Az áramot azután kapcsolták ki a szigeten, hogy életbe lépett a kötelező evakuálási parancs.
29-re nőtt a Sandy áldozatainak száma az USA-ban. Két újabb szerencsétlenül jártat találtak Pennsylvániában, és egyet Virginiában. Az amerikai energiaügyi minisztérium szerint 8,1 millió ember maradt áram nélkül.
New Jersey vízparti városa, Hoboken víz alá került. "A Hudson folyó betört, és elöntötte a fél várost" - idézte a CNN a polgármestert, aki elmondta, amíg nem sikerül visszaszorítani az áradást, nem fogják tudni visszakapcsolni az áramellátást.
A polgármester aggodalmát fejezte ki a vízben gázoló lakók miatt, mivel a még áram alatt lévő vezetékek áramütést okozhatnak.
Kétnapos szünet után szerdán újrakezdi működését a New York-i tőzsde, adta hírül a CNN.
Bár a Sandy centruma helyi idő szerint kedd koradélután Pennsylvánia nyugati része felett kavarog, nem múlt el a veszély az USA keleti partján. Délutánra a vihar újabb hulláma érkezhet a területre, mondta a Nemzeti Hurrikán Központ vezetője a CNN-nek. Rick Knabb szerint akűr egyméteres árhullám is várható.
39-re nőtt a halálos áldozatok száma a Fox News televízió összesítése szerint, míg a CNN 30 halálos áldozatról tud. A térségben több mint 8,2 millió ember maradt áram nélkül.
A Sandy által eddig okozott halálesetek száma a karibi térségben elpusztult emberekkel és az egy kanadai halottal együtt elérte a 107-et.
Az amerikai elnök megtekinti a károkat, lakosokkal találkozik és megköszöni a segítséget mentőegységeknek és az önkénteseknek, írja a CNN.