Obama döntött a katonai akcióról
További Külföld cikkek
- Mit hozott 2024 több mint 60 választása az embereknek?
- Senki sincs biztonságban, az ukránok és az oroszok egyenként levadásszák a fontos figurákat
- Jogerősen is elítélték Nicolas Sarkozy korábbi francia elnököt
- A Google Maps lefotózta, ahogy egy holttestet gyömöszölnek egy autó csomagtartójába
- Kétségbeesetten kéri az FBI az amerikaiakat, nehogy lelőjék a kínainak vélt drónokat
„Gondos mérlegelés után úgy döntöttem, hogy az Egyesült Államoknak katonai akciót kellene indítania szíriai célpontok ellen" – jelentette be Barack Obama amerikai elnök a Fehér Házban. Mint mondta, a vegyi fegyverek bevetése súlyos veszélyt jelent az amerikai nemzetbiztonságra. Megismételte, hogy amerikai katona nem lépne majd szíriai földre, az esetleges katonai akció korlátozott lesz, ugyanakkor elég kemény ahhoz, hogy megakadályozza az újabb vegyi támadásokat.
A vezérkari főnök tájékoztatta, hogy bármikor megindíthatják a támadást. Úgy fogalmazott, hogy a katonai akció holnap, jövő héten vagy egy hónap múlva is megindulhatna (a szíriai partoknál felsorakozott amerikai rombolókról és a lehetséges célpontokról bővebben infografikánkon). Viszont azt is bejelentette, hogy a kongresszusban fog felhatalmazást kérni az akcióhoz. Fontosnak nevezte, hogy vitára bocsássák a kérdést a nyári szabadságról visszatérő kongresszusban, ami szeptember 9-én ül újra össze.
„Milyen üzenetet küldünk, ha egy diktátor több száz gyereket gázosíthat el?" – tette fel a kérdést Obama, aki még Lincolntól is idézett beszédében. „Az Egyesült Államok nem fordíthat hátat annak, ami Damaszkuszban történt" – jelentette ki.
John Kerry amerikai külügyminiszter pénteken hírszerzési adatokra hivatkozva azt mondta, 1429-en, köztük 426 gyerek halt meg az augusztus 21-i gáztámadásban Damaszkusz közelében. Abban is biztosak, hogy ezt a rezsim hajtotta végre. Kerry harcias nyilatkozatában egyenesen gyilkosnak nevezte Bassár el-Aszad szíriai elnököt, kiemelve, hogy információik szerint a rezsim már három nappal a támadás előtt készült a vegyi fegyverek bevetésére.
Szélesebb támogatást akar maga mögött
Obama főparancsnokként bármikor elrendelhetné a kongresszus nélkül is a támadást, azonban az NBC News felmérése szerint minden második amerikai ellenzi, hogy katonai akciót indítsanak Szíriában. Ötből négyen pedig úgy vélték, hogy Obamának szavazást kellene kérnie a beavatkozásról a kongresszusban. Az elnök állítólag péntek éjjel döntötte el, hogy a törvényhozáshoz fordul, miközben a nemzetbiztonsági tanácsadói megosztottak voltak a kérdésben, többségük inkább a kongresszusi felhatalmazás ellen érvelt.
A lépéssel az elnök sokkal szélesebb körű támogatást tudhatna az akció mögött, de kockázatokat is magában rejt a döntése, nem tudni, mit léphetne, ha a kongresszus elvetné a beavatkozást. Kormányzati források szerint ugyanakkor azzal számolnak, hogy a kongresszus megszavazza majd a beavatkozást. A képviselők és szenátorok közül sokan megszólaltak a kérdésben a héten. Többen, például a 2008-as republikánus elnökjelölt John McCain úgy vélték, hogy egy korlátozott akció nem is lesz elég, ennél komolyabb beavatkozásra van szükség.
Az elnök bejelentését a kongresszus bevonásáról demokraták és republikánusok egyaránt üdvözölték. John Boehner republikánus házelnök megerősítette, hogy a képviselők a szeptember 9-i héten vitáznak a beavatkozásról. Mint mondta, örül, hogy Obama felhatalmazást kér egy katonai akcióhoz, mivel számos fontos kérdés merült az esetleges beavatkozás körül. Több szenátornak már szombat este részletesen ismertették a helyzetet a Fehér Házban, ezért is késett fél órát Obama beszéde. Vasárnap délután a többi szenátort és képviselőt is várják egy zárt ajtók mögött tartott ismertetésre.
David Cameron brit miniszterelnök már az elsők között jelezte, hogy megérti és támogatja Obama álláspontját Szíria ügyében. A brit parlamentben csütörtökön a képviselők leszavazták, hogy Nagy-Britannia is részt vegyen egy esetleges katonai akcióban. A franciák ugyanakkor jelezték, hogy a britek nélkül is készek részt venni a támadásban, amit François Hollande elnök – akit az amerikai elnök előre tájékoztatott a bejelentéséről – Obama beszéde után is megerősített, pedig a közvélemény 64 százaléka ott is ellenzi a katonai fellépést.
