Vilmos, Bíborka
2 °C
19 °C
Index - In English In English Eng

Szíria: itt a vég kezdete

000 Nic6243255
2015.08.11. 10:27
Aszad elnök beismerte, hogy megroppant az állami hatalom, és kénytelen visszavonulni néhány területről. Fegyverszünetet akar, de az Öböl-országok által támogatott iszlamisták és az Iszlám Állam is vérszagot fogott. A Nyugat viszont csak bombázgat, pedig ha valahol, Szíriában a gyökerénél kéne kezelni a menekültproblémát.

Ha elindulunk a Török Riviéra nagy üdülővárosaitól a tengerparton kelet felé, akkor a tájkép ötszáz kilométer után sem sokat változik: a kopár hegyvidékekről a síkságokra érkező folyók szőlő- és narancsligeteket öntöznek, tíz kilométerenként rácsodálkozhatunk, hogy a hettitáktól a rómaiakon át a kereszteseken ki mindenki hagyta a vidéken a keze és kardja nyomát. Ha nem állnának páncélosok és drótakadályok a határ előtt, fel sem tűnne, hogy átléptünk egy másik országba.

De hát ez már Szíria, pontosabban Latakia tartomány, ahol a Szír Cote d'Azur ötcsillagos all-inclusive szállodái ürességtől konganak, és a parton turisták helyett legfeljebb szovjet légvédelmi rakéták merednek az ég felé kíváncsi török drónokra vadászva. A szomszédos Tartússzal együtt Libanon és Törökország közé ékelődő turistaövezetnek eddig csak a peremét csipkedték az Aszad-ellenes felkelők, de az elnök szülőhazájában mindenki arra készül, hogy a Dzsabal an-Nuszairija hegygerincén, a tavasszal véres városharcokban elesett Dzsisr al-Shugur városa felől hamarosan feltűnnek az ellenség fekete zászlós járőrei. 

Szíriában ugyanis a kormányerők megroppanásával vége szakadt a 2013 óta tartó  patthelyzetnek, és a Latakiához hasonló csendes régiók bármelyik pillanatban véráztatta frontvonallá válhatnak.

Aszad elnök azt üzente, elfogyott a regimentje

Az Aszad-rezsim megroppanása nem volt egészen váratlan, de az sokkolta az ország lakosságát, amikor július végén a tévé kamerája előtt jelentette be (idei első nyilvános szereplésén!), hogy a kormány karcsúsítást hajt végre, feladja a távoli oázisokat és az ország nyugati részének megvédésére összpontosít majd - mondjuk ez a stratégia már a távoli Palmüránál körvonalazódott, ahol az Iszlám Államnak szinte egy mudzsahidet sem kellett felrobbantania a történelmi oázis bevételéhez.

Aszad azt is beismerte, hogy a szír rezsim nem vereséget szenvedett, hanem kivérzett. A rendszer fő bázisát jelentő, de az összlakosságnak alig 12 százalékát kitevő alavita kisebbségből az elmúlt négy év alatt a férfiak harmada odaveszett, harmaduk dezertált.

A kormány mégis abban reménykedik, hogy tartani tudja majd az ország tengelyét, az északon Aleppónál kezdődő és Homszon meg Damaszkuszon át délen Daraa-ig tartó részt. Ez nem csak földrajzi értelemben tengely, hanem a legvárosiasabb, legfejlettebb rész is.

De miért probléma a visszavonulás? Nem azért, mert sajnálni kéne a tömeggyilkos Gázos Aszad bukásának első jelét, hanem azért, mert ha átpillantunk a túloldalra, akkor ott sem az Arab Tavasz demokratáit találjuk, hanem fanatikus iszlamistákat.

