Magyar alezredes vezeti az EBESZ-eseket

Orosz csapatok szállták meg a Krímet

2014.03.04. 12:18
Térkép, Galéria, Videó
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Úgy tudni, alapvetően két álláspont néz egymással szembe az EU-n belül. A balti államok fenyegetve érzik magukat, és hozzájuk csatlakozva Svédország kemény fellépést és szankciókat követel. Németország, Olaszország, és Franciaország is visszafogottabb, nem szeretnék sarokba szorítani Vlagyimir Putyin orosz elnököt, akivel alapvetően ki akarnak egyezni. Lengyelország és Nagy-Britannia közvetítenek, próbálják eggyé gyúrni a két álláspontot.

    Lengyelország - feltehetően a balti országok egyetértésével - a négyes cikk szerinti tanácskozást kért a NATO nagyköveteitől, ami meg is kezdődött kedd reggel, két nappal a legutóbbi NATO-tanácskozás után. A négyes cikk alapján bármelyik tagállam kérheti, hogy üljenek össze a nagykövetek, ha bármelyik tagállam fenyegetve érzi magát. A tanácskozáson dönthetnek katonai lépésekről is, de alapvetően konzultációra szolgál a beszélgetés. Lengyelország azonban mindenképpen szeretné rögzíteni, hogy ők fenyegetve érzik magukat Oroszország ukrajnai akciója miatt. (EUrológus)

  • Összehívta az Európai Tanácsot csütörtök délre Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke, hogy az állam- és kormányfők megvitassák az ukrajnai helyzetet. A tanácskozás elején bekapcsolódik Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök is, aztán zártkörű ebéddel folytatják a vezetők a megbeszélést, ami elvileg háromig tart.

    Még nehéz felmérni, hogy pontosan miről is dönthetnek a vezetők. Hétfőn este a rendkívüli külügyi tanácson az uniós külügyminiszterek szankciókat helyeztek kilátásba arra az esetre, ha az orosz katonák nem térnek vissza a laktanyáikba a Krímben. Azonban semmilyen időkorlátot nem mondtak, és nem határoztak meg egyéb "vörös vonalat" sem, amit ha Moszkva átlép, akkor az EU-s szankciók aktivizálódnak.

    Elképzelhető, hogy a külügyminiszterek azért hagytak ekkora mozgásteret, hogy majd a vezetők döntsenek a mikéntről. Hétfőn brüsszeli újságírókörökben kételkedve fogadták, hogy mit tudnak a vezetők hozzátenni, de olyan gyorsan változik a helyzet a terepen, hogy Van Rompuy nem bízott semmit a véletlenre. (EUrológus)

  • Igen, a kormány legitim, el is kezdte az orosz kormány az együttműködést az új ukrán kormánnyal, mondja Putyin.

  • hiszen az ipari termelésének 96 százaléka orosz exportra megy. Ha megváltoztatják a termelést, nyugati technológiákat vezetnek be, akkor Oroszország nem tud majd tőlük vásárolni, és a gazdaság összeomlik, mondja Putyin.

    rt2
  • Mert nagyon nehéz lenne őket újraépíteni, ezért nem is hívják vissza a washingtoni orosz nagykövetet.

  • De ha mégis, akkor azért, hogy megvédjük az ukránokat, mondja Putyin nagyon idegesen, feltartott mutató ujjal.

  • ezért Putyin szerint nagyon meg kell fontolni, hogy ki vezeti be őket, és ki ellen.

  • állítja Putyin. Krímnek magának kell határoznia a saját jövőjéről, tette hozzá.

  • Bemehetsz egy boltba, és vehetsz magadnak orosz katonai egyenruhát. A krími bázisokat elfoglaló katonák nem oroszok voltak, hanem a helyi önvédelmi erők tagjai, hiába volt rajtuk orosz egyenruha

    - jelentette ki Putyin.

  • Annyira megnyugató, amit az orosz elnök mond a baráti újságíróknak a Kremlben, hogy a piacokon már-már eluralkodott a jókedv. A forint már 311 alatt, a BUX pedig tovább emelkedett a sajtótájékoztató idején. Ez persze nem meglepő, a sajtótájékoztató előtt akár a konfliktust tovább élező bejelentésektől is lehetett tartani.

