Trump egy kétszáz éves receptet kotort elő

Donald Trump a pénteki beiktatási beszédében újból világossá tette, hogy nem akar az eddigiekhez hasonlóan beleszólni a világpolitikába, és nem érdekli a demokráciaépítés más országokban. „A világ népeinek barátságát és jó szándékát fogjuk keresni, de ezt úgy fogjuk tenni, hogy megértettük, minden népnek jogában áll, hogy a saját érdekét helyezze előtérbe.

Nem kívánjuk senkire rákényszeríteni az életvitelünket;

az csak álljon követendő példaként mások előtt.”

Korábban azt is elmondta: nem tetszik neki, hogy Amerika szövetségesei ajándékba kapják tőlük a katonai védelmet.

Az új elnök a nemzetközi kereskedelmet is visszahúzná, hogy az amerikai termelés járjon jobban. „Két egyszerű szabályt fogunk követni: vásárolj amerikait és alkalmazz amerikait!” Sőt, fenyegetésként fogja föl a nemzetközi piacon terjeszkedő külföldi cégeket: „Meg kell védenünk a határainkat más országok pusztításától, akik a mi termékeinket gyártják, akik ellopják a vállalatainkat és megsemmisítik a munkahelyeinket.”

Nem Trump találta föl ezeket a szlogeneket. A legerősebb amerikai politikai hagyományhoz tér vissza, ami az ország megalapításától kezdve 1941-ig az uralkodó nézet volt:

George Washington azt támogatta, hogy olyan laza politikai kapcsolatot ápoljanak más országokkal, amennyire csak lehetséges. Thomas Jefferson az 1801-es beiktatásakor arról beszélt, mint most Trump: „őszinte barátságra törekedni minden nemzettel, de nem lépni senkivel kusza szövetségre”.

Százötven évig az alakította az USA külpolitikáját, hogy az óceánok biztonságosan elválasztják őket a Föld többi részétől. Háborítatlanul felépíthetik az új világot, és nekik sem kell beavatkozniuk mások életébe.

Az első világháború is csak három évvel a kitörése után húzta be őket, amikor Németország amerikai kereskedőhajókat kezdett támadni, és segítséget ígért Mexikónak, hogy visszaszerezhessen területeket az Egyesült Államoktól. Woodrow Wilson azzal a szlogennel nyerte meg a második elnökválasztását, hogy ő volt az, aki „távol tartott minket a háborútól”.

Most már minden oké odaát? Akkor viszlát!

Az első világháború vége felé Wilson nagyszabású tervvel állt elő egy új, igazságos világrend felépítésére, de az amerikai törvényhozás nem kért belőle. Wilson 14 pontját nemcsak Versailles-ban söpörték félre, de  a republikánus többségű szenátus is megtorpedózta, és az USA nem lépett be az ENSZ elődjeként emlegetett, Magyarországon főként a Rejtő-regényekből ismert Népszövetségbe, ami pedig amerikai ötlet volt. A szervezetet azért alapították meg, hogy tárgyalással lehessen rendezni az összes vitás kérdést a világban. Mivel az Egyesült Államok nem adta az erejét a működéséhez, néhány helyi konfliktustól eltekintve nem tudta betölteni a neki szánt szerepet.

A Wilson utáni elnökök, Warren G. Harding, Calvin Coolidge és Herbert Hoover is tartották magukat az elszigeteltséghez – nem véletlen, hogy a nevük nem cseng ismerősen. 1928-ban 14 másik országgal együtt még aláírták a Kellogg–Briand-paktumot (57. oldal), amiben lemondtak róla, hogy bármikor háborúval próbáljanak rendezni egy nézeteltérést, de a következő évtizedek agresszorai, többek között Németország nem vették komolyan ezt az ígéretet.

Miután beütött a gazdasági világválság 1929-ben, Amerika végképp bezárkózott. A harmincas években Japán megszállta Kína egy részét, Olaszország Etiópiát, Spanyolországban polgárháború tört ki. Az USA nem foglalt állást egyik ügyben sem. Sőt, az amerikai kongresszus négy semlegességi törvényt is elfogadott ezalatt. Nem tett különbséget a háborúban álló felek között erkölcsi alapon, megtiltotta, hogy az USA fegyverrel kereskedjen bármelyikükkel. Akkor sem léptek, amikor a Német Birodalom megszállta Csehországot.

Az 1933-ban hatalomra lépő Franklin Delano Rooseveltnek évek munkájába került, és ki kellett törnie az USA-t is egyre jobban fenyegető világháborúnak, mire elérte, hogy Amerika nyersanyagokkal és fegyverekkel támogathassa Nagy-Britanniát és Franciaországot.

A második világháború tolta át őket a túloldalra

1941-ben aztán Japán megtámadta őket, az USA belépett a háborúba, és többet nem nézett vissza. 1945 után sem húzódott be az elszigeteltségbe, mint az első világháború végén, hanem egyenesen a világmegváltó mozgalom élére állt.

Nemzetközi szervezetek sorát hozták létre, amelyeknek az USA adta az erejét. Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) a békét és a jólétet volt hivatott fenntartani a világban, a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a gazdasági stabilitást, a NATO a katonai biztonságot a Szovjetunióval szemben.