Az amerikaiak által támogatott, mérsékelt erőkből verbuválódott Szabad Szír Hadsereg (FSA) ugyanis az elmúlt másfél év során a másodhegedűs szerepébe kényszerült a katari-szaúdi-török támogatással tető alá hozott koalíció, a Hódító Hadsereg (Dzsaish al-Fatah) mögött, melynek olyan pillérei vannak, mint az al-Kaida helyi szervezete, az an-Núszra Front vagy az an-Núszránál csak egy árnyalatnyit mérsékeltebb Ahrar as-Sham. Nem a háború egyetlen paradoxona, de azért vicces belegondolni,

az amerikaiak emberei manapság olyan parancsnokok alatt harcolnak, akiknek főhadiszállását rendszeresen homokká bombázzák az amerikaiak

Ezek a milíciák és terrorszervezetek már bebizonyították, hogy ugyanolyan intoleránsak a kisebbségekkel szemben, mint az Iszlám Állam (mellyel egyébként szintén élethalál-harcot vívnak, őrület van ott, de tényleg). Ezért akármennyit kínozhat, kazettásbombázhat meg gázgránátozhat Aszad, sok kisebbségi inkább támogatja őt, mint a sáriával házaló iszlamistákat. És nemcsak a lakosság alig 13 százalékát kitevő síitákra, a másfél milliónyi kereszténye, meg a többi történelmi kisebbségre gondolok, hanem azokra a világias életet élő szunnitákra – ők Latakiában az alavita dominancia ellenére is számszerű többségben vannak - , akik nem akarják bebugyolálni a feleségüket és nem akarják kidobni az LCD-tévét.

Ezért nem csoda, ha a szír kormányszervek és hadsereg visszavonulását százezernyi menekülő fogja kísérni

Hogy az efféle népmozgások milyen szenvedésekkel járnak, azt tudjuk, ezért borítékolható, hogy az elkövetkező hetekben újabb pofont kap majd amúgy is katasztrofális humanitárius helyzet.

A szír kormány visszavonulása inkább taktikai jellegű; a hadsereg jobban védhető állásokból akar olyan vereséget mérni ellenfeleire, melyek után újból elkezdheti egyesíteni az országot. A presztízsszempontból amúgy nehezen vállalható deklarációt Aszad valószínűleg Irán hatására szülhette meg, patrónusának az észak-déli tengely is elegendő a Hezbollah libanoni bázisaival való kapcsolattartáshoz.

Az utolsó emberig

Az viszont biztos, hogy a több frontos vallásháborút vívó síita nagyhatalom a megmaradt területeket az utolsó emberig fogja védelmezni. Erre utal az, hogy a Közel-Kelet legjobb katonai vezetője, Kasszem Szulejmani (a jelzőt ön se fogja túlzásnak érezni, ha megismerkedik lenyűgöző pályafutásával), az iráni Forradalmi Gárda tábornoka Tikrit ostroma után Latakia védelmi munkálatait is személyesen felügyelte; és az is, hogy júniusban tömegével érkeztek az országba az iraki milicisták és az Iráni Forradalmi Gárda elit alakulatai. 

A fogyatkozó szír hadsereget és kormányhű milíciákat tavasszal 7000 külföldi katonával töltötték fel, és nemrég Szulejmani a vezérkarnak újabb 3000 veterán érkezését harangozta be. Aszadék ráadásul diplomáciai fronton is igyekeznek időt nyerni. Iránnal és a rezsimet 2011 óta támogató Oroszországgal a múlt héten elkezdtek tárgyalni arról, hogyan lehet „politikai megoldást” (lefordítva: a sorok rendezéséhez és fegyverszállítmányokhoz szükséges fegyvernyugvást) tető alá hozni. Hasonló tárgyalások kezdődtek meg az egyetlen Iránnal barátságos Öböl-országgal, Ománnal is. Aszad Oroszországra egyébként az ENSZ BT határozatainak leszavazásában is bizton számíthat, hiszen Putyin értékeli azt, hogy Szíria biztosítja flottája számára az egyetlen földközi-tengeri kikötőt Tartuszban (Latakiától délre).

Egy esetleges fegyverszünetre azonban semmi esély, hiszen a felkelőknek eszük ágában sincs megállni, amikor épp győzelmi szériában vannak. És ami ugyanilyen fontos, síita-szunnita nagypályán játszó szponzorok is úgy gondolják, hogy öltek már bele annyi pénzt és energiát Aszad megbuktatásába, hogy most nem állhatnak meg. Ráadásul hiába küldi Irán saját elitalakulatait és világ legjobb gerillaszervezetének tartott Hezbollahot Aszad megsegítésére, ha a túloldalon a szaúdi és katari pénz pereg.