A Fehér Ház a héten folyamatosan egyeztetett szövetségeseivel, mivel várhatóan az ENSZ Biztonsági Tanácsának felhatalmazása nélkül kellene akciót indítania Szíriában. A kongresszus bevonásával Obama arra is időt nyert, hogy további támogató országokat keressen.
Putyin várja a bizonyítékokat
Oroszország korábban Kínával együtt megvétózta a Szíria elítéléséről szóló határozati javaslatokat az ENSZ Biztonsági Tanácsában, és szerdán nem sikerült napirendre sem tűzni azt a brit javaslatot, amivel felhatalmazást kértek volna a BT-től akár egy katonai beavatkozáshoz is. Az oroszok szerint bármilyen egyoldalú katonai lépés, amivel megkerülik a BT-t a nemzetközi jog közvetlen megsértése lenne. A vegyi támadásról szóló híreket provokációnak nevezték Moszkvában.
Szombaton Vlagyimir Putyin orosz elnök is megszólalt Szíria ügyében, és felszólította az Egyesült Államokat, hogy mutassa be az ENSZ-nek a bizonyítékait, amelyek alapján úgy gondolják, hogy a szíriai rezsim vegyi támadást hajtott végre. Putyin szerint elképesztő ostobaság lett volna a szíriai kormány részéről, hogy akkor vessen be vegyi fegyvert, amikor a hadserege ellentámadásban van és bekeríti az ellenzéki erőket.
Putyin kezdeményezte a szíriai válság megvitatását a csütörtökön kezdődő, szentpétervári G20-csúcson, és amerikai források jelezték, hogy Obama ismertetni fogja az összegyűlt vezetőknek a beavatkozás mellett szóló érveiket.
A szakértők jelentenek Ban Kimunnak
Közben az ENSZ vegyifegyver-szakértői megérkeztek Hollandiában, ahol Hágába viszik elemzésre a hétfőtől péntekig az augusztus 21-i támadás helyszínén összegyűjtött mintákat. A BBC úgy tudja, hogy talajminták, lőszerek, vérminták és hajszálak is szerepelnek a lehetséges bizonyítékok között.
Ban Kimun ENSZ-főtitkárnak vasárnap jelent telefonon a vegyifegyver-ellenőrök vezetője. A szakértők megállapításait azután ismertetik a Biztonsági Tanács tagjaival, hogy megvizsgálták laboratóriumban is a mintákat és bizonyítékokat. Korábban egy hétről szóltak a hírek, de a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet legújabb közleménye szerint az ellenőrök által összegyűjtött bizonyítékok elemzése három hétbe is telhet.
Korábban több forrás is úgy vélte, hogy az ENSZ-ellenőrök távozásával már a hétvégén megindulhat egy katonai akció. Az ENSZ egyik szóvivője azonban szombat este groteszknek nevezte azt az elképzelést, hogy az ellenőrök távozása Szíriából megnyitja az utat egy katonai beavatkozás előtt, írja a BBC. Ban Kimun szerint a katonai akció nem megoldás, csakis a politikai alternatívát tartja elfogadhatónak.
A szíriai rezsim felkészült
Obama beszéde után nem sokkal a szíriai kormányerők újból lőni kezdték a felkelők állásait Damaszkusznál, írja az NBC. A dpa hírügynökség szemtanúkra hivatkozva azt írta, hogy a kormányerők szombat este lakóházakban, iskolákban és diákotthonokban is katonai alakulatokat helyeztek el. Vael Nadír al-Halaki szíriai miniszterelnök azt mondta, hogy a hadseregük teljes készültségben, bármikor készek szembenézni a várható kihívásokkal. A szíriai rezsim tagadja, hogy vegyi fegyvert vetettek volna be, szerintük ezért dzsihadista felkelők a felelősek, akik így akartak nemzetközi beavatkozást kicsikarni.
A felkelők közül többen viszont azt állítják, hogy Aszad elnök öccse, Mahir vezethette azokat az erőket, amelyek felelősek lehetnek az augusztus 21-i damaszkuszi vegyi támadásért. Kerry amerikai külügyminiszter szombaton Obama beszéde után biztosította a szíriai ellenzék egyik vezetőjét, hogy az Egyesült Államok eltökélt Aszad rezsimjének felelősségre vonása mellett a vegyi fegyverek bevetése miatt.
A szakértők távozásával megnőtt a menekültek száma is, a dpa szerint a libanoni határátkelőnél hosszú sorok kígyóztak. A szíriai polgárháború több mint két és fél éve alatt már 1,7 millióan menekültek át a környező országokba. Mások viszont strandoltak, fagylaltoztak, élik mindennapjaikat Damaszkuszban. A gazdagabbak attól félnek, csak káoszt és al-Kaidát hozna a rezsim leváltása, de a külvárosokban többen várják a megváltó intervenciót.
A rezsimhez iráni képviselők delegációja is megérkezett. Mohammad Ali Dzsafari, az iráni Forradalmi Gárda parancsnoka megfenyegette az Egyesült Államokat, hogy egy szíriai katonai csapásra az országon kívülről is érkezhet válaszlépés. A katonai akcióban az amerikaiakon kívül várhatóan részt vállaló országokat és Izraelt is megfenyegette.