Plagizált a német oktatási miniszter

2013.02.06. 10:38

Lemondásra szólította fel a német ellenzék szerdán Anette Schavan oktatási és kutatási minisztert, amiért a düsseldorfi egyetem visszavonta doktori címét. A szociáldemokraták (SPD) és a Zöldek úgy vélik, hogy a tudományos fokozatától plágium miatt megfosztott konzervatív politikus nem alkalmas az oktatás és a tudomány ügyének képviseletére. A miniszter elveszítette a hitelességét, és nem bújhat ki ennek következményei alól – mondta Andrea Nahles, az SPD főtitkára.

A miniszternek azonnal le kell mondania, hogy minél kevesebb kárt okozzon a német tudománynak - mondta Renate Künast, a Zöldek parlamenti frakcióvezetője.

A düsseldorfi Heinrich Heine egyetem bölcsészettudományi karának kari tanácsa kedden nagy többséggel döntött Anette Schavan doktori címének visszavonásáról. A határozat szerint a dolgozat jelentős mennyiségű jelöletlen idézetet tartalmaz más forrásokból. A Dél-Afrikában tartózkodó miniszter korábban tagadta, hogy rosszhiszeműen járt volna el, és ügyvédei bejelentték, hogy fellebbez a döntés ellen. Schavan szerdán bejelentette, hogy nem kíván lemondani posztjáról.

A miniszter a lelkiismeret kialakulásáról írt doktori disszertációt a Düsseldorfi egyetem filozófiai tanszékén. A plágiumgyanút egy anonim blogger szellőztette meg először.

Az ügy a lehető legrosszabbkor jön Angela Merkel kancellárnak: Németországban ősszel választásokat tartanak, és a kampányt beárnyékolhatja a miniszter plágiumügye. Ha Schavan mégis távozni kényszerül, Merkelnek új minisztert kell találnia.

2011-ben a honvédelmi miniszter Karl-Theodor zu Guttenberg politikai karrierje ért véget egy hasonló plágiumügy miatt.