Meg akarják törni a tengelyt

A harcokban tehát a kormányerők területszűkítése után sem lesz, szünet, sőt. De mire számíthatunk?

Idlib elfogalását követően az an-Núszra vezetésével megindult a frontális támadás Latakia ellen, de ezt a felkészült kormányerők visszaverték, ezért az ellenzéki erők koordinált erőfeszítései inkább arra irányulnak, hogy elvágják az Aszadék által mindenképpen tartani kívánt, de átlagosan alig 60 kilométer széles észak-déli tengelyt.

A hétvégén ezért a Hódító Hadsereg megkezdte a Homsz és Aleppó közti Hamá városának körülzárását. Ez igen okos választásnak tűnik, hiszen az ország negyedik legnagyobb városa évtizedek óta ellenzéki tűzfészeknek számít, és az kormányzó Ba'ath Párt elleni gyűlöletet a felkelések és megtorlások 1964 óta tartó hullámai (legutóbb 2012-ben) is folyamatosan erősítik.

Két végén égetik a rendszert

Az ellenzék a tengely megtörésén kívül az északi és a déli végeket is el akarja foglalni. Északon Szíria második legnagyobb városában, Aleppóban 2012 óta folynak harcok -  ez az első igazi nagyváros, ahol a küzdelembe az Iszlám Állam, sőt, a kurd YPG milícia is aktívan beavatkozik. A 2006-os év Iszlám Kulturális Fővárosának megosztottságát tényleg csak budapesti analógiákkal tudom szemléletesen leírni. Képzeljék el, hogy

  • a kormányerők tartják a XI. kerületet, a Várat, illetve a nagy pesti peremkerületeket, Újpestet, Zuglót és Kőbányát; és véres harcok árán még mindig az övék Ferihegy.
  • az ellenzék a dunántúli bolygóvárosok felől beszivárogva megszerezte a pesti belvárost
  • az Iszlám Állam Gyömrő és Kistarcsa felől igyekszik benyomulni a fővárosba, de a túloldalon álló szélsőségesek állandóan visszaverik.
  • A kurdok pedig keményen tartják a kurd negyednek számító Óbudát.

A csigavonalban tekeredő kormányerők utánpótlási vonala is vékony, egyetlen kerülőútra támaszkodik. Azaz a város védőinek veszteségeit a szír kormányerők légifölénye ellenére is nehéz lesz kompenzálni.

De persze ahogy más régiókban, itt is nagyon nehéz kiokoskodni a jövőt, hiszen mindenki mindenki ellen harcol, de ha úgy hozza a helyzet, mindenki mindenkinek hajlandó apró szívességeket tenni, ha ezzel egy aktuálisan veszedelmesebb ellenfélnek keresztbe lehet tenni. Aleppónál most épp az Iszlám Állam meg a Győzelem Koalíciója próbálja a másikat kiszorítani. És mivel az IS – egyelőre – nem számít komoly játékosnak a tengely-fronton, ezért a szír légierő néhány bombázással besegített neki.

Aleppó ostroma a sokszereplős egyensúly miatt még akár hónapokig, évekig elhúzódhat, de a tengely déli vége, az ellenzéki gyűrűben álló Daraa sebezhetőbbnek tűnik. Ennek ellenére egyelőre itt sem söpörték el a hadsereget. A jordán határnál lévő százezres város ellen június végén indult egy ellenzéki támadás - itt nem a Győzelem Koalíciójának, hanem a Szabad Szír Hadsereg 52 frakciót (!) egyesítő Déli Frontjának koordinálásával –, de az offenzíva becsődölt. Méghozzá a hírek szerint azért, mert az FSA vezetése ki akarta zárni a soraiból az an-Núszra harcosait, és ez a viszály nem tett jót a morálnak.

