A rezsiharc nagyvezérét fogadja Áder

Bár a múlt héten még csak türkmén hírekből lehetett tudni Gurbanguly Mälikgulyýewiç Berdimuhamedow Budapestre tervezett útjáról, másfél nappal a vizit előtt már Áder János közleménye is lerántotta a leplet a türkmén elnök szerdán kezdődő, kétnapos látogatásáról.

Kókától Szijjártóig

De miről tárgyalhat a világ legbonyolultabb szőnyegmintás nemzeti zászlajával büszkélkedő Türkmenisztán vezetője Budapesten? Magyarországon legutoljára még az önmagának aranyszobrokat állító elődje, az édesanyjáról hónapot is elnevező Saparmyrat Nyýazow – politikai művésznevén Türkménbasi – járt 1994-ben, akkor is csak az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet (EBEÉ) csúcstalálkozóján – emlékeztetett az MTI.

A kapcsolatok nem is igen léptek túl a diplomáciai viszony 1992-es felvételén  a posztszovjet közép-ázsiai állammal, egészen Türkménbasi 2006-os haláláig. A kijelölt utód, a fogorvos végzettségű Berdumuhamedow hatalomra jutásával azonban változott a helyzet: először Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter utazott Asgabatba 2007-ben, hogy a Nabucco-projektről, az energetikai és gazdasági kapcsolatok elmélyítéséről, a türkmén gáz Európába szállításáról tárgyaljon, aztán követte őt 2008 nyarán Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök itt vetette fel a budapesti Nabucco-csúcs ötletét. Az Oroszországot elkerülő gázvezetékről szóló konferencia létre is jött, ám az akkor 2013-ra megálmodott tízmilliárd eurós projektből semmi sem lett.

Az Orbán-kabinet keleti nyitása tehát nem volt előzmények nélküli. A kormányváltás után az újabb sort Schmitt Pál indította meg 2011-ben. Az államfő nem fukarkodott a dicsérettel, miszerint

a húsz éve független Türkmenisztán „elkezdte építeni azt a csodát, amelyet mindannyian megtapasztalhattunk most”.

Viszonzásul Berdimuhamedow kijelentette, hogy Magyarország vezető szerepet játszhat a türkmén gáz európai piacra való kijutásában.

Ebből Nabucco híján semmi sem lett: az Európába csak olcsó orosz felvásárlás után drágán eljutó türkmén földgáz most már végleg Kína felé fordult, amely közvetlen vezetékeket épített ki, alaposan ráijesztve a térségben pozíciót vesztő Oroszországra. A kínai gazdasági befolyással csak visszafogottan tudja felvenni a versenyt Moszkva, amely inkább maga is csak vetélytárssá válik a közép-ázsiai országokkal a kínai gázpiacon, miután történelmű jelentőségűnek kikiáltott – bár számos buktatót rejtő – megállapodást írt alá Pekinggel az orosz gázszállítás néhány éven belül esedékes megindításáról.

A türkmén csodát Schmitt után a helyszínen azóta nem tapasztalhatták meg magyar politikusok: az államfő utódja, Áder János csak egy Rio de Janeiró-i ENSZ-fórumon találkozott a türkmén vezetővel, Szijjártó Péter februárban pedig Budapesten tárgyalt a gazdasági együttműködésről Berdy Myatiew első külügyminiszter-helyettessel, akit Németh Zsolt külügyi államtitkár is fogadott. Az akkor parafált szerződést a türkmén elnök vélhetően a mostani látogatáson írja alá.

Gázalapú demokrácia

A csoda, amelyről Schmitt beszélt, valóban létezik, legalábbis Tádzsikisztánhoz és Kirgizisztánhoz képest, amelyeket nem áldott meg a természet gázvagyonnal. Ráadásul Türkmenisztán a szénhidrogén energiahordozókban szintén gazdag Üzbegisztánnál és Kazahsztánnál is szerencsésebb helyzetben van, hiszen az előbbi 26, utóbb 16 milliós lakosság jólétét kellene, hogy biztosítsa – ez a térségben leginkább Nazarbajev Kazahsztánjának sikerül –, míg az öt magyarországnyi Türkmenisztánban csupán 5,5 millió ember lakik.

Így aztán a páratlan rezsiharcot a győzelem biztos tudatában már Türkménbasi meghirdethette: a sivatagos országban ingyen biztosított a lakosságnak vizet, földgázt és áramot is, egészen 2030-ig. Utódja ezt 2008-ban megfejelte azzal, hogy havonta 120 liter benzint biztosított minden autótulajdonosnak, az állami dolgozóknak pedig a lakásvásárláshoz az ingatlan értékének felét nyújtotta.

