16:00, December 09.
Horvátország 2
Brazília 1
Education City Stadion Negyeddöntő
20:00, December 09. ÉLŐ
Hollandia 0
Argentína 1

Boldog új háborút!

2013.01.01. 18:59
2012 se volt szegény fegyveres konfliktusokban, de még a szíriai polgárháború is jelentéktelen kis összecsapásnak tűnne amellett a konfliktus mellett, ami Közép-Ázsiában robbanhat ki a víz miatt. Ha Üzbegisztán és Tádzsikisztán háborúba keveredik, abból az afgánok se maradhatnak ki. És ha az afgánok belekeverednek, akkor már Pakisztán, India, Kína, Irán, Oroszország és az Egyesült Államok is benne lesznek.

Vészmadárkodni se akarunk, de túlzott ábrándjaink sincsenek. 2013 kemény év lesz Közép-Ázsia történelmében. Pedig most nem is Afganisztánra gondolunk. India, Pakisztán, Irán, Kína, Oroszország és az Egyesült Államok geopolitikai összeütközése az amerikai kivonulás ütemében összeomló országban ugyan kétségtelenül érdekes perspektíva, de mi ez ahhoz a közelben alakuló konfliktushoz képest, ami egy sokkal kézzel foghatóbb dolog, a víz miatt robbanhat ki?

Afganisztánt persze nem lehet figyelmen kívül hagyni. Az ország múltjával és jövőjével négy éve, Barack Obama beiktatásakor bőségesen foglalkoztunk (Obama háborúja, I., II. és III. rész). Megválasztásakor még úgy tűnt, az afganisztáni a választott háborúja. Az azóta eltelt négy évben a körülmények nem sokat változtak, a dilemmák is ugyanazok. A lehetőségek viszont szűkültek. Az amerikai közvélemény belefáradt az anyagilag és emberileg is megterhelő háborúba, így most már csak a kivonulás üteme és mértéke a kérdés.

A katonák kivonása nem feltétlenül kell, hogy az afgán kormány összeomlását jelentse. Amikor a szovjetek 1989-ben kivonultak Afganisztánból, a nemzetközi elemzők nem sok jövőt jósoltak a kabuli kommunista kormánynak. Nadzsibullah mégis 1992-ig húzta, csak akkor bukott el, amikor a Szovjetunió megszűnésével az anyagi támogatást is elvesztette.

Most éppen ez jelenti a problémát. Az amerikai törvényhozás a csapatkivonásokkal párhuzamosan az Afganisztánnak utalt segélyeket is csökkenti. És ha még el is fogadjuk, hogy az elmúlt tíz évben 400 ezresre duzzasztott afgán fegyveres erők akár önállóan is képesek felvenni a harcot a tálibokkal, vagy azt, hogy Hamid Karzai velejéig korruptnak tartott kormánya Nadzsibullah rezsiménél azért népszerűbb, pénz nélkül nehéz lesz ellenállni az országot uraló hadurak érdekérvényesítésének. A hadurak pedig fegyverkeznek, a milíciák pedig szokás szerint etnikai alapon szerveződnek.

Afganisztánt pedig a környező országok államalkotó etnikumai lakják, így egy kirgiz-üzbég-tádzsik-pastun-hazara polgárháború egyéb indok nélkül is könnyen regionális konfliktussá szélesedhetne.

De a tádzsikoknak, üzbégeknek, kazahoknak és kirgizeknek Afganisztán nélkül is megvan a maguk baja. Egymással.

Azért a víz az úr

Mint oly sok másról, erről is a kommunisták tehetnek. Hatvan éve a Nyugatot utolérni és megelőzni akaró Nyikita Hruscsov idején vették a fejükbe a szovjetek, hogy termőre fordítják az üzbegisztáni sivatagot. Az már a sajátos szovjet észjárás és a helyiek étkezési szokásainak különös együttállásának köszönhető, hogy a sivatagban nem is akármit, hanem két igencsak vízigényes terményt, gyapotot és rizst terveztek termelni. A javukra legyen mondva, hogy a terv minden valószínűtlensége ellenére bevált. Alig harmincezer kilométernyi csatorna, 45 gát és 80 víztározó felépítésével termőre fordították a port.

Hiába bizonyították be a szovjet tudósok, hogy lehetséges, gyapotot termelni a sivatagban elég nagy hülyeség. Gondoljanak csak a valaha negyvenezer halásznak és az egész szovjet pézsmaiparnak munkát adó Aral-tóra, ami a Szír-darja és az Amu-darja megcsapolása miatt szinte teljesen kiszáradt. A két folyó ráadásul közel sem elégíti ki a térség gyorsan gyarapodó lakosságú országainak igényeit – már egy évtizeddel ezelőtt is csak az igény 75 százalékát tudták kiszolgálni.

Ha vízről van szó, a folyók alsó folyásán lakó népeknek mindig több okuk van az aggodalomra. Ez esetben az üzbégeknek. Nem csoda, hogy az ország elnöke, Islom Karimov már 2012 szeptemberében arra figyelmeztette a szomszédos Kirgizisztánt és Tádzsikisztánt, hogy háború lehet abból, ha tényleg vízerőműveket építenek a két nagy folyóra.

