Egyre véresebbek a maffiaharcok Izraelben

2013.01.10. 16:48

A kétezres évek közepére a maffiacsaládok véres összecsapásai ugyanúgy az izraeli utcák mindennapjainak része váltak, mint az arab terroristák támadásai. A csütörtökön az ellene kitervelt nyolcadik merényletet is túlélő Niszím Alperon az ország egyik legismertebb bűnszervezetének tagja, de annak közel sem legfontosabb figurája. Közben pedig a merényleteknek és a rendőrség fellépésének hála csökkenhet az alvilági családok hatalma, de éppen ez vezethet véres leszámolásokhoz.

Niszím Alperon Izrael harmadik legnagyobb gengsztercsaládjának egyik vezetője, a család igazi fénykora azonban addig tartott, amíg meg nem gyilkolták bátyját, Jaakovot 2008-ban. A Don Alperonnak is becézett Jaakov volt az, aki igazán hírhedté tette a családot, irányítása alatt váltak befolyásos és megkerülhetetlen bűnszervezetté. Jaakov Alperon közismert figura volt az országban, előszeretettel randevúzott hírességekkel, családtagjaival pedig rendszeresen nyilatkoztak a sajtónak, izraeli humoristák pedig  paródiát is készítettek róluk. Sőt, egy helyi televíziócsatorna még egy valóságshowt is forgatott a családi házukban.

Nem véletlen, hogy a férfi halála is médiaesemény lett Izraelben, napokig a címlapon tartva a történteket. A New York Times beszámolója szerint a merénylet után nem sokkal Jaakov felesége már az otthonában fogadott egy televízióstábot és kamerájuk előtt könyörgött irgalomért hét gyermeküknek, kik "többet nem mondhatják azt, hogy apa". Az egyik gyermek aznap reggel amúgy éppen a bíróságon kellett megjelenjen, zsarolás és fenyegetés vádjai miatt. Apját, Jaakov Alperont pedig a tárgyálásáról távozóban robbantották fel.

Az egyiptomi bevándorlók gyermekeiként szegénységben felnövő Alperon testvérek fiatalon egy Tel-Avivhoz közeli kisvárosban kezdtek piti kis ügyletekbe és fokozatosan építették ki birodalmukat, kezdetben főleg zsarolások révén növekedve. Idővel a család szákhelye Tel Avivba került, a mai napig ez számít központjuknak. Mostanra a család tevékenysége igazán sokszínűnek mondható, a zsarolás mellett belefér a tiltott szerencsejáték szervezése, ingatlanpiaci visszaélések, de az újrahasznosítható hulladékkal való trükkönzés is. Nem meglepő módon az Alperon-családnak számos ellensége van az izraeli alvilágban, sokakkal például az üveg-újrahasznosítási üzlet körül ütköztek az érdekeik. Az üvegek újrahasznosítása évi 5 millió dolláros üzlet, a bűnözök pedig azért szeretik a saját kezükben tartani, mert relatíve legális bevételt jelent, írja rendőrségi forrásokra hivatkozva a Daily News.

Bár a család tagjait rengeteg bűncselekménnyel hozták összefüggésbe, hírnevük miatt nagyon nehéz megszólalni merő szemtanúkat találni. Fiatalon mindannyian megfordultak hosszabb-rövidebb ideig börtönben és az izraeli fegyházakban most is bőven találhatóak a családhoz tartozó bűnözők.

A legfrissebb jelentések ugyanakkor már nem a nagy maffiacsaládok uralkodását vetítik előre. A közelmúltban a rendőrség egy nyomozója éppen arról panaszkodott, hogy az Izraelben az utóbbi időben megjelent bűnözőket már nem irányítja senki. A nyomozó szerint ma már nem érvényesek azok az íratlan normák, melyek a korábbi évtizedek bűnözőinek kezét még megkötötték. Az alvilági merényletek során egyre több a civil áldozat, a családok tagjai bombák mellett akár gránátokat is bevetnek egymás ellen, nem figyelve arra, ki tartózkodik még a környéken.

A rendőrségi forrás beszélt arról is, korábban elképzelhetetlen volt, hogy egy bűnszervezet tagja a főnök beleegyezése nélkül végezzen valakivel, ma már azonban a fiatalok nincsenek tekintettel a hierarchiákra és sokkal kevésbé kötőndek bűnszervezetekhez. A helyzet kialakulásához amúgy Alparon meggyilkolása mellett éppen az is kellett, hogy a rendőrség az utóbbi években komoly lépéseket tegyen a szervezet bűnözés visszaszorítására. Miután több prominens alvilági figurát is letartóztattak, a területeikért és pozícióikért indult be a véres harc az ambiciózus fiatalok között, várhatóan további véres éveket előidézve.