      15 perccel késleltetett adatok. Forrás: portfoliofinancial.hu
    • De, hogy ez mit jelent, azt nem árulhatja el, mert titkos. Aztán arra emlékezteti az újságírókat, mit csinált az USA Afganisztánban, Irakban, és az ENSZ semmilyen szankciókat nem hozott ellenük. Ráadásul az USA az "aki nincs velünk, az ellenünk van" elvén mindenkit maga mellé állított.

      Oroszország más, amit ők csinálnak, az teljesen legitim, mert egy legitim elnök kérte őket erre, ráadásul Ukrajna és Oroszország nagyon közel állnak egymáshoz történelmileg és gazdaságilag.

      Ami Ukrajnában történik, az inkább egy humanitárius akció, Oroszország senkit nem akar megszállni.

      putin 1
      Fotó: rt.com
    • Gernot Erler, Angela Merkel kormányának orosz ügyekért felelős tanácsadója elárulta teljes tanácstalanságát a Spiegelnek.

      Meg vagyok döbbenve, és be kell vallanom, sok dolgot nem értek abból, ami itt történik. Eddig az volt a benyomásom, hogy az orosz vezetésnek nagyon sokat számított Oroszország jó megítélése a világban, és a jó kapcsolatok ápolása a többi országgal. Úgy tűnik, jelenleg ezeknek semmi jelentősége nincsen.

    • A pénz szereti a nyugalmat

      - mondta Putyin, és kijelentette, hogy a piacok hamarosan rendbe jönnek.

    • A Krímben semmi más nem történt, csak megerősítettük az ottani bázisaink védelmét, mert olyan információik voltak, hogy ukrán nacionalisták a Krímbe tartanak

      - mondta Putyin, és emlékeztetett, hogy egyetlen lövés sem dördült. Az orosz hadsereget pedig csak a legvégső esetben vetnék be.

    • például szélsőségesek dúlják fel Kijev utcáit. Ha olyasmiket látunk, hogy Molotov-koktélokat dobálnak, és törvénytelenség uralkodik, és ez aggasztja az ukrajnai oroszokat, és ezért Oroszországot is. Rádásul Janukovics azt mondta nekik, hogy minden eszközzel tegyenek rendet, ami Putyin szerint egy legitim kérés, mindazonáltal a hadsereget csak a legvégső esetben vetnék be.

      Ukrajna nemcsak a szomszédunk, hanem a testvérünk

      - hangsúlyozza Putyin.

    • Nincs okunk bevetni a hadsereget Krímben, és a hadgyakorlatnak nincs köze a kijevi és a krími eseményekhez, ezt már régóta terveztük

      - mondta Putyin, és hozzátette, csak azért nem jelentették be, mert direkt egy meglepetés-hadgyakorlat volt.

    • és ez csak akkor változik meg, ha meghal vagy lemond, mondta Putyin.

    • Nem lehet ilyen törvénytelen változásokat végrehajtani az olyan, gazdaságilag gyengébb országokban, mint Ukrajna, mert az bizonytalansághoz vezet. "Csak az alkotmányos eszközöket szabad használni."

      Az orosz elnök ezután mindenféle sztorikat mesél az orosz oligarchákról, akik átvették a hatalmat bizonyos területek fölött, és ezért az emberek mérgesek.

      putin 4
      Fotó: rt.com
    • "Ami Kijevben történt, az az alkotmányos rend fegyveres megdöntése volt. Janukovics elvesztette az összes hatalmát, mindenbe beleegyezett, pozitívan reagált a nyugati előterjesztésekre, és a belügyi csapatokat is kivonta Kijevből. Aztán ahogy kitette a lábát Kijevből, megdöntötték a hatalmát. Erre mégis miért volt szükség, ha mindenki tudta, hogy Janukovicsot nem fogják újraválasztani? Ez egy buta lépés volt."