A szovjet időkben egyszerű volt a cserekereskedelem. A vízben szegény, de olajban és földgázban gazdag Üzbegisztán energiával látta el az ebben szegény hegyvidéki országokat a folyók vízéért cserébe. De míg az olaj és a gáz ára a növekvő kereslet – amiért részben a térségben szintén érdekelt Kína a felelős – miatt folyamatosan nőtt, a víz olyan olcsó, hogy még mindig megéri rizst termeszteni a sivatagban. Érthető tehát, hogy a tádzsikok és a kirgizek finanszírozhatóbb energiaforrás után kutatva felfedezték hidroenergiai potenciáljukat.

Bár ritka ésszerű oknak tűnik, konkrétan vízért meglepően ritkán robbant ki háború. A világ vízkészleteinek apadását és ennek politikai következményeit kutató hat tudós, Sholmi Dinar, Lucia De Stefano, James Duncan, Kerstin Stahl, Kenneth M. Strzepek és Aaron T. Wolf tanulmánya szerint kimondottan vízháború csak egy volt az emberiség ismert történelmében, az is 4500 éve két babilóniai városállam, Lagas és Umma között. Pár apróbb összecsapás Izrael és Szíria között is volt a hatvanas években a Jordán folyó apropóján, de ezeket túlzás volna háborúnak nevezni.

Igaz, eddig még sosem voltak ilyen ideális feltételek egy vízháború kirobbanásához. A már idézett hat kutató megállapításai szerint 2010-ben a világ 276 nemzetközi vízgyűjtőjéből 24-ben volt annyira ingatag a vízhozam, hogy az már az ezekben élő 332 millió embert fenyegető politikai feszültségforrás legyen. 2050-re újabb 37 vízgyűjtő területen éleződhet ki a helyzet. Ezek közül a Nílus vidékén és Közép-Ázsiában van a legnagyobb esély fegyveres konfliktusra.

Ez utóbbi elhárítása kemény dió, talán még az afganisztáninál is nehezebben feloldható konfliktus. Afganisztán esetében legalább létezik egy összetettsége miatt ugyan valószínűtlen, de legalább logikusan levezethető megoldás, amit Barnett Rubin vázolt fel. Ennek lényege, hogy bár az afganisztáni konfliktusban érdekelt környékbeli nagyhatalmak geopolitikai érdekei ütköznek, gazdasági érdekeik viszont azonosak lehetnek. Afganisztán természetes összeköttetést jelenthetne Ázsia egyre több olajat és gázt használó nagy gazdaságai (India és Kína), illetve az iráni és az arab olaj- és gázmezők között. A probléma kulcsa ez esetben Pakisztán, ami stratégiai hátországaként tekint Afganisztánra, amely egyben az India kivéreztetését célzó kasmíri háború harcosainak kiképzőterepeként is szolgálhat. De Kínának van hatalma Pakisztán felett – India riválisaként évtizedek óta jó viszonyt ápol a két ország, és a kínaiak rengeteg pénzt fektetnek be itt is.

(Pakisztán helyzetét szintén elemeztük már: Miért éppen Pakisztán, I., II. és III. rész)

A tádzsik-üzbég konfliktusban viszont nincs ilyen egyértelmű közös üzleti érdek. Kína ugyan Üzbegisztán olajára is vevő volna, de Tádzsikisztán ebben az ügyletben nem érdekelt. A térség békéjének fenntartása viszont alapfeltétele Afganisztán békéjének is.

Hogy mást ne mondjunk, egy tádzsik-üzbég viszály könnyen átterjedhetne az Afganisztánban élő tádzsik és üzbég közösségre is, ahol a két népcsoport adja a központi kormány és a kormányhadsereg igazi bázisát – a pastuk inkább Pakisztán ügynökei, Pakisztán pedig nem igazán érdekelt egy erős és független afgán rezsim fenntartásában. Arról nem is beszélve, hogy az Afganisztánban állomásozó nemzetközi erők ellátóbázisai is Tádzsikisztánban és Üzbegisztánban vannak, ezek hiányában a térségen kívülről érkezett haderőket csakis Pakisztánon át lehetne ellátni. A tét így talán az Egyesült Államok számára a legnagyobb, amely egy tádzsik-üzbég háborúval az esélyét is elveszítené annak, hogy érvényesíthesse érdekeit a régióban.

Források:

Michael Wines: Grand Soviet Scheme for Sharing Water in Central Asia Is Foundering - The New York Times, 2002. 12. 09.

Ben Makuch: Is Central Asia on the Verge of a Water War - Vice Magazine, 2012. 10.

S. Dinar, L. De Stefano, J. Duncan, K. Stahl, K. M. Strzepek, A. T. Wolf: No Wars for Water - Foreign Affairs, 2012. 10. 18.

S. Dinar, L. De Stefano, J. Duncan, K. Stahl, K. M. Strzepek, A. T. Wolf: Mapping the Resilience of International River Basins to Future Climate Change-Induced Water Variability - Water Sector Board diScussion Paper Series, Paper No.15, 2010. 03.

Alexander Cooley: The New Great Game in Central Asia - Foreign Affairs, 2012. 08. 07.



  • Hírek
  • Hírek