Ábrahám
17 °C
29 °C

Thaiföldi radarok látták az eltűnt maláj gépet

2014.03.18. 12:40

A március 8-án eltűnt maláj géppel kapcsolatban szinte óráról-órára újabb elméletek ütik fel a fejüket, egyre nehezebb tisztán látni a találgatások sűrűjében. Kedden a következők voltak a legfontosabb fejlemények:

  • A New York Times-nak nyilatkozó amerikai légügyi szakemberek szerint a gép útvonalát szándékosan megváltoztatták, méghozzá a pilótafülkéből. Ilyenre csak olyasvalaki lehetett képes, aki jól ismerte a rendszert.
  • A kínai hozzátartozók egyre elkeseredettebbek, amiért a maláj hatóságok nem tájékoztatják őket eltűnt családtagjaikról. Éhségsztrájkkal fenyegetnek.
  • A keresés már 7,7 millió négyzetkilométerre terjed ki. Ez akkora, mint Ausztrália területe. Az akcióba Kína mellett az Egyesült Államok és Ausztrália is bekapcsolódott. Kína 21 műholddal keresi a gépet.
  • Pakisztán, India, Kirgizisztán és Kazahsztán azt állítja: nem látszik a felvételeiken, hogy a gép belépett volna a légterükbe. A pakisztáni tálibok is tagadják, hogy közük lenne a dologhoz, de azért megjegyezték, hogy alkalom adtán szívesen eltérítenének egy gépet.
  • A gép még mindig nincs meg.
  • Állítólag a Maldív-szigeteken látták, és thaiföldi radarok is érzékelhették.

Thaiöldi radarok láthatták

Miután sokáig semmit nem lehetett tudni az MH370-es járatról, kedden két fontos fejlemény is napvilágra került, amik segíthetik a kutatást. Az egyik az, hogy szemtanúk a Maldív-szigetek felett véltek látni egy „alacsonyan szálló jumbo jetet” a gép eltűnésének napján. Leírásuk szerint a gép fehér volt, piros csíkokkal, a Malaysia Airlines gépei éppen így néznek ki. Kérdés, miért vártak tíz napot azzal, hogy ezt elmondják a helyi sajtónak. A Maldív-szigetek mindkét jelenlegi keresési folyosóból kiesik.

Ennél is fontosabb nyom lehet, hogy tíz nap hallgatás után  a thai légi hatóságok bejelentették: radarjaik érzékeltek egy gépet, éppen pár perccel azután, hogy az eltűnt maláj géppel megszűnt a kapcsolat. Arra a kérdésre, hogy miért vártak eddig ennek az információnak a kiadásával, az AP szerint azt mondták: azért, mert Malajzia eddig nem fogalmazott meg kifejezetten erre irányuló kérést. A thai légierők szóvivője, Montol Suchookorn ugyanakkor hozzátette: nem biztosak benne, hogy a keresett gépet látták-e a radarjaik.

Az információ kiadásával kapcsolatos késlekedést a kifejezett kérés elmaradása mellett azzal indokolta, hogy:

Egyáltalán nem figyeltünk rá. A Thai Királyi Légitársaság csak olyan eseményeket figyel, amelyek az országunkat fenyegetik, olyan esetekben, amikor nincs közvetlen fenyegetés, nem teszünk lépéseket.

A géppel való kommunikáció helyi idő szerint hajnali 1 óra 20 perckor szakadt meg, míg a thai légierők 1 óra 28 perkor látták azt a gépet, amely az MH370-es útvonalával éppen szemben repült, vissza Kuala Lumpur felé, majd később jobbra fordult, és a malajziai Butterworth irányába tartott. Ez a város a Malaka-szoros mentén fekszik, ahol a maláj légi irányítók utoljára látták a gépet 2 óra 14 perckor.

A gép Thaiföld légterét nem érintette. A szóvivő hozzátette, a gép által leadott jelek „nem normális jelek” voltak, rendszertelenül érkeztek, és nem tartalmazták a járatszámot. 

A pilótafülkéből programozhatták

Valószínűleg a pilótafülkéből programozták azt a számítógépet, amely nyugat felé té

A pilóták teljesen normális életet éltek

Semmi sem utal arra a pilóták életéből és kapcsolataiból, hogy részt vettek volna egy gépeltérítésben, vagy terrorakcióban.

A New York Times profilja szerint a 27 éves másodpilóta otthon élt a családjával és azt tervezte, hogy hamarosan feleségül veszi barátnőjét. Az 53 éves kapitány pedig egy kiegyensúlyozott nagyapa volt, akit tiszteltek a kollégái a tapasztalata miatt. Szeretett főzni és barkácsolni.