Ám a rezsident evilnek egy szerény ellencsapásra mégis futotta, miután Berdimuhamedow felismerte, hogy a türkmén gázkészlet sem kifogyhatatlan: idén februártól már csak naponta 50 köbméter földgáz, 250 liter víz és 30 kWh villamosenergia jár ingyen minden türkmenisztáninak. (Türkmenisztán 4000 megawatt áramot termel, ennek kétharmadát exportálja.)

Hat év után eltörölték az ingyenbenzint is: ezentúl minden fogyasztó kénytelen lesz literenként 45 forintot fizetni a tankoláskor. Bezzeg Nyyazov alatt a tizedébe került.

Az összeg ugyan nem sok, ám a 25-30 százalékra becsült – vidéken akár 40 százalékos – munkanélküliség miatt sokaknak súlyos gondot jelenthet az sivatagi kommunizmus visszaszorulása. Aggasztó az is, hogy a nagy földgázkincs ellenére a külkereskedelem súlyos deficitet mutat, évi kétmilliárd dollárt.

Az egy főre eső, 9800 dolláros GDP európai szemmel kicsi ugyan, ám Kazahsztán után messze ez a legmagasabb a térségben.

Mennyi az annyi?

Kérdés, meddig tudja ezt fenntartani az ország. Türkmenisztán Oroszország után a második legnagyobb gázexportőr a volt Szovjetunió tagjai közül.

Noha az ország kivitelének 80 százalékát a földgáz adja, a termelés 1990-hez képest csökkent: akkor a 90 milliárdot is elérte. Berdimuhamedow tervei szerint azonban néhány éven belül a termelés évi 180 milliárd köbméterre emelkedik.

Ám nem tudni, mekkora vagyon felett diszponál Türkmenisztán. Saját becslései szerint 26 ezer milliárd köbméter készlete van – ez Magyarország háromezer évnyi földgázfelhasználásával egyenlő – a Gazprom csak 7 ezer milliárd köbmétert sejt a türkmén földek alatt. Igaz, Oroszország abban érdekelt, hogy kisebbítse a Türkmenisztánban rejlő lehetőségeket. A BP becslése szerint 17 ezer milliárd köbméter lehet a készlet mértéke. Ehhez azonban ki kell termelni a 2006-ban felfedezett gigantikus gázmezőt az ország déli részén. (A türkmén vezetés szerint a mező önmagában 21 ezer milliárd köbméter földgázt rejt.)  Ha a türkmén becslések igazak, akkor a Dél-Ýolöten a világ legnagyobb szárazföldi gázmezeje, amit tengeren is csak a Katar és Irán között a Perzsa-öbölben húzódó mező gazdagsága halad meg.

Az olajkészletekben szintén nem tiszta a kép, a becslések ötvenszeres eltérést mutatnak: a nemzetközi adatok szerint 400 millió, a türkmének szerint 20 milliárd tonna olaja lehet a Kaszpi-tengerrel is határos országnak. 

Élet a gázon túl

Türkmenisztán gazdasága lényegében a földgázon nyugszik, bár lakosságának felét a mezőgazdaság foglalkoztatja. Jelentős a gyapottermelése, ami a kevés megművelhető terület javát foglalja el. A félmillió hektárról 1,3 millió tonna gyapotot gyűjtenek be. A gyapot és rizstermesztés a Szir-darja folyó vízellátásán nyugszik. A nagy vízigényű termesztés az oka annak, hogy az egykor 30 ezer négyzetkilométeres Aral-tó ötven év alatt a tizedére csökkent. 

A mezőgazdaság mellett az építőipar lehet az a terület, ahol a magyar cégek talán labdába rúghatnak, bár Kína – és Törökország – itt is látványosan jelen van. A főváros presztízsjellegű és szociális építkezései között azonban talán a Közgépnek is jut megrendelés. Legfeljebb a Kazahsztán tiszteletére emelt városligeti szobor után egy türkmén gondolkodó emlékműve is megjelenik Budapesten.

A nagy stadionépítő

Ha máshol nem, hát valamelyik sportkomplexum felhúzásán. A magát előszeretettel szintén lovasnemzetnek tartó Türkmenisztánban lóversenypályák tucatjai épültek, Asgabatban tavaly két jégcsarnok készült el, Kipcsakban – Berdimuhamedow szülőfalujában – egy nagyobb sportcsarnokot építettek, és országszerte több futballstadion épült. Asgabatban pedig folyamatban van a most is Türkménbasi nevét viselő, 35 ezres stadion felújítása. A tervek szerint 60 ezer férőhelyesre bővítik.

A türkmén futball eredményei alapján azonban úgy tűnik, az elmúlt évtized óta zajló stadionépítés pozitív hatása lassabban jelentkezik a labdarúgás színvonalának javulásában. A válogatott eddigi legjobb helyezése a FIFA ranglistáján a 86. volt, most a 140. hely körül áll. Kiemelt, milliárdokból topligás játékosokkal kitömött klubok sincsenek, bár ez talán inkább szimpatikus vonása a helyi futballnak.

