Auguszta
-3 °C
2 °C

Szóltam a biztonságiaknak, hogy ez a kanyar veszélyes

2013.09.06. 09:10

Nyilvánosságra hozták a július 24-én kisiklott spanyol vonat mozdonyvezetőjének segélykérő telefonhívását. A vasúttársaság központjával folytatott beszélgetést percekkel a katasztrófa után rögzítették. A telefonban a mozdonyvezető beismerte, hogy a megengedett 80 km/h több mint kétszeresével, 190-nel ment, írja a BBC.

A baleset után a mozdonyvezető beszorult a kabinjába, innen hívott segítséget. „Szegény utasok” – mondta többször is, hozzátette, hogy reméli, senki sem halt meg. A balesetben hetvenkilencen vesztették életüket, és százhetvenen sérültek meg, de ezt a telefonbeszélgetés idején még nem lehetett tudni. „Szóltam a biztonsági embereknek, hogy ez a kanyar veszélyes, hogy egy nap valami ilyesmi fog történni” – mondta a telefonba.

„Meg voltam zavarodva, 80-nal kellett volna mennem, de 190-nel mentem” – mondta a mozdonyvezető. Arra utalhatott, hogy percekkel korábban kapott egy hívást egy vasúti dolgozótól, azt beszélték meg, hogy melyik vágányra álljon majd a vonat. A mozdonyvezető, akit gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak, azt mondta, hogy a beszélgetés alatt nem figyelt, és nem tudta, hol van. Amikor elkezdett fékezni a vonattal, már túl késő volt.

Vizsgálják azt is, hogy a kanyar előtt miért nem volt automatikus fékezőrendszer. A hatóságok a mozdonyvezető és a spanyol állami vasúttársaság, a Renfe ellen indítottak eljárást. A baleset után biztonsági berendezést telepítettek a kanyar környékére.