A pilóták számítógépeinek és az egyikük házában talált repülésszimulátor átvizsgálása során nem találtak semmi gyanúsat, közölte a CNN rendőrségi forrásokra hivatkozva.

rítette el a tíz napja eltűnt maláj gépet – írta kedden reggel a New York Times. A lap szerint a 370-es járat útirányának módosításához hét vagy nyolc parancsot kellett begépelni egy olyan számítógépbe, amely egy térdmagasságú panelbe van beépítve, a pilóta és a másodpilóta közé.

A pontos repülési tervet már a felszállás előtt betáplálják a rendszerbe, ami pontról pontra navigálja a gépet a kijelölt útvonalon. Bárki is térítette el a gépet, annak jól kellett ismernie a légi irányítási rendszereket. Egyelőre nem lehet tudni, hogy a rendszert felszállás előtt vagy később programozták újra.

Mindenesetre ha így történt, az erősíti a maláj hatóságoknak azt a korábbi felvetését, hogy a gépet szánt szándékkal térítették el. Kína malajziai nagykövete, Huang Huaikang korábban bejelentette: a hatóságok a repülőn utazó valamennyi kínai állampolgár esetében megvizsgálták a személyes körülményeket, hátteret, és egyikük esetében sem találtak arra utaló jelet, hogy terrorizmussal állna kapcsolatban. A repülő 227 utasának kétharmada volt kínai állampolgár.

Értettek hozzá

A maláj hatóságok szerint a gép másodpilótája volt az, aki március 8-án utoljára beszélt a légi irányítókkal. Ekkor még működött az ACARS (Aircraft Communicatios Addressing and Reporting Systems) nevű, a légi irányítás számára adatokat küldő rendszer is, majd nagyjából ugyanakkor állt le, amikor a szóbeli kommunikáció is megszakadt, és a gép jeladója kikapcsolt. Ez az amerikaiak szerint azt a gyanút erősíti, hogy a gép eltűnését előre eltervezték.

A nyomozók most azt elemzik, hogy a gép az irányváltása után érintett-e bármilyen más útvonalon található légi ellenőrzési pontokat a radar alapján, mert ha igen, az azt jelentené, hogy a gépet továbbra is képzett pilóta irányította, számítógép segítségével. A gyanú szerint a gép útvonalához hozzáadtak egy az eredeti repülési tervtől eltérő ellenőrzési pontot. Ez rendes körülmények között is lehetséges, ha forgalmi vagy időjárási okokból erre a légi irányítás utasítást ad, de ebben az esetben ilyesmi nem történt.

Az mindenesetre nagyjából kizárt, hogy egy utas újra tudta volna programozni a rendszert, mivel erre csak olyasvalaki lehet képes, aki ismeri a Boeingek vezérlését, ha nem is feltétlenül a 777-esét. Egy új ellenőrzési pont hozzáadásához egy ötjegyű kódot kell begépelni, ezek laikusok számára értelmezhetetlen kombinációk.

Egy öngyilkossághoz túl komplikált

Egy a New York Timesnak nyilatkozó repülésbiztonsági szakértő, John Cox szerint az átprogramozással járó fáradozás nem illeszkedik azoknak az eseteknek a sorába, amelyekben a pilóták szándékosan ölték meg minden utasukat.

Ez történt például egy a Nantucket-szigetről felszálló Egyptair-járat esetében, 1999-ben, és egy 1997-es indonéz SilkAir-járat is így végezte. Ezek a pilóták viszont nem bíbelődtek az átprogramozással: egyszerűen lerántották a gépük orrát, és belecsapódtak a tengerbe.

Kína műholdakkal keresi

A gép eltérítéséről már korábban is születtek elméletek, ezek azonban még csak a jeladó kikapcsolásáról szóltak, illetve arról, hogy a gép az Indiai-óceán felett tűnhetett el. Ez viszont továbbra sem biztos, a gépet Kínában is keresik, az északi lég ifolyosó térségében.

Kína a kereséshez 21 műholdat vetett be, az Indiai-óceán déli része mellett egész Ázsiában és a Kaszpi-tenger térségében is keresik a gépet.

Malajzia közlekedési minisztere, Hishammuddin Huszein keddi sajtótájékoztatóján azt mondta: a nemzetközileg összehangolt keresőakció összesen 2,24 millió tengeri mérföldre (körülbelül 7,7 millió négyzetkilométerre) terjed ki. Ez nagyjából akkora, mint Ausztrália területe.

A miniszter ugyanakkor arra kérte a keresésbe bekapcsolódott országokat: nézzék át újra a radar- és műholdfelvételeiket.  A keresésben az ausztrál és az amerikai hatóságok is részt vesznek.

Az indonéz hatóságok közben nem adtak felszállási engedélyt több keresőgépnek sem. Négy japán, egy dél-koreai és egy amerikai repülő maradt a földön, mert Indonézia nem járult hozzá, hogy használják a légterüket, írja a Guardian.

A rokonok elégedetlenek

A gép kínai utasainak hozzátartozóit nem győzték meg a malajziai hatóságok erőfeszítései, sem az általuk szolgáltatott információ mennyisége, ezért egy részük azzal fenyegetőzött: ha így megy tovább, éhségsztrájkba kezdenek.

A rokonok „Tiszteld az életet! Add vissza a családunkat!” táblákkal demonstráltak, egyikük az AFP-nek arról beszélt, hogy mindannyian az idegösszeomlás szélén állnak.

A hozzátartozók aggályaira a Malaysia Airlines vezérigazgatója, Ahmad Jauhari Yahya az eseményeket élőben követő Guardian szerint úgy reagált:

Mindent megteszünk, hogy biztosítsuk a kellő segítséget, és hogy minden információt a pekingi családtagok rendelkezésére bocsássunk.

Az AFP egy egyperces videóban foglalta össze, amit eddig tudni lehet az MH370-esről.

A tálibok nem tudnak semmit

A pakisztáni, indiai és közép-ázsiai légi hatóságok azt mondják, nem tudnak semmit az eltűnt gépről, csak úgy, mint a tálibok – írja a Reuters.

Malajzia mind az északi, mind a déli keresési útvonalakon fekvő országokba diplomatákat küldött, hogy radar- és műhold-információk kikérésével segítsék a kutatást. Az indiai hatóságok „bizarrnak” találták az ötletet, hogy a gép órákig repülhetett az indiai légtérben, anélkül, hogy felfedezték volna. Az, hogy Indiának nem tűnt volna fel a gép, már csak azért is valószínűtlen, mert a pakisztáni határ felügyelete a nukleáris fenyegetettség miatt különösen szigorú.

A pakisztáni hatóságok átnézték a radarfelvételeket, de semmit nem találtak rajtuk. Kazahsztán és Kirgizisztán sem látott azonosítatlan repülőket a légterében március 8-án.

A kazah légügyi bizottság közleményében azt írta:

Még ha minden fedélzeti eszközt ki is kapcsolnak, akkor is lehetetlen észrevétlenül átrepülni. Az ország légterét katonai szervek is figyelik.

A keresés közben az is felmerült, hogy a gép esetleg arra a Pakisztán és Afganisztán határán fekvő hegyvidékre tévedt, ahol a tálibok bujkálnak. Ugyanakkor Zabibullah Mudzsahid, a Talibán afganisztáni szóvivője szerint semmit nem tudnak a gépről.

Még a legfejlettebb berendezésekkel rendelkező országok sem tudják kitalálni, hova lett. Szóval nekünk sincs semmi információnk erről az Afganisztánon kívül történt esetről.

A pakisztáni kormány ellen harcoló helyi Talibán egyik parancsnoka meredekebben fogalmazott:

Bárcsak lehetőségünk adódna eltéríteni egy ilyen gépet!

Miért nem telefonált senki?

A gép eltűnését övező rejtélyek sora most újabb elemmel bővült: az amerikai The Wire vetette fel, hogy érthetetlen, hogyan lehetett úgy eltéríteni egy gépet, hogy az utasok közül senki ne értesítse hozzátartozóit. Ez különösen annak fényében meglepő, hogy még a 2001. szeptember 11-én eltérített repülők utasai is telefonáltak a fedélzetről.

A maláj gépről nem csak hívások nem mentek ki, de a közöségi médiában sem posztolt senki az MH370-esről. Ennek egyik oka az lehet, hogy azon a magasságon, ahol a gép repült, már igen kicsi a jelerősség, ráadásul ezen az útvonalon még alacsonyabban sincs állandó térerő. 

Egy másik lehetséges magyarázat szerint az utasok a hirtelen lecsökkent kabinnyomás miatt kialakuló oxigénhiányban gyorsan elaludhattak, emiatt nem kereshették hozzátartozóikat.

Ahogy korábban megírtuk, a rokonok még napokkal a gép eltűnése után is próbálták hívogatni hozzátartozóikat, és állításuk szerint azok telefonjai többször ki is csengtek. Egy telekommunikációs szakértő szerint viszont ezek inkább pár másodperces fantomcsöngések lehettek, ami alatt a hálózat kereste az adott mobilt, majd szétkapcsolt.