    • Az orosz elnök nem mondott semmit, csak leült az újságírók elé, jegyzeteli kérdéseiket, néha rájuk szól, hogy lassabban. Minden kérdésre válaszolni fog, amire csak tud.

    • Tíz közhely Ukrajnáról

      Szeretne tájékozottnak tűnni az ukrán válsággal kapcsolatban? Elég ezt a tíz dolgot megjegyezni, és logika nélkül összefűzni, tanácsolja brit újságíróknak a Spectator bloggere.

      • "Leegyszerűsítés a mai multipoláris világban kelet-nyugat szembenállásról beszélni."
      • "Fontos stratégiai pont Putyinnak Szevasztopol, főleg a szíriai válság fényében."
      • "A Földrajz diadalmas visszatérésének vagyunk tanúi."
      • "Véletlenszerű utalások az Anschlussra, Dzsingisz kánra, Nagy Péterre vagy Sztálinra."
      • "Ukrajna természetesen azt jelenti, hogy határvidék."
      • "Putyin talán túl sokat kockáztat."
      • "Aggódnivalónk lesz, ha elszabadulnak az etnikai-nacionalista indulatok."
      • "Az ortodox vallásúak mindent máshogy látnak."
      • "Minden az energiaellátásról szól."
      • "A harmadik világháború szélére került a világ."
    • Élőben, újságíróknak, most! Élő közvetítés, angol hangalámondással: http://rt.com/on-air/russian-president-putin-statement/

    • Feleségeik is elkísérték a belbeki légibázishoz masírozó ukrán katonákat. A nők szerint a jelenlétük jót tesz a morálnak.

    • A helyszínen lévő újságírók azt írják Twitteren, az ukrán parancsnokok készek a háborúra. Egyikőjük azt állítja, az oroszok már megfenyegették őket, hogy lőni fognak a lábukra. A csapatok közti tárgyalások egyes információk szerint perceken belül, mások szerint délig érnek véget.

    • Az EU vezetőivel találkozik csütörtökön Arszenyij Jacenyuk, az új ukrán miniszterelnök. Az EU-s vezetők közül Herman Van Rompuy, az unió elnöke biztosan jelen lesz.

    • A Haaretz krími tudósítja, Anshel Pfeffer szerint a helyi Berkut megtámadta a belbeki légibázis egyik épületét. Az ukrán katonák nagyon szeretnék, ha az ott lévő újságírók felvennék a támadást. Pfeffer szerint az újságírókat is megpróbálják felhasználni a konfliktusban.

      Ha minden jól megy, az oroszok öt perc múlva választ adnak az ukránoknak arra a kérdésre, hogy visszafoglalhatják-e a bázist.

    • A kép az ENSZ Biztonsági Tanácsának éjszaki ülésén készült.

    • Nehéz elhinni, hogy Janukovics egy idegen hadsereget küldött volna  a saját országa, a saját népe ellen - mondta az ukrán Interfaxnak Anna German, Janukovics egykori tanácsadója. Hétfőn éjjel az ENSZ Biztonsági tanácsának ülésén az orosz küldött azt állította, Janukovics kérése miatt szállták meg a Krímet.

    • "Az ukrán válságnak egyelőre semmilyen megoldása nem látszik" - mondta Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter, miután orosz kollégájával, Szergej Lavrovval tárgyalt.

      "Hosszú, nehéz és komoly beszélgetést folytattunk, de ez még nem volt elég ahhoz, hogy megoldást találjunk" - mondta Steinmeier a találkozó után.

    • A Pervij Kanal orosz állami tévécsatorna kivágta, amikor Jared Leto az Oscar-díj átadóján Ukrajnáról beszélt, és azt mondta, szorít azoknak, akik az álmaik megvalósításáért küzdenek, írta kedden az Ukrainszka Pravda.

       "Azt szeretném mondani, hogy mi itt vagyunk, miközben maguk azért küzdenek, hogy megvalósítsák álmaikat, hogy életre keltsék a lehetetlent" - fogalmazott, hozzátéve, "ma este magukra gondolunk".  (MTI)