Aszad unokaöccse az anyósülésről kapja fel a Kalasnyikovot

Az ellenzék egyelőre nem aratott látványos villámsikereket, de a tavaszi Dzsisr al-Shugur-i offenzíva alapján úgy tűnik, hogy megvan a türelmük - és támogatóik türelme - ahhoz, hogy a kifárasztásra, felmorzsolásra törekedjenek; minden várost készek mini-Sztálingrádként házról házra megvívni. Ami ugye dicséretes katonaerényeket mutat, de az anyagháború nem tartozik épp a helyi lakosok vágyálmai közé.

Ebben a több fronton, házról-házra vívott háborúban a rezsim katonái is partnerek, főleg, hogy a szír hadsereg veszteségeit évek óta külföldiekkel pótolják. A kormánycsapatok derékhadát most már igazi fanatikusok adják: a líbiai Hezbollah, az iráni Kuds és az iraki milíciák.

De mivel diktatúráról van szó, ezért a rezsim nem csak alattvalóival, hanem saját katonáival is ostobán bánik.

A hét végén Aszad saját törzsével, az alavitákkal is összeakasztotta a bajszát, méghozzá egy egészen pitiáner, csakis önkényuralmakra jellemző incidens miatt.

Az elnök legidősebb unokaöccse, Szulejmán al-Aszad egy rendszámtábla nélküli fekete Hummerrel száguldozott Latakia útjain, amikor egy kereszteződésnél elébe vágott egy kevésbé tekintélyesnek tűnő autó. Szulejmán al-Aszad gondolkodás nélkül fogta az anyósülésen heverő Kalasnyikovját, és hét töltény eresztett a sofőr mellkasába. Az áldozatról, Hasszan al-Seikről kiderült, hogy a szír hadsereg tisztje, de az elnök rokona ellen még vádat sem emeltek. Latakia városában zavargások indultak meg, és úgy tűnik, az Aszadért vérüket áldozó alaviták törzsük becsületét immáron a rezsimmel szemben is készek védekezni. Az egyik tiltakozó szerint:

Hasszán a mi mártírunk. 

Egyelőre nem tudni, mekkora hatása lesz a családi botránynak a hátországra, de a szunnita sajtó több ezres tüntetésről számolt be Latakiában.

Frissítés: kedden a szír hatóságok szűkszavú közleményben tudatták, hogy őrizetbe vették Szulejmán al-Aszadot.

Ki nyerheti a legnagyobbat? Az Iszlám Állam

Az Öböl-országok nagyon tartanak az IS-től, de még jobban az embargó alatt is kiválóan manőverező Irántól. Az IS az elmúlt hónapokban - ne dőljenek be a Palmüra-féle presztízsgyőzelmeknek - Szíriában egyértelműen lejtőre került. Elsősorban a kurdok szorongatták meg, az Szabad Szír Hadsereg (FSA) és a szövetséges légierő támogatásával szépen araszolgatott a főváros, Rakka felé. De az IS elvesztette Tel-Abjadot, Sarrint, és elvágták az utolsó török határvárostól, Jarabulustól is.

És ekkor jött Erdogan, aki hátbatámadta a kurdokat - és az Egyesült Államokat.

Ahogy azt részletesen kielemeztem, a török elnök bosszút akart állni az őt a választási győzelemtől elütő kurdbarát Népi Demokratikus Párton - mely ha nem ugrotta volna meg a 10 százalékos küszöböt, az AKP kényelmes többséget szerzett volna - , és meg akarta rendszabályozni a túlságosan sikeres szíriai kurdokat. Ezért az évtized legcinikusabb politikai húzásával egy kurdok elleni terrortámadásra hivatkozva odacsapott a szíriai kurdok hátországának (sőt, egyszer-kétszer a szíriai kurdoknak is). Azaz

a NATO második legnagyobb tagállama elütötte az Iszlám Állam legyőzésétől az USA egyetlen valamirevaló szövetségesét.