A lelkesedés azután is kitartott, hogy a Nyugat megnyerte a hidegháborút. Az idősebb George Bush és Bill Clinton ugyan csökkentették a katonai kiadásokat, de mindketten úgy döntöttek, hogy Amerikának nem szabad levonulnia a nemzetközi porondról.

„Békecsinálók kell hogy legyünk. Kötelességünk, hogy azok legyünk” – mondta Clinton a 2000-es évértékelő beszédében. Bővítették a NATO-t, támogatták Németországot, Szaúd-Arábiát, Izraelt, Japánt és Dél-Koreát. Beszálltak a délszláv békefolyamatba, és beavatkoztak a koszovói függetlenségi háborúba. A 2001. szeptember 11-i támadás után minden korábbinál erősebben megjelentek a Közel-Keleten: szárazföldi háborút kezdtek Afganisztánban és Irakban.

Az USA elkötelezte magát, hogy ő lesz a problémamegoldó a világban, mert rajta kívül senki nem képes rá. A Marvel képregényhősei, akik miatt évek óta dől a pénz Hollywoodba, Amerikát is jelképezik, a szuperhatalmat, akinek segítenie kell másokon.

Nagy hatalommal nagy felelősség jár

– ismétlik el többször a Tobey Maguire-féle Pókember-filmekben.

Az összes elnök ezzel a világmegváltó küldetéstudattal kormányzott hetven évig. Újjáépítjük Amerikát, és aztán megváltoztatjuk a világot – mondta Obama a választási kampányában. Bíztak abban, hogy a kinyíló világpiac és a szabadkereskedelem csökkenti a szegénységet, emeli az életszínvonalat, és hogy ennek a folyamatnak a hátán majd felépül a demokrácia, erőre kap a környezetvédelem, és megértőbb, békésebb lesz a világ.

Eddig tartott a rendcsináló Amerika?

Az események azonban nem mindig a terv szerint alakultak, és bizonytalanná vált, hogy van-e helyes problémamegoldó recept. „Bevonultunk Irakba, és nem működött. Megpróbáltuk a meggyőzés taktikáját Egyiptomban, és nem működött. Korlátozott beavatkozással mentünk Líbiába, és nem működött. Szíriában nem avatkoztunk be, és nem működött. Lehet, hogy annak van igaza, aki azt mondja, hogy egyszerűen a szerencsén múlik minden” – foglalta össze az elmúlt tíz év amerikai külpolitikáját a dokumentumfilmes Norma Percy, aki „Obama Fehér Háza belülről” címmel mutatott be egy sorozatot tavaly tavasszal.

A PewResearchCenter felmérése szerint 2013-ban többen gondolták Amerikában, hogy az USA-nak nem kell beavatkoznia nemzetközi ügyekbe, mint 1964 óta bármikor. A megkérdezettek 80 százaléka úgy nyilatkozott, hogy a saját problémáikkal kellene inkább foglalkozniuk, nem külföldiekkel. Egy másik kutatásban 62 százalékuk azt mondta: Amerikának nem felelőssége kezelni a szíriai háborút. Trump sok más mellett ezekre az érzésekre játszott rá a kampányban, és nem véletlenül ígérte egyik első intézkedései között a mexikói határra tervezett falat és a szabadkereskedelmi egyezmények felmondását, felülvizsgálatát.

A szuperhősfilmeket úgy is lehet nézni, hogy arról szólnak: mindenki Amerikát akarja támadni, és meg kell védeniük magukat. Trump első hivatalos útja az USA Központi Hírszerző Hivatalába, a CIA-be vezetett, ahol kijelentette, hogy a radikális iszlamista terrorizmust „ki kell pusztítani, el kell törölni a föld színéről”, és megjegyezte, hogy Amerika eddig nem mutathatta meg, hogy valójában mire képes.

„Hiszek abban, hogy ez a csapat lesz az egyik legfontosabb csapat ebben az országban azon az úton, hogy biztonságosabbá váljon az életünk, hogy újból győztesek legyünk, hogy megoldódjon az összes probléma, amit ezek a beteg emberek okoznak. Ezer százalékig önökkel vagyok” – szónokolt a CIA több száz alkalmazottja előtt.

Trump tehát azt mondta, hogy minden népnek jogában áll, hogy a saját érdekét helyezze előtérbe, és nem kívánja senkire rákényszeríteni az amerikai életvitelt, de a titkos külföldi akciókban olyan erősen hisz, hogy elnökként legelőször a hírszerzést látogatta meg. Korábban azt is elmondta, hogy gatyába rázná az ENSZ-t, megregulázná a terjeszkedő kínai gazdaságot, és barátkozna Oroszországgal. A Trump-féle elszigetelődés nem lesz teljes, de a szövetségek átalakulhatnak, és az USA csak olyan ügyekhez adja a nevét, amihez közvetlen érdeke fűződik.  És lehet, hogy Amerika barátainak is oda kell majd figyelniük, hogy

Szóljon hozzá az EUrologus Facebook-oldalán !