![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
Odaszólt a szlovák államfő Orbán Viktornak
![000 DV2180660](http://kep.index.hu/1/0/1272/12722/127225/12722516_e960920b4e544eaf8ff03d17ebfad807_wm.jpg)
Andrej Kiska szlovák államfő elítélte Orbán VIktor magyar miniszterelnök kijelentését, ami szerint a pénteki EU-csúcs sikertelen volt - írja az Új Szó.
Sikertelen volt a találkozó. Nem változtatták meg a bevándorláspolitikát. Sőt, továbbra is a korábbi önsorsrontó és naiv bevándorláspolitika uralkodik.
-mondta péntek este a pozsonyi EU-csúcs után Orbán, aki szerint többet beszéltek most a szétosztás gyorsításáról, mint a határon történő megállításáról.
Kiska szerint Orbán a találkozó célját és értelmét vonta kétségbe kijelentésével. A szlovák államfő szerint az EU eszméjének nem csak hibák, tévedések és problémák ártanak, hanem az is, ha politikusok már csak szitokszóként tudják Brüsszelt emlegetni, és emllett csak a hazai céljaikat tartják szem előtt, az unió jobbítása egyáltalán nem céljuk. Kiska szerint ezért az ilyen politikusok cinikusan leegyszerűsítenek kérdéseket, vagy túloznak.