Szerény személyi kultusz

Berdimuhamedow elég sokat visszanyesett elődje kultuszából, de azért túlzás lenne őt Türkmenisztán Hruscsovjának nevezni. Nyyazow örökké a nap felé forduló aranyszobrát eltávolíttatta ugyan a a vezér halála után, és a hónapok nevét is visszavette a néhai elnök anyukájától, de a rendszer lényegén nem változtatott. Sőt, a gigantikus szobor is újra előkerült, igaz, nem Asgabat központjában, csak a város szélén állították fel. A Riporterek Határok Nélkül sajtószabadságot mérő listáján Türkmenisztán hátulról dobogós, Észak-Koreát és Eritreát épphogy megelőzve.

Berdimuhamedow magának ugyan nem emeltetett aranyszobrot, de azért szívesen fényezteti magát. Ha kell, saját dalszerzeményét adja elő gitáron – bár az alábbi felvételen nyilván nem gitározik, és feltűnő, ahogy a szóló idejére teljesen színpadi füstbe borul –, de nagy vezetőhöz méltón bármikor megnyer egy autóversenyt is.

A lóval azonban meggyűlt a baja Berdimuhamedownak, már ha valóban ő vágtatott egy versenyen április végén. Az elnök több hosszal ráverve a konstruktívan elmaradozó mezőnyre a célegyenesben hatalmasat bukott. A 11 millió dolláros díjat azonban szerencsére megnyerte, mert állítólag a bukás már a célvonal után történt.

A felvételnek nem szabadott volna nyilvánosságra kerülnie, beszámolók szerint civil ruhás biztonságiak begyűjtötték a kamerákat, és töröltették a felvételeket. A hírek szerint a repülőtéren is fokozottan ellenőrizték a laptopokat, mobiltelefonokat, ám valamelyik mégis átcsúszott az ellenőrzésen.

Az állami tévé természetesen nem is mutatta be a balesetet, attól pedig nem kellett tartani, hogy Dadayev magánmédiája világgá kürtölné. Az internettel azonban nem bírtak, bár országon belül az nem jelent nagy gondot: a lakosság csupán hét százaléka használ internetet és 0,3 százalékának van szélessávú kapcsolata.

Új alkotmányhoz nem asztal kell

Türkmenisztánnak nehéz dolga volt, hogy kitűnjön a térség helyi sajátosságokkal fűszerezett demokráciái közül, de Nyyazownak ez sikerült: a legzártabb diktatúra címéért Észak-Koreával versengő országban a személyi kultusz még a környező, narcisztikus allűröktől nem mentes, saját országaikat évtizedek óta vezető elnökökön is túltett a kazah Nurszultan Nazarbajevtől az üzbég Islom Karimovig.

Az ország 2008-ig deklaráltan egypártrendszerre épült. A megújított alkotmány – amely jelentőségének nemzeti szintű tudatosítására nem asztalokat, hanem egy rakétasilóra hajazó toronyépületet kapott emlékművül – lehetővé tette, hogy az Üzbég Kommunista Pártból Demokrata Párttá alakult jogutód mellett más politikai erők is megjelenhessenek, ám az országban senki sem akadt, aki ezt indokoltnak tartotta volna.

2010-ben azonban Berimuhamedow bejelentette, hogy tényleg szabad pártot csinálni, így tavaly decemberre már megtört a jég a választásokon: a demokraták mellett megjelent a Türkmén Gyáriparosok és Vállalkozók Pártja, amely a 125 fős parlamentben 14 mandátumot szerzett, míg az állampárt beérte 47-tel. A többin a Nőszövetség, a Szakszervezeti Szövetség, a Türkmén Ifjúsági Szövetség és hét független jelölt osztozott. Formálisan tehát nem hogy kétharmada, de még feles többsége sincsen Berdimuhamedow pártjának.

A háromharmad azonban nincsen veszélyben: a vállalkozók pártját Berdimuhamedow jó barátja irányítja.

Aleksandr Dadayev az ország egyetlen magánbankjának és egyetlen magánlapjának a tulajdonosa. Ha a vezetés ellenére vágott volna bele a pártalapításba, akkor vagy börtönben ülne, vagy külföldre kényszerült volna, vagy már nem lenne gazdag.

Elemzők szerint a pártra nem csak azért volt szükség, hogy baj esetén kanalizálja az eseteges kormányellenes indulatokat, hanem azért is, mert az Európai Fejlesztési és Újjáépítési Bank (EBRD) a többpárti demokrácia létét feltételül szabja az együttműködéshez.