Máté, Mirella
12 °C
30 °C

Kicsit nehezebb lesz fegyverhez jutni Amerikában

2013.04.11. 08:02

Az amerikai szenátusban szerdán megszületett a kétpárti megállapodás arról, hogy kiterjesszék a fegyvervásárlók hátterének ellenőrzését. Az alku értelmében lőfegyvert csakis engedéllyel rendelkező kereskedők forgalmazhatnak, akiknek nyilvántartást kell vezetniük az eladásokról. Ellenőrizni fogják azoknak a vásárlóknak a bűnügyi múltját is, akik az interneten vagy fegyvervásárokon vennének fegyvert. A vevők 40 százaléka tartozik ebbe a kategóriába.

Az államokat ösztönözni fogják arra, hogy az elmebetegeket ezentúl a korábbinál nagyobb hatékonysággal regisztrálják az országos háttérellenőrzési adatbázisba. A fegyverek kölcsönadását, és a családon belüli vagy barátok közötti adásvételét ugyanakkor továbbra sem kötik majd semmiféle vizsgálathoz.

A fegyvertartás ügyének napirendre vételéről csütörtökön szavaz majd a szövetségi felsőház. A kérdés összesen két héten át szerepel majd a kongresszus napirendjén. A háttérellenőrzésről megkötött egyezség létrejöttét a demokrata Joe Manchin és a republikánus Pat Toomey szenátor jelentette be. Az amerikai fegyverlobbi legbefolyásosabb szervezete, a Nemzeti Lőfegyverszövetség (NRA) mindkettőjüket az általa legjobbnak tartott A kategóriába sorolta be abban a rangsorban, amely a szavazataik alapján minősíti a politikusokat.

Elemzők szerint ezért van rá remény, hogy megkapja a szükséges támogatást a fegyvertartásról szóló vita napirendre vétele és a háttérellenőrzések szigorítása. Viszont még a demokrata többségű szenátusban is kicsi az esély arra, hogy a félautomata fegyverek forgalmazási tilalmának visszaállítására és a lőszertárak kapacitásának csökkentésére vonatkozó szövetségi törvényt elfogadtják.

A fegyvertartás szigorításának ügye a szenátus után a republikánusok ellenőrizte képviselőház elé kerül majd.