97-re nőtt az ankarai merénylet áldozatainak száma

000 Par8298579
2015.10.12. 11:26 Módosítva: 2015.10.12. 11:31

Tovább emelkedett a hét végi ankarai kettős robbantás halálos áldozatainak száma: a török kormány hétfőn már azt közölte, hogy 97-en vesztették életüket a támadásban. Az MTI szerint a halottak között azonosítottak egy palesztin állampolgárt is.

A török rendőrség egy rajtaütés után a dél-törökországi Adana városában őrizetbe vett négy embert, akik gyaníthatóan az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet tagjai. Az nem derült ki, hogy a rendőri intézkedésnek köze van-e a fővárosi kettős merénylethez.

A BBC úgy tudja, két öngyilkos merénylő követte el a támadást. Eddig egyetlen csoport sem vállalta a felelősséget a merényletért. Korábban nevük elhallgatását kérő török biztonsági források azt közölték: az első jelek szerint az Iszlám Állam követte el a robbantásokat. 

A szombati kettős merénylet hasonlít a szíriai-török határ közelében, Suruc városában júliusban végrehajtott öngyilkos robbantáshoz. Ott 33 ember halt meg. A suruci merényletért szintén az Iszlám Államot nevezték meg felelősként.

Ankarában szombaton egy békemeneten két robbanás történt.  A kurdbarát Népi Demokratikus Párt (HDP) adatai szerint 128-an vesztették életüket a terrortámadásban, a mostani hivatalos adatok 97 halottról szólnak. A béketüntetést a közalkalmazotti szakszervezetek konföderációjának felhívására szervezték. A felvonulásnak az lett volna a célja, hogy a törökországi kurd lázadók és a török biztonsági erők között kiújult erőszak leállítására szólítson fel.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport