Itt az észak-koreai luxus: koktélok és kínai Coca Cola 5 dollárért
Míg Észak-Korea 25 millió lakosából 16 millió éhezik és nem jut hozzá az alapvető egészségügyi ellátáshoz, addig néhány kiváltságos nyugati stílusú kávézókba jár, ahol koktélokat és Coca-Colát is fogyaszthat.
Erről Andry Abrahamian számolt be az Observers.france.24.com-nak. A diákcsereprogramban dolgozó férfi havonta egyszer Észak-Koreába is elutazik.
Márciusban tapasztalta azt, hogy Phenjanban vannak olyan vendéglátó helyek, ahol Észak-Koreában mindenképpen luxuscikknek számító ételeket és italokat szolgálják fel, például helyben pörkölik a jóminőségű kávékat. Abrahamian szerint az eszpresszó és a capuccino egészen kiváló volt. Egy jó kávéért Phenjan belvárosában 3,5 dollárt (körülbelül 800 forint) kell fizetni (persze tudjuk, vannak helyek, ahol egy 800 forintos kávé nem számít luxusnak, Phenjanban viszont már magának a minőségi kávénak a ténye az).
Az Abrahamian által meglátogatott kávézóban gofrit, különféle édességeket, jégkrémet és koktélokat is árultak. Különlegességként pedig Kínából importált Coca-Colához is hozzá lehetett jutni. Egy dobozért öt dollárt (1150 forint) kértek el – ha ez 0,33-as doboz, akkor ez nagyjából 3500 forintos literenkénti árnak felel meg (Magyarországon 400-500 forint közötti nem akció áron kétliteres kóla kapható).
A luxus azoknak jár, akik feltétlen hívei Észak-Korea diktatórikus rendszerének, és ezt bizonyítják is. Az így kialakult felső-középosztály egyre izmosodik, és már elvárása, hogy követhesse a nyugati trendeket.