Cserébe gyorsan kölcsönadott néhány támaszpontot az USA légierejének, amivel a szövetségesek nincsnenek nagyon kisegítve, hiszen egyértelmű, hogy szárazföldi erők nélkül ezt a háborút nem lehet a Nyugat érdekeinek megfelelően lezárni. Törökország pedig Rakka elfoglalása helyett "IS-mentes zóná"-ban gondolkodik, ami azt jelenti, hogy esze ágában sincs komolyan hadat viselni az Iszlám Állam ellen.

Az IS-nek kedvez az is, hogy Aszad főleg keleti maradványterületekről vonja vissza erőit, ezek valószínűleg - a negyedmilliós Dajr ez-Zaur biztosan – az Iszlám Állam ölébe pottyannak. Az IS nyugati súlypontáthelyezésével még jobban belekavarodik a szíriai polgárháború küzdelmeibe, ami szintén nincs a rezsim ellenére. Hiszen a tapasztalatok azt mutatják, a szunnita terrorszervezetek nem csak az összes többi felekezet híveit, de hitsorsosaikat is ádáz dühvel gyilkolják.

Senki nem akar egy újabb Irakot, pedig nagyon ráfázhat a Nyugat a polgárháborúra

Na de hol van ilyenkor a Nyugat?

Egy szóval: sehol.

Kicsit bővebben: a levegőben

Még egy kicsit bővebben: az USA igazságosan megosztja légicsapásait az iszlamista ellenzék (még egyszer: melyet az USA legfontosabb közel-keleti szövetségesei pénzelnek), illetve az Iszlám Állam között. Szárazföldi erő bevetésére azonban 2017-ig, az új elnök beiktatásáig nincs esély, viszont a Washingtonban nagyon hisznek abban, hogy az év végiéig kiképzett 3000, és a jövő júniusra készenlétbe álló 2400 ellenzéki katona majd a mérsékeltebb erők javára fogja fordítani a hadiszerencsét.

Egyelőre azonban az első amerikai kiképzésű fecskék inkább púp a Pentagon hátán, mintsem komoly katonai erő. A 30. Hadosztály (ami nevével ellentétben néhány tucatnyi embert jelent) katonái például kerek-perec első bevetésükön megtagadták az an-Núszra elleni harcot, mondván, ők csak az Iszlám Állam ellen fognak fegyvert. Sőt, állítólag - bár ezt lehet, hogy kényszer alatt tették (ebben a háborúban a médiaviszonyok sem egyszerűek) - közleményben szúrták le a Pentagont, hogy „eltorzította” a haditervet. Az amerikai kormányzat el is kezdett magyarázkodni, mely során kiderült,

hogy eddig a 3000 ígért katonából összesen 60-at sikerült kiképezni.

Persze sok ember felteszi a kérdést, hogy miért is kéne beavatkozni egy ország belügyébe, majd ők lerendezik egymás között. Nos azért, amiért ugyanezek az emberek NATO-kompatibilis drótkerítéssel vakargatják a fejüket: valahogy rendezni kéne a konfliktust, ami miatt százezrek jelennek meg az EU határain.

Mert ha Szíria nem is egyenlő a menekültproblémával, de az EU ajtaján kopogtató a szírek többen vannak, mint az utánuk következő három ország állampolgárai összesen. És számtalan uniós fórumon elhangzott, hogy a menekültproblémát helyben kell rendezni - miközben a Ciprusról felszálló brit Tornadóknak a brit parlament még arra sem adott engedélyt, hogy Szíriában hajtsanak végre bevetést.

Az országot több mint négymillióan hagyták el, és hétmillióan épp menekülőfélben vannak (azaz otthonukat már elvesztették/elhagyták). A migránsok többsége a szomszédos országokban próbálja átvészelni a polgárháborút, de a síita-szunnita és a kurd-török konfliktusok eszkalálódása - Libanonban, illetve Törökországban - is pont a menekülttáborokkal teleszórt övezeteket fenyegeti a legjobban.

Európa 2011-ben csúnyán lecsúszott arról, hogy a szabadság és a demokrácia értékeit támogathassa, Szíriában most már nem ezek a magasztos értékek vannak veszélyben, hanem milliók élete és személyes biztonsága.